– Áldás vagy átok a kétszáztíz centis magasság?
– Akadnak vele nehézségek, de inkább áldásnak mondanám. Különösen, ha rólam van szó, hiszen a kosárlabdában a magasság igen fontos tényező. Azt nem mondom, hogy kizárólag ennek köszönhetem a karrieremet és a sikereimet, hiszen bőven találunk remek alacsonyabb kosarasokat is, de közrejátszott benne. A mai magyar kosárlabdában például a magas posztokon van hiány, aki nagyra nő, komolyabb lehetőségei lesznek.

– Gyerekként sem voltak gondjai a termetével?
– Nem, mert nem az történt, hogy egy nyáron megnyúltam, hanem folyamatosan nőttem, és mindig a magas fiúk közé tartoztam, végül el is hagytam a korosztályomat. A szüleim az átlagnál csak kicsit magasabbak, nem tudok senkit sem a felmenőim közül, aki ekkorára nőtt volna, mint én.
– Kézenfekvő volt, hogy kosárlabdázni kezd?
– Aktív, energiával teli gyerekként kacérkodtam más sportággal is, de a kosárlabda jelen volt a családunkban. Édesapám junior szintig játszott, szerette is ezt a sportágat, gyakran jártunk együtt meccsekre. Akkor, a nyolcvanas, kilencvenes években még nem ismertük az internetet, nem nézhettünk kereskedelmi csatornákat a tévében, ugyanakkor már hallottunk az NBA-ről, ezt némi misztikum övezte, és mindez együtt vonzott a kosárlabdához. Ennek ellenére elég későn, tizenhárom évesen kezdtem el szervezett keretek között játszani.
A magasság nem minden a kosárlabdában
– Ez késő? A régi nagyok közül Losonczy Árpád, Gellér Sándor vagy éppen Dávid Kornél ennél később kezdett, és a sportág legendái lettek.
– Ők a kivételek, ritka az, hogy valaki tizenöt éves kora körül kezd el kosarazni, és sikeres lesz. Ma már tudjuk, hogyan kell fejleszteni a különböző korosztályokat hat éves kortól, melyik időszakban mit kell megtanulni a kosárlabda technikai és taktikai repertoárjából, és ezek egymásra épülnek. Ha később kezdesz, akkor lépcsők maradnak ki, amelyeket roppant nehéz pótolni, ha lehet egyáltalán.