Szövevényes pilótakeringő
Pályából csak egy lesz teljesen ismeretlen, újoncból azonban három is lesz a mezőnyben: az ausztrál Oscar Piastri a McLarennél, a holland Nyck de Vries az Alpha Taurinál, míg az amerikai Logan Sargeant a Williamsnél valósíthatja meg a Formula–1-ről szőtt álmait. Szövevényes pilótakeringő után alakult ki a végső felállás. De Vries Pierre Gasly utódja lett, miután a francia versenyző az Alpha Taurit az Alpine-ra cserélte. Gasly Fernando Alonso ülését kapta meg, aki azzal sokkolta a nagyérdeműt, hogy elfoglalta a visszavonult Sebastian Vettel helyét az Aston Martinnál. Sargeant az autó nélkül maradt Nicholas Latifi helyére érkezett a Williamshez, Piastri pedig a tartalékpilótává lefokozott Daniel Ricciardót váltotta a McLarennél. A 2019-es idény befejezte óta csak epizódszerepekhez jutott Nico Hülkenberg idén a mezőny állandó tagja lesz – honfitársa, Mick Schumacher rovására. A Haasnál megelégelték a német versenyző folyamatos autótöréseit, és Kevin Magnussen mellé egy másik tapasztalt pilótát ültettek a 35 éves Hülkenberg személyében. Schumacher a Mercedes tesztpilótája lett, a németek egyébként nem változtattak a felálláson, ahogyan a Red Bull, a Ferrari és az Alfa Romeo sem. Az Aston Martinnak pedig nem kellett átmenetileg új versenyzőt keresnie Lance Stroll helyére. A tesztelési időszakot csuklósérülése miatt kihagyó kanadai műtéten esett át, de már készen áll a bevetésre.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!