Válságban a hazai görögdinnye-ágazat
Hét év alatt a felére csökkent a termőterület, miközben az exportlehetőségeink is szűkültek.

Hét év alatt a felére csökkent a termőterület, miközben az exportlehetőségeink is szűkültek.

Jobb esetben súlyos ezrekkel nőhet a törlesztőrészlet, de a rosszabb forgatókönyv szerint a hónapokig tartó adásvételi procedúra miatt akár el is úszhat a lakás

A pénzügyi intézmény fontos célja a zöldjelzáloglevelek súlyának fokozatos növelése a teljes forrásállományon belül.

A külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint ez a jövőben is így lesz.

Jörg Bauer szerint az európai és benne a magyar iparnak is sürgős uniós, illetve kormányzati segítséget kell kapnia a túléléshez.

Nagyszabású projekt keretében épülhet futurisztikus városrész Kolozsváron.

Magyarországon olyan beruházások valósulnak meg, amelyekért az egész régió versenyzett.

Orbán Viktor egységes és hatékony európai uniós intézkedéseket szorgalmaz, szakértők szerint gyors eredményt hozhatnának.

Az év végére elérheti a járvány előtti szintet az európai légiutas-forgalom, akár 9,3 millió repülőjárattal.

A vállalkozók a pályázati lehetőségekről és a támogatásokról is személyre szabottan tájékozódhatnak az információs portálon.

Bár a csoport működési költségei is növekedtek 2021-ben, de ez a változás elmaradt a bevételek növekedésétől.

A betétbiztosítási limitnél magasabb összegre jogosult betétesek a végelszámolás során juthatnak a bent ragadt pénzükhöz

A napokban mutatták be az első száz százalékban újrahasznosítható szélturbinalapát prototípusát.

Megdobták a kiadó lakások iránti fővárosi keresletet az Ukrajnából érkező menekültek.

A kacsa- és libatartók többlettámogatásban részesülnek az uniós krízisalapból.

A 25 ezer főnél nagyobb települések és a budapesti agglomeráció pályázhat elektromos autóbuszokra és az infrastruktúra kiépítésére.

Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz eddigi fordulóiban 680 milliárd forint összértékű közlekedési beruházás megvalósításához nyert el forrást.

A BYD több mint ezer járművet értékesített Európában, jó részük hazánkban készült.

Be kell fizetnie a Nitrogénműveknek a 11 milliárd forintos bírságot, a Kúria nem adott halasztást.

Az elmúlt egy évben az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

Leegyszerűsíthetjük a Magyarország–Írország világbajnoki selejtezőt: Troy Parrott egymaga kivégezte a magyar válogatottat

A válogatott írek elleni veresége és a vb-kijutás elúszása után a Fradi kapusa is maga alatt volt.

A gólszerző Lukács Dániel értékelte a magyar válogatott írek elleni vereségét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.