Megválna világbajnok támadójától az FC Barcelona
Dembélé 2017-ben igazolt a Barcához, de azóta többet volt sérült, mint hadra fogható.
Dembélé 2017-ben igazolt a Barcához, de azóta többet volt sérült, mint hadra fogható.
Az IRF Ventilo 28-as katamarán legénysége teljesített a legjobban az éjszakai Balatonon.
Kondás Elemér: „Muszáj mindig csak a következő meccsre összpontosítani. Félni most nincs idő.”
Dembélé 2017-ben igazolt a Barcához, de azóta többet volt sérült, mint hadra fogható.
Az IRF Ventilo 28-as katamarán legénysége teljesített a legjobban az éjszakai Balatonon.
Kondás Elemér: „Muszáj mindig csak a következő meccsre összpontosítani. Félni most nincs idő.”
Könnyen lehet, hogy a Bayern München e pillanatban Európa legerősebb futballcsapata.
A testület álláspontja szerint a jelenlegi körülmények között ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak.
Az amerikai nyílt bajnokságot a jelenlegi tervek szerint augusztus 31-től rendeznék meg.
Novothny Soma fejesgólja a három pontot és a reménységet jelentette a lilák számára.
Gianni Infantino: A legfőbb célunk, hogy kialakítsunk egy még jobb futballt a jövőben.
A vb-bronzérmes versenyző 78,86 méterre hajította a szert, aminél tavaly csak öten dobtak nagyobbat.
Kuttor Attila csapata egy hét alatt három vereséget szenvedett, de marad a dobogón.
A Bayern München simán nyert Leverkusenben, továbbra is hét ponttal vezet a Dortmund előtt.
A 32 mérkőzést veretlenül végigmenetelő magyar válogatott volt minden idők legerősebb futballcsapata.
A német bajnokság felváltotta a Premier League-et mint Európa legkiegyensúlyozottabb, legszínvonalasabb bajnoksága.
Kimondatott, hogy Aján Tamás a küldöttek megvesztegetésével őrizte meg a hatalmát az IWF élén.
A Loki játékosainak meg kellett ígérniük, hogy kedden idegenben legyőzik az Újpestet.
Mindössze öt év alatt jutott a legmagasabb osztályig a Balatonfüred női röplabdacsapata.
Újra napirendre került, hogy a legnépszerűbb szlovák első osztályú futballklubok a magyar vagy a cseh ligába neveznének be.
A hatóság intézkedhet az egyes személyekkel szemben vagy megbüntetheti a szervező egyesületet.
A Ferencváros legendája elégedett azzal, amit elért, de ötvenöt évesen is képes új célokat maga elé tűzni.
Sajtóhírek szerint két jelölt van a gyengélkedő ukrán csapat kispadjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Kicker szerint a magyar kapus nemzetközi klasszis, és a Bundesliga legjobbja volt a posztján.
Öt olyan együttes is szerepelt a labdarúgó NB III-ért vívott területi osztályozókon, amely korábban az NB I-ben is játszott. Sőt, az egyik közülük még bajnok is volt ott.
Jelenleg csupán hét játékosa van a Fehérvárnak, de a polgármester szerint biztosított a működés.
A C csoportban az éjjel az argentin Boca Juniors és a portugál Benfica összecsapása 2-2-re végződött.
A magyar válogatott balhátvédje elárulta, Mohamed Szalah ellen volt a legnehezebb dolga a Premier League-ben.
Az, hogy Grönland be akar lépni a nemzetközi futballba, nem különcség, hanem természetes igény.
SPORTSZERŰEN – A klubvilágbajnokság hosszú távon óriási üzleti eredménnyel kecsegtet.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Súlyos, de sikeres beavatkozáson esett át az exképviselő.
Pillanatok alatt bejárta a világsajtót.
Sokkolta a látvány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.