Mi az, hogy István szent? Mit bohóckodik ott a sok náci a bazilika körül egy „tetemcafatot” imádva? Mi az, hogy ezeréves múlt, miféle hagyományok? Milyen nemzeti egység az, amiből ők, haladárok eleve ki vannak zárva? Gyerekkorom óta ismerősek ezek a zsibbasztó megnyilvánulások. Ám milyen érdekes, mégsem rögzült úgy ez a nap a nemzet emlékezetében, hogy a népköztársaság vagy a szovjet típusú, alkotmánynak becézett tákolmány ünnepe.
Egyedül az új kenyér, az élet tisztelete maradt meg a rendszerváltás előtti időkből, amikor visszatértünk a nemzeti ünnep egyházi és állami jellegét hangsúlyozó normalitáshoz. De ne gondoljuk, hogy ebbe a progresszív globalistává vedlett valamikori komcsik és szellemi utódaik belenyugodtak.
A minap egy általam ismeretlen cég kutatásának kérdőívébe botlottam. A kutatás hangzatos célja annak megvilágítása volt, hogy miként viszonyul manapság a társadalom a nemzeti ünnepekhez, különös tekintettel augusztus 20-ára. Az eredményt még nem láttam sehol leírva, de a kérdéssor alapján borítékolni tudnám a végkövetkeztetéseket. Pedig mindenre talál válaszlehetőséget egy nemzeti konzervatív kitöltő is, mégis az az ember érzése, hogy az egész manipuláció.
A mit ünneplünk kérdésre például még véletlenül sem lehet behúzni az államalapítás opciót, az úgy szerepel, Magyarország születésnapja.
Ám akkor vág mellbe igazán a kiszámított demagógia, amikor hosszan kell morfondírozni azon, szabad-e ilyen súlyos nehézségek között tűzijátékra pocsékolni a pénzt, és vagyunk-e olyan jó emberek, hogy ilyen körülmények között még véletlenül sem megyünk a helyszínre. Természetesen, ha olyan megátalkodottak vagyunk, választhatjuk azt a választ is, hogy a rakpartról nézzük a cirkuszt kenyér helyett, és még a tévénkkel is rögzítjük. De mindent összevetve látatlanban ki merem jelenteni, hogy az előre megírt végeredmény szerint a többséget egyáltalán nem érdekli majd a szakrális jelleg, nem ragadja magával a közösség megtartó ereje, nem oldódik fel az összetartozás csodálatos élményében, hanem csupán zabálós, iszogatós bulinak tartja az egészet. Aminek az újbaloldali bornírt ostobaság láttatni akarja.
Mert minden támadás a programok ellen, minden kísérlet az ünnep jelentőségének csökkentésére a nemzeti identitás gyöngítésére törekszik.
Szent István ráadásul úgy köti össze a kereszténységet és a nemzettudatot, ahogy az az Európai Egyesült Államok híveinek a legjobban fáj. Szent királlyá lesz, miután a keresztény Európában létrehoz egy elpusztíthatatlan nemzetállamot. Vagyis egyszerre meríthet erőt évezredes példamutatásából mind a nemzeti, mind a vallási identitás. A multikulturális politikai korrektség ideológusainak két legfőbb ellensége és célpontja. Ez hát a probléma a nemzeti ünneppel, az összes programmal, élükön a tűzijátékkal. Mindazok, akik komolyan veszik, de még azok is, akik elutasítják, különös jelentőséget tulajdonítanak neki, és lássuk be, nem véletlenül.