Soha nem volt ennyi gyanús szerződés Józsefvárosban
A helyi kormánypárt kikérte az összes szerződést az önkormányzattól.
A helyi kormánypárt kikérte az összes szerződést az önkormányzattól.
Az egyik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az ellenzék tavalyi kampányát négymilliárd forinttal segítették külföldről, emiatt több nyomozás is folyamatban van még.
A helyi kormánypárt kikérte az összes szerződést az önkormányzattól.
Az egyik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az ellenzék tavalyi kampányát négymilliárd forinttal segítették külföldről, emiatt több nyomozás is folyamatban van még.
Kozma Ákos az Ágfalva és Somfalva közötti út ügyében kereste meg osztrák kollégáját.
Kőszeg Ferenc szerint csak akkor érdemes az ilyen esetekkel a hatóságokhoz fordulni, ha tényleg valami megengedhetetlen történik.
Elindult az Iskolakezdés együtt! elnevezésű, az Ökumenikus Segélyszervezet akciója.
A fővárosi cég Waze-adatokra hivatkozva értékeli az Üllői út forgalmát.
Még az érintett szervezetek szerint is sok a kérdőjel, a CEU Budapesten maradt részlege viszont érintetlen marad.
A pénzadományok nyolcvan százalékát a magyar baloldal kapta, a humanitárius katasztrófával küzdő Ukrajnának semmi sem jutott.
Megoldást jelenthet a svédasztalos tálalás.
A tanulók tanulmányi átlaguktól függően havi 16-67 ezer forint közötti ösztöndíjban részesülhetnek.
A volt MSZP-s politikus 63 éves volt.
A férfi megcsúszott, emiatt esett a vízbe, a kiérkező rendőrök húzták ki.
Az ismert konzervatív médiaszemélyiség Orbán Balázzsal, az MCC kuratóriumi elnökével beszélget aktuális közéleti kérdésekről.
A rendőröknek egy nap alatt sikerült elfogniuk azt az 58 éves nőt és 18 éves férfi társát, akik Pilisen egy mozgáskorlátozott időst vertek meg brutálisan és fosztottak ki.
A jelentkezők részt vehetnek az új, Lynx-harcjárműves zászlóalj kialakításában és a világ egyik legkorszerűbb harcjárművének a tesztelésében és hadrendbe állításában.
Az állatok jelenléte mindenkinek jót tesz: a velük való interakció oldja a feszültséget, csökkenti a stresszt, és pozitív hatást gyakorol a mentális egészségre.
Egy asszony a padláson tetőlécekre fűzve szárította a leveleket, amelyeket aztán a hálószobában és a fatárolóban dolgozott fel.
Az államtitkár szerint az orvostudomány fejlődése miatt szükség van a kórházak profiljának átalakítására, ugyanakkor ez nem jelent intézménybezárásokat.
Nagyboldogasszony napja a magyar légierő napja is – hangzott el az ünnepi állománygyűlésen
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Markáns hidegfront érkezik.
Ha elveszítjük az identitásunkat, akkor jöhet a világkormányzás és a nyitott társadalom – figyelmeztetett a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója.
Magyar Péter feltűnése végzetesen meggyengített több ellenzéki formációt.
A párt még meg is fenyegette a vitára invitáló közmédiát.
A Belügyminisztérium egyeztetést tartott a Mazsihisszel a bosnyák szurkolók miatt.
A balesetet egy munkagép okozta.
Csütörtökön feloldják a korlátozást a rakpartokon is.
Egy friss felmérés szerint a négy évvel ezelőtti eredménynél öt százalékponttal jobban teljesíthet a december elsejei romániai parlamenti választásokon a magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
Betegek is megszenvedték a járattörlést.
Komoly oka van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.