Adós a gólokkal a Ferencváros – itt az esély a javításra!

A csütörtöki, három magyar csapatot is érintő európai kupaselejtezők után a hétvégén újra teljes fordulót rendeznek az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Szombaton még nem Máté Csaba irányításával javíthat a Debrecen, vasárnap pedig akadozó támadójátékán javíthat a Ferencváros.

2024. 08. 31. 7:41
Adama Traoré (zöld-fehérben) eddig négygólos az új idényben, igaz, találatait két meccsen szerezte. Fotó: Polyák Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken egy mérkőzéssel és egy fontos bejelentéssel vette kezdetét az NB I 6. fordulója. Előbb a korábbi vezetőedzőjét, Szrdjan Blagojevicset hétfőn menesztő Debrecen közölte, hogy szeptember elsejétől Máté Csaba lesz a vezetőedzője, majd a Fehérvár FC vendéglátóként 1-0-ra verte meg az MTK Budapestet.

 

Négyből három csapatnak javítani kéne

A szombati játéknapot éppen a három forduló óta nyeretlen DVSC kezdi, a Zalaegerszeg látogat a debreceni Nagyerdei Stadionba. Erre a meccsre még a megbízott edző, Dombi Tibor irányításával készült fel a gárda, amely az eddigi négy bajnokiján mindösszesen négy pontot szerzett, így pillanatnyilag négy ponttal a tabella 10. helyén szerénykedik. Ennél nem áll jobban a zalaegerszegi együttes, amely két vereséggel kezdett, majd legyőzte a Paksot, legutóbb döntetlent játszott a Fehérvárral, így ugyancsak négypontos. A hazai pálya és az edzőcsere adta lendület ezúttal a Debrecen mellett szól.

Szüksége lenne a lendületre a 20 órai kezdettel Diósgyőrben fellépő újonccsapatnak, az ETO FC Győrnek is, amely négy vereséggel tért vissza az első osztályba. A mezőny egyetlen nullapontos csapatának várhatóan nem lesz könnyű dolga Miskolcon, a pályaválasztó DVTK ugyanis két győztes meccs után fogadja a győrieket.

VARGA Zétény István; MAIGA, Habib
Varga Zétény (labdával) és a Diósgyőr két győztes meccs után várja a győrieket. Fotó: MTI/Vajda János

 

Pályán a kupacsapatok

Vasárnap Kecskeméten vendégszerepel az Újpest, majd megmérkőzik egymással a Konferencialiga további küzdelmeitől csütörtök este elbúcsúzott Paks és a Puskás Akadémia. Bár mindkét klub elbukott a főtábla előtti utolsó akadálynál, a selejtezőben nyújtott teljesítményét sikerként értékelheti. Ezen a mérkőzésen fontos lehet a fáradtság kérdése, de érdekes tényező az is, hogy a játékosok miként tudják majd feldolgozni a kiesést. A Puskás Akadémia a Fiorentina elleni, idegenbeli 3-3 után Felcsúton is bravúros döntetlent ért el, végül hosszabbítás után, tizenegyespárbajban maradt alul, a Paks viszont a csehországi 2-2-t követően a rendes játékidőben kapott ki 3-0-ra a Mladá Boleslavtól.

20240829__MI_076
A Paks számára a Mladá Boleslav elleni meccs jelentette a búcsút a Konferencialigától. Fotó: Mirkó István

– Az első félidő rendben volt, domináltunk, rengeteg helyzetünk volt, majd teljesen leforrázott minket a második félidő elején látott tízperces pauza. Akkor el is dőlt a mérkőzés. Az első gólt elképesztő hiba előzte meg, de a második előtt is figyelmetlenek voltunk. Mindez különösen fájó, ha arra gondolok, hogy az ellenfélnek addig nem volt kidolgozott helyzete. Nagyon nagy kár azért a tíz percért. Fél, egy év múlva biztosan másként gondolunk majd a nyári selejtezős teljesítményünkre (a paksiak az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában kezdve jutottak el a Kl-főtábla kapujáig – a szerk.), de most nagyon-nagyon keserű a szánk íze. A csapat jól bírta ezt a terhelést. Mondanám, hogy nem voltunk meg fizikailag vagy nem tudtunk felnőni az európai szinthez, de szerintem ez nincs így, ezért is fájó, hogy kiestünk – elemezte a történteket a Magyar Nemzet kérdésére válaszoló hazai játékos, Haraszti Zsolt. 

– Az edző eldönti, ki fog játszani vasárnap, van rengeteg friss emberünk, mély a keretünk

 – tette hozzá már a Puskás elleni hazai mérkőzéssel kapcsolatban.

 

Megoldás kell az eredményességre

A hatodik kört a Ferencváros és a Nyíregyháza összecsapása zárja vasárnap este. A bajnokságban eddig lejátszott három meccsét kapott gól nélkül, maximális pontszámmal abszolváló bajnoki címvédő fogadja a másodosztály bajnokát, amely az élvonalban nem vett túl jó rajtot, jelenleg a 11. pozíciót foglalja el. Egyértelműnek tűnnek az esélyek, az eredményeket a bajnoki sikerekkel és az El-főtábla kivívásával szállító Ferencvárosnál azonban az utóbbi mérkőzéseken problémák adódtak az eredményességgel.

A zöld-fehérek az augusztus 22-én, vendéglátóként elért 0-0 után csütörtök este idegenben is 0-0-ra végeztek a Borac Banja Lukával, az Európa-liga főtáblájáért zajló selejtező hosszabbításában hátrányba is kerültek, végül azonban Varga Barnabás tizenegyesgóljával eljutottak a büntetőpárbajig, melyet meg is nyertek. A rendes játékidőt tekintve 180 percen át gólképtelen maradt a Fradi, sőt, ha a bosnyákok elleni párharc előtti, augusztus 17-én lejátszott, Újpest elleni meccset is idevesszük, komolyabb problémáról beszélhetünk. Akkor, bár egy 90+2. percben szerzett találattal 1-0-ra megnyerte a derbit a címvédő, mondhatni „kicentizte” a sikert, a rangadón is sokáig szenvedett a gólszerzéssel.

POY_1016
Pascal Jansen vezetőedző nem lehet elégedett csapata támadóteljesítményével. Fotó: Polyák Attila

A támadószekcióból nemrégiben eligazolt Marquinhos távozása mellett az Európa-bajnokságon elszenvedett sérülésből éppen a lilák ellen visszatért Varga Barnabás „meccshiánya”, a selejtezősorozat fáradtsága, vagy éppen a megújult keret és a nyáron munkába állt új tréner, Pascal Jansen összecsiszolódási folyamata is állhat az FTC kisebb krízise mögött, az Európa-liga őszi-téli szakaszára készülő Ferencváros számára azonban vasárnap minden külső tényező rendelkezésre áll a gólerősebb folytatáshoz: a Nyíregyháza négy nyeretlen bajnoki után látogat a Groupama Arénába, ahol a szurkolók egyértelműen győzelmet várnak a házigazdától. Ehhez persze nyilvánvalóan a nyírségieknek is lesz egy-két szava…

A 6. forduló programja
Pénteken játszották:
Fehérvár–MTK Budapest 1-0 (1-0)

Szombat:
Debrecen–Zalaegerszeg 17.45
Diósgyőr–ETO FC Győr 20.00

Vasárnap:
Kecskemét–Újpest 15.00
Paks–Puskás Akadémia 17.30
Ferencváros–Nyíregyháza 19.45

A bajnokság aktuális állása ITT elérhető!
A mérkőzéseket az M4 Sport közvetíti.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.