Ne áltassuk magunkat: az Európai Unióban tomboló energiaválság hozzánk is begyűrűzik – csakúgy, mint a hetvenes évek olajárrobbanása –, nem mindegy azonban, hogy a kormány miként reagál a helyzetre. A jelek szerint eddig sikerült a problémát elhárítani, amely gyakorlatilag a hazai energiamix, vagyis az energiaforrások összetételének képzésének tulajdonítható. De ne szaladjunk előre!

A világjárvány utáni gazdasági fellendülés miatt meredeken emelkedik a földgáz, a kőolaj és a szén ára már globálisan is: szinte egyik hétről a másikra tapasztaljuk meg a történelmi csúcs­árakat. Az európai kontinens energiaválságát sok összetevő okozza. Első helyre kívánkozik a szén-dioxid-kvóták áremelkedése, ám erősen „bejátszik” a növekvő áramkereslet is, csakúgy, mint a gáztározók alacsonyabb töltöttsége, valamint az elavult uniós szabályozás. Konkrétan az is, hogy az Európai Unió döntéshozói nem figyeltek oda az ellátásbiztonság folyamatos fenntartására. Természetesen idetartoznak még spekulatív várakozások is. A felsorolt tényezők pedig hajtják felfelé az árakat. S úgy tűnik, az energiaéhség még jó ideig velünk marad; a legfejlettebb gazdaságokat tömörítő OECD elemzése alapján 2035-ig biztosan.

Jelenleg nem is az a kérdés, hogy hányszorosára nőtt és nő az energia ára, hanem egyáltalán van-e, lesz-e? S ebben a helyzetben készül az EU az úgynevezett „zöldátállásra”, amelyről még átgondolt stratégia sem készült.

Tulajdonképpen arról várnánk prognózisokat, hogy mekkora költséggel is jár majd Európa „zöldítése”? Ha drága lesz, erre fogadni is lehet, az pörgeti majd az inflációt, ráadásul pontosan még azt sem lehet tudni, hogy mi lesz annak a forrása. Tudniillik, a megújuló energia egyelőre biztosan nem lesz olcsóbb. A gondot még az is fokozza, hogy a jövőben olyan zavarok állhatnak elő, amelyek megrengethetik az uniós gazdaságok működését. Háztartási oldalról mindenképpen: nagy kérdés, hogy az EU gazdasági perifériáján található gazdaságok – Olaszország, Görögország vagy éppen Portugália – állampolgárai hogyan fizetik ki az ötven-hatvan százalékkal dráguló energiaárak otthoni számláit. A dél-európai országok még nem érik utol a válság előtti szintjüket, az olaszok még a 2008–2009-es krízis előtti kibocsátást sem képesek produkálni, amely természetesen negatív hatással van a mindennapokra is. A felsorolt helyeken nem volt rezsicsökkentés.