Ne hagyja azért magát félrevezetni, elaltatni senki, mert az imént leírtak ellenére mégiscsak van valami furcsa ficamos logika, racionalitás a baloldal feltétlen gyűlöletkeltő eljárásában. Évtizedek, generációk jöhetnek-mehetnek, a baloldal trükkje az, hogy nem változik egy hangyahossz­nyit sem. Az „Egy a jelszónk, tartós béke, állj közénk és harcolj érte!”, illetve „Állj közibénk!” jelmondat a szemükben mit sem veszített fényéből, ugyanúgy az igézetében élnek, mint az ötvenes években és a vörös kommün vérgőzös napjaiban. A hangsúly itt természetesen nem is a békén van, hiszen a kommunisták a békén azt a békét értették, amikor az osztályellenség már meg van semmisítve és vert hadai csonthalmain hangzik fel a győzedelmi ének.

Esetünkben az „Állj közénk!” a kulcskifejezés. A baloldal ugyanis ha az örök életet nem is tudja megígérni, az örök békeharcot azt igen, és azt is, hogy aki ebben részt vesz a megfelelő, progresszív, haladó oldalon, az az új uralkodó osztály, a virtuális marxista proletárhatalom kivételezett tagja lesz. Ez utóbbi pedig édes, kívánatos gyümölcs lehet egy olyan világban, amelyben elvben a tudás, a szakmai hozzáértés számít és nagy a konkurenciaharc minden állásért, posztért – ám a valóságban a globalista háttérhatalom osztja a lapokat. A mai baloldalnak nevezett, nemzetek feletti és elleni képződmény viszont az abszolút kényelmet kínálja mindazok számára, akik tudás, tehetség, önálló gondolat híján vannak, viszont irdatlan nagyok az ambícióik. Ha végignézünk az európai, amerikai baloldalon, azt látjuk, hogy végestelen-végig sorakoznak a tehetségtelenebbnél tehetségtelenebb, önállótlanabbnál önállótlanabb, a legkisebb skrupulus nélkül minden képtelenséget végrehajtó politikusok – az emberiség pechjére legtöbbször vezető pozícióban. A kiválasztás fő szempontja ugyanis a vak engedelmesség. Ugyanígy a köznapi életben is arra nevelik a gyerekeket, fiatalokat, hogy ha érvényesülni akarnak, mindenben és maximálisan kövessék a divatot, a trendet, és ha elsajátították a helyes baloldali – függetlennek hazudott – szemléletet, sok ajtó megnyílik számukra. Amennyiben rájönnek arra, hogy nem az számít, mit tudnak, mit teljesítenek, pusztán az, hogy hol állnak, hová tartoznak, akkor fényes karrier várhat rájuk. Még hátrány is lehet számukra a több ismeret, nagyobb felkészültség, mivel ezáltal megbízhatatlanoknak minősülhetnek, miután nem függnek feltétlenül attól a hatalomtól, amit régen a „Párt” testesített meg, ma pedig a különböző politikai aktivista szervezetek, NGO-k, amelyek közvetítik a magasságos, felsőbbrendű, nyílt társadalmas központi akaratot.

Ellenkező esetben, ha makacskodik a delikvens és nemzeti beállítottságú, jobboldalinak, nacionalistának, retrográdnak, reakciós konzervatívnak minősíthető eszméket követ, hamar ráébresztik, hogy semmi keresnivalója nem lehet a földkerekségen, az életben, karrierről pedig ne is álmodjon. Elég, ha valaki megnézi, miket ír például a Wikipédia mindenről, ami kapcsolatba hozható a jobboldallal, konzervatív, nemzeti politikai tartalmakkal. A tökéletesnek beállított, kozmetikázott baloldali és liberális tartalmakkal szemben éppúgy csupa negatívumot találunk ezekben a szócikkekben, miként az őskortól napjainkig zajló világtörténelmet taglaló ismeretterjesztő filmekben is. Vagyis arra akarják rávezetni az embereket, hogy ha jobboldali vagy, és nem hajlasz a liberális szóra, hagyj fel minden reménnyel, mert hallatlanul macerás lesz számodra az élet, és falakba ütközöl mindenhol, míg ha a baloldali direktívákat követed, kinyílik számodra a lehetőségek tárháza.

Mindent elkövetnek, hogy beleplántálják a fia­talokba: baloldalinak lenni az egyedül helyes, mert nem kell semmiben sem döntened, mások majd elintéznek helyetted mindent, csupán a jó, progresszív, haladó sorba kell beállnod. Ebben az esetben aztán te is tagja leszel annak a baloldalnak, amely a jogon, törvényeken felül áll, felelősségre semmiért sem vonható.

Az önálló emberi akarat diadala, hogy a fia­talok jelentős része mégsem válik konformistává, opportunistává, és ragaszkodik a racionális értékmegőrzéshez, egészséges családcentrikus konzervativizmushoz, a nemzeti elkötelezettséghez, hagyományos értékekhez. Ezzel a morálisan szilárd alapállással viszont nem képes mit kezdeni a globalista, internacionalista blokk, amitől még agresszívebbé válnak képviselőik, s aminek napjainkban számtalan jelét látjuk. Egyszerűen nem fér a fejükbe, hogy nem lehet pénzzel és megfélemlítéssel mindent elérni, nem mindenki olyan, mint ők, és nem korrumpálható.
A neokommunista liberálbalosok azonban nagyon hisznek a gyűlölködés és fenyegetés erejében.

Gyurcsány Ferenc emiatt ismételgeti, hogy készül valamire. Homályosan, zavarosan, ám imamalomszerűen, kitartóan kábítja a népet közelgő hatalomra kerülésével. Ő tudniillik sohasem demokráciában, hanem kizárólag diktatúrában gondolkodik. Számára a demokratikus választás, eljárás felesleges kolonc, a hatalom erőszakos megragadása az igazi. Ahogy 1917 óta minden radikális, szélsőséges baloldalinak, akinek a szemében a forradalmi terror a marxista–leninista követendő ideál. Egy pillanatig sem adták föl ezt a harcot. Ez a harc lesz a végső – vallják változatlan vakhittel. Csakhogy ez a szektás dogmatizmus felettébb kockázatos, mert ha egy végső harcot elveszít valaki, akkor végleg veszít. Erre pedig minden esélyük megvan. Nagyon dolgoznak rajta.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Bama/Mediaworks/Löffler Péter)