Ami most megy az orosz olaj és gáz kérdésében, az ugyan kevésbé ad okot a felhőtlen nevetgélésre, viszont nagyjából olyan hatásfokú, mint az én egykori lázadásom. Már ami a ruszkikat illeti, ugye. Ők ugyanis vidáman eladják a cuccot a kínaiaknak és az indiaiaknak, oszt doszvidanyja. A jóléti társadalmakban szocializálódott felbőszült néptömegek pedig az első mínuszos hajnalon, amikor ráadásul megbizonyosodnak a munkahelyük elvesztéséről is, sorra rugdossák majd v…lagba a kormányaikat és az uniós tisztségviselőket, majd lendületből felállítják Orbán Viktor lovas szobrát, amire jó néhány évvel ezelőtt már tettem konkrét utalást.

A bojkott persze nemcsak értelmezhetetlen, önsorsrontó agyrém lehet, de tökös megnyilvánulás is. Az angol válogatott és a többi térdelős csapat például komolyan elgondolkodhatna azon, hogy nem jelenik meg a katari labdarúgó-világbajnokságon. Itt a pompás, soha vissza nem térő alkalom, hogy bebizonyítsák tántoríthatatlan elkötelezettségüket mindenféle diszkriminációval szemben. Ezt persze már akkor megtehették volna, amikor a FIFA – csodával határos módon – a futballnemzetként számontartott Katart látta a legalkalmasabbnak az esemény megrendezésére, és még az időpontot is megváltoztatta, bele a nemzeti bajnokságok kellős közepébe, de akár akkor is, amikor riasztó információk érkeztek a stadionok építése közben tapasztalt munkakörülményekről. De most, hogy arról szólnak a hírek, hogy Katarban nyista térdelés, valóban itt a lehetőség a demokratikus értékek kompromisszummentes képviseletére. Ráadásul jelen állás szerint nem lehet majd szivárványos zászlót lengetni, LMBTQ-propagandát folytatni, ölelkezni (csak remélni tudjuk, hogy ez a gólörömre nem vonatkozik), csókolózni, valamint alkoholt fogyasztani. Utóbbi persze nem szükségszerű velejárója az emberi létezésnek, magam például a negyven fokban már egy sörtől is belealudnék a himnuszokba, de bizonyos közegekben mégiscsak megszokott.

Így aztán kíváncsian várom, amint az eszméletvesztésig bejoghurtozott angol szurkolók elkezdik a szokásos feszkót, és egy elfajult ötórai tea keretében nekifeszülnek a katari biztonságiaknak, aztán majd a diplomaták járkálhatnak értük a sittre. Katarban ugyanis valami – netán olaj? – miatt nem érvényes a demokráciaexport, a kutya se akarja őket edukálni, viszont eléggé háklisak a Koránnal szórakozókra, és ha ők valamire azt mondják, hogy nem, az maga a nem. Nincs talán, esetleg, egyrészt-másrészt, az van, ami van. Komoly dilemma lesz ez adott esetben az érintetteknek, mert amennyiben Katarban álldigálunk, mint az italbótba’, akkor utána Liechteinsteinben sem térdelünk, mert nincs tétje.

Borítókép: Az orosz Gazprom cég logója (Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)