Ritka, de nem egyedülálló, hogy egy BL-főtáblás mérkőzésen három magyar is szerepel. Olyannyira, hogy nem egészen egy éve is van erről egy példa. Tavaly októberben a német Leipzig otthonában Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is elkeserítette egy 1-0-s vendégsikerrel Szoboszlai Dominik és a Liverpool. Utóbbi játékos kedd este is főszereplő lehet egy magyaros Bajnokok Ligája-találkozón, méghozzá a Galatasaray–Liverpool összecsapáson . A többsávos utak ellenére ijesztően forgalmas, dimbes-dombos és kóbor kutyákkal-macskákkal teli Isztambul Rams Parkjában a törököknél Sallai Roland, az angoloknál pedig Szoboszlai mellett Kerkez Milos is pályára léphet.

Galatasaray–Liverpool BL-mérkőzés: három magyar játszhat a Rams Parkban
A hazája bajnokságában százszázalékos Galata súlyos vereséggel, a bajnoki veretlenségét szombaton elveszítő Pool viszont egygólos győzelemmel kezdte a BL alapszakaszát két hete.
Ami mégis mindenképpen Sallaiék pontszerzése mellett szól, hogy legutóbb tavaly augusztusban szenvedtek vereséget saját közönségük előtt, azóta semmilyen sorozatban nem találtak legyőzőre a Rams Parkban.
Ebben a 2011-ben átadott stadionban a Liverpool eddig egyszer szerepelt, akkor – még a nyitóévben – az exliverpooli Milan Baros duplájának is köszönhetően az angol együttes 3-0-s vereséget szenvedett felkészülési találkozón. A cseh kiválóságon kívül Rigobert Song, Ryan Babel, Harry Kewell és Albert Riera is olyanok, akik ebben az évezredben előbb a Vörösöknél, majd az isztambuli Oroszlánoknál futballoztak, így nem mondható ritkának az átjárás a két klub között.
Ami az egymás elleni tétmérkőzéseket illeti, legutóbb a 2006-os BL-csoportkörben találkoztak a felek, és akkor Isztambulban 3-2-es hazai siker született – mások mellett a Galatasaray jelenlegi vezetőedzője, Okan Buruk is gólt szerzett azon a találkozón.
Nagy túrát tesz meg a Bayern és a Real is
A Galatasaray–Liverpool mellett is lesznek érdekes mérkőzések kedden a Bajnokok Ligájában. A rekordgyőztes Real Madrid a kazah Kajrat Almati otthonában szerepel, és a spanyol csapat 6400 kilométert utazik, hogy lejátssza a mérkőzést. Az idei Konferencialiga-győztes Chelsea rossz formában várja a Benfica elleni találkozót, ami azért is különleges lehet, mert a portugál csapat új vezetőedzője, José Mourinho ellenfélként tér vissza a londoni klubhoz. Az Európa-liga-győztes Tottenhamre tavaszról ismerős ellenfél vár a Bodö/Glimt révén, míg az éllovas Frankfurt Madridba, a Bayern München pedig Ciprusra látogat.
A világ egyik legkörnyezetbarátabb futballarénájának tartott Rams Park bő ötvenezer férőhelyes, és a tervek szerint a 2032-es Európa-bajnokságon is ad majd otthont mérkőzéseknek.
Amikor a török válogatott legutóbb itt játszott, akkor éppen a magyar együttes volt az ellenfél: márciusban Magyarország 3-1-es vereséget szenvedett ebben a stadionban a Nemzetek Ligája-osztályozó első mérkőzésén.
Abban a párharcban Schäfer András talált be magyar részről – kedden Sallai Roland, Kerkez Milos vagy Szoboszlai Dominik elveheti tőle a legutóbbi magyar gólszerző címet, ami a Rams Parkot illeti.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 2. forduló:
kedd:
- Atalanta (olasz)–Club Brugge (belga) 18.45
- Kairat Almati (kazah)–Real Madrid (spanyol) 18.45
- Internazionale (olasz)–Slavia Praha (cseh) 21.00
- Chelsea (angol)–Benfica (portugál) 21.00
- Atlético Madrid (spanyol)–Eintracht Frankfurt (német) 21.00
- Bodö/Glimt (norvég)–Tottenham Hotspur (angol) 21.00
- Olympique Marseille (francia)–Ajax Amsterdam (holland) 21.00
- Galatasaray (török)–Liverpool (angol) 21.00
- Pafosz (ciprusi)–Bayern München (német) 21.00
szerda:
- Union Saint-Gilloise (belga)–Newcastle United (angol) 18.45
- Qarabag (azeri)–FC Köbenhavn (dán) 18.45
- Arsenal (angol)–Olimpiakosz (görög) 21.00
- Bayer Leverkusen (német)–PSV Eindhoven (holland) 21.00
- Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz) 21.00
- SSC Napoli (olasz)–Sporting Lisboa (portugál) 21.00
- AS Monaco (francia)–Manchester City (angol) 21.00
- Borussia Dortmund (német)–Athletic Bilbao (spanyol) 21.00
- FC Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) 21.00