Három hónapot kapott a levágott fejekkel pózoló „Iszlám Állam boszorkánya”
A svéd nő Szíriába utazott, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez.

A svéd nő Szíriába utazott, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez.

Georgi Markov: Joe Biden hivatalba lépése óta még erőteljesebb nyomást gyakorol Washington Szófiára.

A magyar államfő személyesen is találkozott a magyar mentőcsapatok által kimentett 35 ember egyik legfiatalabb túlélőjével, az 5 éves Ahmet Yildirimmel.

Zágráb titkosította az Ukrajnának szánt katonai támogatásokat, most először erősítették meg a döntésüket.

A baloldali pártok szerint az azonos nemű párok gyermekeire is mindenütt ugyanaz a jogszabály kellene, hogy vonatkozzon.

Az FPÖ képviselői tüntettek, majd kivonultak az ülésteremből, a szociáldemokraták fele el sem ment az ukrán elnök beszédére.

Az államfő ellátogat a földrengés helyszínére, és találkozik egy, a magyar Mentőcsoport által kimentett kisfiúval is.

Összesen 22 kocsi siklott ki.

Fokoznák a stratégiai kommunikációt és egyeztetést, közös hadgyakorlatokat tartanak.

Pedro Sánchez és Hszi Csin-ping fő témája az ukrajnai háború.

A képviselők szerint az ukrán elnök üzenetével megsértette Ausztria semlegességének elvét.

„Akkor betartottam minden hatályos szabályt, ám ezeket most megváltoztatták” – fogalmazott az uniós tisztviselő.

Használta a brutális szót is.

Kórházba szállítása után ismét találgatni kezdtek a lemondásáról.

A kezdeményezők szerint a kormányszerv átlépte hatáskörét.

„Soha többé nem lesznek normális kapcsolatok Oroszország és Ukrajna között” – fogalmazott Dimitrij Muratovot.

Jevgenyij Sztanyiszlavov szerint az Orbán Viktor vezette kormány a magyar érdekeket védi politikájával.

Hiányoznak az oroszok a világ sportjából, most már nagyon.

Az EP-képviselő az Orbán-kormányra való uniós nyomásgyakorlást üdvözlő és szorgalmazó Katarina Barley EP-alelnök nyilatkozatára reagált.

A hidegháború óta kémkedés vádjával most tartóztatnak le először amerikai lapnak dolgozó riportert Oroszországban.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Instagram-oldalán üzent ukrán barátainak.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.