1991 nyarán, amikor kivonultak a megszállók, a kiürült mátyásföldi laktanya néhány épületébe egykori ötvenhatosok költöztek. A régi pesti srácok. Miért éppen ide? Ők úgy mondták: megmutatni, hogy győztek. Ráncos, idős emberekből állt a csapat, legtöbbjük hosszú éveket töltött börtönben. Ha a forradalomról beszélgettem velük, a szemük megfényesedett, volt, aki elsírta magát. (Egyikükkel szoros barátságba keveredtem. Csoszor Endre, a „Csoszi” tizenhárom évet ült, cellatársainak nagyobbik fele bitón végezte. Mikor róluk beszélt, mindig megfogta a karomat: – Tudod, milyen hangja volt a cellaajtónak hajnalban, amikor jöttek valakiért?)

Itt, a visszafoglalt orosz laktanyában találkoztam utoljára Bajusszal, a legelső pesti sráccal.

– Ha majd mi is elmegyünk, ne oltsátok le utánunk a villanyt – mondta tréfás szomorúsággal.

2005 májusában a kiskunmajsai ’56-os múzeum udvarán vitte el a szíve.

Borítókép: Pongrátz Gergely, a Corvin köz egykori főparancsnoka beszédet mond Fotó: MTI/Sándor Katalin