Olyan sorozattal, mint a Hungaroring, kevés pálya rendelkezik a Formula–1-ben. A mogyoródi aszfaltcsík 1986 óta házigazdája a száguldó cirkusz egyik versenyének, így vasárnap már a 39. Magyar Nagydíjat rendezik meg. Az F1-ben csak Monza és Silverstone büszkélkedik hasonló szériával. Előbbi 1981 óta látja vendégül a világ leggyorsabb pilótáit, utóbbi csak 1987-től, de 2020-ban behozta „a lemaradását” a magyar pályával szemben, amikor ugyanis a koronavírus-járvány megjelenése miatt fel kellett forgatni a versenynaptárat, a britek egy éven belül két futamnak is otthont adtak.

Az legalább ennyire ritka, hogy egy pályának ilyen hosszú ideig biztosítva legyen a jövője a Formula–1-ben. A tavalyi szerződéshosszabbítás értelmében – bizonyos feltételek teljesülése, azaz a pálya teljes körű felújítása mellett – a Magyar Nagydíj 2032-ig biztosan a versenynaptár része marad.
Ennek örülhetnek a szurkolók, akik körében rendkívül népszerű a mogyoródi helyszín, minden évben pillanatok alatt elkelnek a belépők. Hasonlóképp, a pilóták is szívesen térnek vissza a technikás pályára. Annak ellenére is, hogy előzésekbe éppen nemigen bonyolódhatnak itt.
Hamilton itt is rekorder
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) szívének például azért lehet kedves a magyar pálya, mert rekordot jelentő kilenc alkalommal rajtolt az élről, és a pole pozícióit nyolcszor győzelemre is váltotta.
Hamilton halmozta itt a győzelmeket, mások pedig éppen hazánkban szerezték az elsőt, sőt néhányan akár az egyetlent is. A finn Heikki Kovalainen (2008, McLaren) és a francia Esteban Ocon (2021, Alpine) csak nálunk nyert F1-es futamot, a brit Damon Hillnek (1993, Williams), a spanyol Fernando Alonsónak (2003, Renault) és a brit Jenson Buttonnak (2006, Honda) a hungaroringi siker volt az első a sorban.
Fránya csavar, elütött pilóta
De persze voltak olyanok is, akik pórul jártak Mogyoródon. Nigel Mansell 1987-ben a győzelem felé robogott, ám öt körrel a leintés előtt a Williamse jobb hátsó kerekét rögzítő anyacsavar vándorútra indult, a brit versenyzőnek fel kellett adnia a futamot. A közel négy évtizede történt esettel a peches pilóta beírta magát a Hungaroring történelemkönyvébe: a 4-est azóta Mansell-kanyarként ismerik. Fernando Alonso (Renault) 2006-ban megismételte ezt a jelenetet, neki a második helye ugrott egy fránya anyacsavar miatt, 2009-ben pedig egy rosszul rögzített kereket hagyott el a Hungaroringen.
Taki Inoue japán pilótának egészen másfajta drámában volt része 1995-ben. A Footwork nem sokra tartott versenyzője műszaki hiba miatt húzódott félre. Inoue a poroltóért rohant, ám nem vette észre maga mellett a segítségére érkező gyorsbeavatkozó autót, és kiszaladt elé. A japán pilóta szerencsére komolyabb sérülés nélkül úszta meg a történteket.