Háza felrobbantásával fenyegetőzött egy Győr-Moson-Sopron vármegyei férfi
Még időben lecsaptak a rendőrök, így nem ismétlődhetett meg az esztergomi tragédia.
Még időben lecsaptak a rendőrök, így nem ismétlődhetett meg az esztergomi tragédia.
A bakit a Trollfoci szúrta ki, a fél internet a fociközvetítések jogát nemrég megszerző RTL Klubon röhög.
Az utasoknak késésekre kell felkészülniük Zala és Pest vármegyében is.
Még időben lecsaptak a rendőrök, így nem ismétlődhetett meg az esztergomi tragédia.
A bakit a Trollfoci szúrta ki, a fél internet a fociközvetítések jogát nemrég megszerző RTL Klubon röhög.
Az utasoknak késésekre kell felkészülniük Zala és Pest vármegyében is.
Wintermantel Zsolt emlékeztetett, hogy a főpolgármester érdemben még mindig nem reagált az OTP feljelentésére.
A köztársasági elnök leszögezte, hogy a családpárti erők kiállnak az értékeik és az érdekeik mellett.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója az amerikai útjáról úgy fogalmazott: Magyarország nemcsak partner, hanem sokszor példa is az amerikaiak számára.
Rusvai Miklós szerint fontos lenne immunmemóriánk felfrissítése, de arról is beszélt, nincs olyan, aki ne esett volna át a koronavíruson Magyarországon.
Őrsi Gergely korábban „tahóparkolónak” nevezte Kern Andrást, a főpolgármester kapcsán ez a kritika már elmaradt.
A rendőrség 67 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Az eset körülményei eddig tisztázatlanok.
Több millió forint jövedelmet titkolt el Perjés Gábor, a 99 Mozgalom pénzmosásgyanús ügyleteinek főszereplője.
Sorra jelennek meg olyan videók és fényképek, amelyeken az látható, hogy a főpolgármester hivatali autója a tilosban jár.
A nap első fele nyugodtnak és melegnek ígérkezik pénteken, kora este viszont szélvihar és jégeső is jöhet.
Nem indult zökkenőmentesen a nap a magyar utakon.
A piaci árnál jóval kedvezőbb feltételekkel kapott reklámfelületet a Momentum Mozgalom.
A költségvetési mozgástér szűkült, de jövőre ismét bővülhet a családtámogatások köre.
Értelmetlen szóváltás miatt fajultak el az epreskerti események.
Pénteken még száraz, nyáriasan meleg idő várható, de hétvégén már többfelé várható eső, zápor, zivatar és erős szél.
Több streamingszolgáltatónál baj volt a korhatár-besorolásokkal.
Nemcsak a balatoni településeken, hanem országszerte nagy volt a forgalom.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza elnöke eddig kétszer futamodott meg a miniszterelnök politikai igazgatójával folytatandó tévés vita elől.
A tetőzés utáni árvízi jelenségek veszélyeire figyelmeztetett az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
A kormány előrelátó módon hatalmas beszerzést intézett a 2013-as árvíz után.
A Gemenc Zrt. azt kéri, senki ne menjen a vadak közelébe.
Fél kilométernyi védművet építettek ki Kisapostagon a vízügyi szakemberek az önkéntesek segítségével.
Szentkirályi Alexandra üzenet a katasztrófaturistáknak: Nemcsak a saját, de mások testi épségét is veszélyeztetik!
Az egyetemisták és a szakképzésben tanulók is kivették a részüket a dunai árhullám elleni harcból.
A nemzetközi liberális elit továbbra is számít rájuk.
Itt vannak az első eredmények.
Hamisítatlan őszies, borongós időjárás várható a jövő héten.
Vármegyei rangadót nyert meg a Puskás Akadémia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.