Nagy szerepe van az Európai Beruházási Banknak Európa versenyképességének erősítésében
Nagy Márton az EIB év elején kinevezett elnökével tárgyalt.
Nagy Márton az EIB év elején kinevezett elnökével tárgyalt.
Most átfogó rekonstrució lehetséges, ami nagyban javítja a lakhatási körülményeket.
Magyarország mindig is hidat képezett a Kelet és a Nyugat között.
Nagy Márton az EIB év elején kinevezett elnökével tárgyalt.
Most átfogó rekonstrució lehetséges, ami nagyban javítja a lakhatási körülményeket.
Magyarország mindig is hidat képezett a Kelet és a Nyugat között.
Az EU által meghirdetett kereskedelmi háború tulajdonképp egy gazdasági hidegháború, ezért hazánknak mindenképpen a gazdasági semlegességet kell választania.
A gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár Törökszentmiklóson vett részt fórumon.
Az összegyűjtött érvényes aláírások száma százezer alatt maradt.
Naponta átlagosan négy órát telefonoznak a 16–35 évesek, tarol a TikTok és a Facebook.
A harmadik negyedév után kezdték meg a munkát az új képviselő-testületek.
Jönnek a mikrotanúsítványok.
Hiába próbálkozik Brüsszel, a jövő évi költségvetésben is szerepel a teljes havi juttatás összege.
Átfogó stratégia készült az illegális cigarettapiac felszámolására.
A program célja a hazai vállalkozások méretének megduplázása és a magyar gazdaság gerincét jelentő kkv-szektor további megerősítése.
Számok a cikkben.
Szijjártó Péter: Jók az alapok a jövő évi jelentős növekedéshez.
Év végéig lezárul a korszerűbb, kiszámíthatóbb és gyorsabb vasúti közlekedést lehetővé tevő „Szűk keresztmetszetek felszámolása és az átjárhatóság fejlesztése a Budapest (Kelenföld)–Hegyeshalom (oh.) vonalon” CEF projekt.
A Magyar Közlönyben megjelent a kamatstop meghosszabbításáról szóló jogszabály. A kormány megvédi a családokat – nyilatkozta az MTI-nek Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője.
Elsősorban főállásban végezhető a munka.
Ha egy terméknél az eladó és a vevő is motivált a cserében, akkor az embargó hatástalan.
Amennyiben az igénylő megfelel a feltételeknek, komoly fejlesztésekre kap lehetőséget a visszavezetendő támogatásnak köszönhetően.
Eddig 31 országban vannak jelen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Brüsszel a szabadkereskedelmi egyezménnyel beengedné a kevésbé szigorú feltételek közepette előállított dél-amerikai importot.
Egyes településeken több tucat új ingatlan építése is megkezdődhet.
A béren kívüli juttatásként adható havi 150 ezer forintos támogatás lakbérre vagy hiteltörlesztésre fordítható, és jól kombinálható a fix 3 százalékos kölcsönnel.
Tovább javul hazánk energiabiztonsága.
Költözési hullám is elindulhat a kedvező lehetőség hatására.
Az elpusztult állat teteme a vadásztársaságot illeti, elvitele lopásnak minősül.
Szeptember 15-től már nem elég a figyelmeztetés.
A miniszterelnök munkalátogatásra érkezett az Egyesült Arab Emírségekbe.
Díszes római hajóorr került elő Salzburgban.
A The Athleticben soha nem jelent még meg ekkora terjedelmű írás a magyar labdarúgásról. Mindezt Szoboszlai Dominiknak köszönhetjük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.