Keresztény alapokon a szélsőségek ellen
Az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson két későbbi katolikus egyházfő is jelen volt:
Az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson két későbbi katolikus egyházfő is jelen volt:
A film egy dupla felnövéstörténetet mutat be, mert fel kell nőnie az apának a család kihívásaihoz, másrészt fel kell nőnie a fiúnak ahhoz, hogy bízni tudjon felmenőiben.
A Magyar Fesztiválszövetség tisztújító közgyűlése örökös tiszteletbeli taggá választotta korábbi elnökét, Márta Istvánt.
Az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson két későbbi katolikus egyházfő is jelen volt:
A film egy dupla felnövéstörténetet mutat be, mert fel kell nőnie az apának a család kihívásaihoz, másrészt fel kell nőnie a fiúnak ahhoz, hogy bízni tudjon felmenőiben.
A Magyar Fesztiválszövetség tisztújító közgyűlése örökös tiszteletbeli taggá választotta korábbi elnökét, Márta Istvánt.
A hetvenéves Magyar Állami Népi Együttes Népzene és néptánc a Kárpát-medencéből koncertjével zárja nyári programsorozatát szeptember 14-én este a Várkert Bazár.
1964 novemberében Földes László honvéd e toronyban ülve egy tranzisztoros rádión hallotta először a Kis vörös kakast, itt ragadta magával a Rolling Stones zenéje.
Több mint kétezer, a világ kilencven országából nevezett film közül Ljasuk Dimitrij A Tisza nevében című alkotása nyerte el a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál szakmai fődíját és az M5 csatorna különdíját tegnap este.
Hétfő délután öt órakor nyílik az Országút Galériában (Budapest, Miklós tér 1.) Tóth Angelika, festőművész Időtlen idő című kiállítása.
A zenészek öt napot dolgozhattak a legendás londoni Abbey Road Stúdióban, George Shilling producer irányításával.
A Klebelsberg Kultúrkúria két termét elfoglaló, nagyszabású tárlatra tizenhat textilművészt hívott egybe Orient Enikő, aki a kiállítás kurátora és kiállító művésze is.
Az új könyv ékes bizonyítéka annak, hogy a hatvanas évek hazai zenéjének témája jóformán kimeríthetetlen kincsestára a meghökkentő és humoros történeteknek.
A harmónia, tisztelet, tisztaság és nyugalom megteremtése a cél a teaszertartáson.
Bizonyítható a kulturális kontinuitás az avarkor és a középkori magyarság közt – jelentették be a Magyarságkutató Intézet konferenciáján.
Kialakítottak egy Dánielisz-termet is, ugyanis a 96 éves helytörténész felajánlotta magánkönyvtárát és dolgozószobája teljes berendezését.
A V–VIII. századi rovásírások jelentős része magyar nyelven íródott a Kárpát-medencében – összegezte előadását Fehér Bence igazgató.
Több lemezbemutató koncert és jubileum, de kisebb, csendesebb formációk is alakítják a Fonó Selection idei arcát.
Dallos Jenő 13 önálló könyv szerzője, gazdag életművét több lexikon és kiadvány is összefoglalta, 81 éves korában érte a halál.
A Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál keretében a leghosszabb folyamatos mesemondás rekordját készül megdönteni.
„A művészet az ember természete. Hozzátartozik, mint a kéz, a láb, a fül, a sikoltás” – vélte a költő.
II. János Pál pápa Az aranyműves boltja című darabjának bemutatójával készült a Magyar Állami Operaház az eucharisztikus kongresszusra.
Harmincegy film közül Kisberk Szabolcs Vérösvény című dokumentumfilmje hozta el az első díjat tegnap este.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
MOZ.GO: a veszprémi Óváros téren vetítik le a rendszerváltás óta legnézettebb magyar filmet, a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés, romantikus vígjátékot.
Kiss-Hegyi Anita vezeti a kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárságot a KIM-ben.
G. Fodor Gáboré lett 2024 történelmi tényirodalmi könyve.
A dunai sváb asszonyok viseleteit és történeteit ismerhetjük meg a Néprajzi Múzeum új kiállításán.
Korrupció, feszültség és Oscar-díjas alakítás!
Különböző stílusok, zenei gyökerek és előadásmódok az Óbudai Világzenei Héten
A TV2 műsorvezetője az Ünnepi Könyvhéten elárulja, milyen mértékben jelenik meg a saját személyisége a kötetében.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Tovább nőtt a reálbér.
Valószínűleg a telefonját nézte, és azért nem vette észre, hogy megáll egy kamion a sávjában.
Benedek Szabolcs könyvet írt arról a magyar futballedzőről, aki negyven évvel ezelőtt kapitányként irányította a magyar labdarúgó-válogatottat Mexikóban a világbajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.