Nem egyszerű feladat, de nemegyszer előfordult már, hogy egy csapat háromgólos hátrányból is felállt a nemzetközi kupaporond egy-egy párharcának visszavágóján. De hogy erre a Juventus képes lehetne, az igencsak valószínűtlennek tűnt, miután Luciano Spalletti együttese öt nyeretlen meccsel, közte négy vereséggel a háta mögött vágott neki a Galatasaray ellen Isztambulban 5-2-re elveszített csata második felvonásának.

Ráadásul a szerdai találkozó forgatókönyve sem arra utalt, hogy a torinóiaknak még lehet esélyük. Egyrészt ilyen visszavágókon fontos, hogy a csodát tenni kívánó csapat korai gólt szerezzen, de ez a Juventus esetében nem feltétlenül jött, a 37. percben Manuel Locatelli büntetőjével szerzett vezetést az olasz rekordbajnok. És ahelyett, hogy gyorsan megduplázta volna az előnyét, Lloyd Kelly a 48. percben piros lapot kapott, innentől valóban reménytelen esetnek tűnt ez a küldetés. A Juventus becsületére legyen mondva, hogy tíz emberrel sem adta fel, és Federico Gatti 70. percben szerzett gólja után a 82.-ben Weston McKennie megszerezte a ráadást érő gólt. Ekkor már a Zebrák voltak lélektani fölényben a meccsen lecserélt Sallai Rolandékkal szemben, mégis a Galatasaray teljesítette be a küldetését, Victor Osimhen és Baris Alper Yilmaz góljaival 3-2-re módosította az állást, összesítésben pedig 7-5-re, vagyis a török csapat jutott tovább, és játszhat a Liverpool vagy a Tottenham Hotspur ellen a nyolcaddöntőben.
Spalletti helyett Chiellini
A Juventus mindenesetre elismerésre méltó teljesítményt nyújtott, ezt a szurkolótábora is így gondolta, amely tapsviharral jutalmazta a vert sereget. Luciano Spalletti vezetőedző csalódottságában még a mérkőzés utáni, kötelező sajtótájékoztatón sem vett részt, helyette a sportigazgató, Giorgio Chiellini nyilatkozott.
– Luciano nincs itt, én úgy gondolom, hogy megfelelő, ha most a sportigazgató áll ki. Kimerültek és csalódottak vagyunk az eredmény miatt – a teljesítmény ellenére is. Ugyanakkor nagyon büszkék vagyunk a mutatott játékra. Most azt kell éreznünk, hogy megvan a kiindulópont, ráakadhatunk arra a szikrára, amely az utóbbi időben hiányzott belőlünk, miközben az idény utolsó szakaszába lépünk. Spalletti kinevezése óta (2025 októberében – a szerk.) másfél mérkőzést rontottunk el. Nem voltunk túl szerencsések néhány szituációban, de folytatnunk kell a munkát – adta meg az irányt Chiellini.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!