Házfalra vitt művészet – Óriási, 260 négyzetméteres falfestmény készült Debrecenben
A 28 méter magas alkotást öt nap alatt festették.

A 28 méter magas alkotást öt nap alatt festették.

„Bátrabb akarok lenni, erre Chile is jó lehetőség.”

A kassai Thália Színház előadását is díjazták Kisvárdán.
A 28 méter magas alkotást öt nap alatt festették.

„Bátrabb akarok lenni, erre Chile is jó lehetőség.”

A kassai Thália Színház előadását is díjazták Kisvárdán.

A Budapesti Vonósok új, multimédiás koncertshow-val is készülnek.

Lehár Ferenc egyik legszellemesebb operettjét teljesen új köntösben láthatja a közönség.

Idén július 29-én rendezik meg az Anna-bált és kísérőrendezvényét, az Anna-fesztivált Balatonfüreden.

A jövőben Csokonai Nemzeti Színház – Debrecen néven működik majd a megújult teátrum.

Kiírták a pályázatot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára.

Jandó Jenő Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia egykori zongoratanára a hazai és nemzetközi koncertélet legendás alakja volt.

Karszalagok online és offline, parkolás, tömegközlekedés.

A 10. színházi olimpia rendkívül sikeres volt, az előadások látogatottsága 95 százalék feletti – mondta Vidnyánszky Attila.

Bryan Fuller, a Hannibal és a Halottnak a csók alkotójának első mozifilmjében szerepel Sigourney Weaverrel.

A Hogyan tudnék élni nélküled? című musical egy kalandos balatoni nyár történetét meséli el.

A Hosszú az út hazáig című, történelmi háttér előtt játszódó, magyar képregényből kiderül: aki hazát választ magának, sorsot is választ.

A Rackajam július 21-i fellépése előtt az együttes frontemberével, Ferenczi Györggyel beszélgettünk.

Először rendezik meg a Denagyvilág fesztivált számos zenész, alkotó és szakmabeli összefogásával.

Európa legjobb turisztikai fejlesztésének választották a Liget Budapest projektet Dubajban.

A Hat hét című, nyílt örökbefogadásról szóló filmet már számos fesztiváldíjjal ismerték el világszerte, és még látható a hazai mozikban.

Köztéri fotókiállítás tiszteleg Keserü Ilona és kivételes alkotótevékenysége előtt.

A Várkert Bazár Öntőház udvarán áll színpadra július 8-án a Belau, Hien és a Maluridé.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

A Szakály Sándor összeállította kötet igazi szellemi csemege. Recenziónk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.