Harmincöt éve, 1990 októberének végén súlyos belpolitikai válsághelyzet rengette meg az országot. Taxisok és magánfuvarozók tiltakoztak az Öböl-háború nyomán bejelentett benzináremelés ellen; megbénították előbb Budapest, majd az ország nagy részének közúti közlekedését.

A taxisblokád valójában puccskísérlet volt, kormányváltást kísérelt meg az elégedetlenkedő fuvarozók élére álló ellenzéki SZDSZ – Kis János pártelnök és csapata irányította az úttorlaszokat felállító taxisokat. Az időzítése tudatos volt, a blokádszervezők kihasználták a romló közhangulatot. (A gátlástalanság csimborasszója gáncsot vetni egy olyan demokráciának, amely mögött évtizedes diktatúra, adóssághalmaz és erkölcsi csőd sötétlik, éppen első önálló lépéseit teszi, ráadásul miniszterelnöke a kórházi ágyat nyomja.) 
Eredetileg október 23-ra tervezték az akciót, ám végül úgy döntöttek, megvárják, amíg Antall József miniszterelnök 24-én kórházba megy. A szervezett taxisok megszállták az ország legfontosabb csomópontjait, főútjait, másnap reggelre megbénult az ország. A gyalázatos blokád mégsem róluk, taxisokról szólt, még csak nem is a benzináremelésről, hanem a kényszerű kormánydöntés rafinált meglovaglásáról, egy – a liberálisoknak mindig jól jövő – országos káosz megteremtéséről. A hatalom megkaparintásának kísérlete volt ez a polgárháborúval fenyegető három nap. Nem sok kellett ahhoz, hogy vér folyjon az utcákon.

A puccskísérletnek végül egy több tízezres kormánypárti felvonulás – egy akkori „békemenet” – vetett véget. A Himnuszt éneklő sokaságtól megrettent az útonálló SZDSZ. A lesben álló balsors.