Az Európai Unió tagja vagyunk és azok is maradunk – szögezte le a magyar miniszterelnök. Ezzel szemben se szeri, se száma azoknak a nyilatkozatoknak, amiben vezető balliberális uniós politikusok és a véleményformáló baloldali média sürgetik hazánk önkéntes vagy kikényszerített távozását a tagállamok európai közösségéből. Csak néhány példa: „Magyarországnak nincs keresnivalója az EU-ban” (Mark Rutte holland kormányfő), „Magyarország kizárása az egyetlen mód az EU egységének megőrzésére” (Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter), „Antidemokratikus kormányoknak nincs helyük az európai asztal körül… Fel kell tehát tennünk a kérdést, hogy Magyarország Orbán vezetésével továbbra is tagja lehet-e az uniónak” (Guy Verhofstadt belga EP-képviselő), „Magyarországnak távoznia kellene az EU-ból” (Politico), „Az EU-nak meg kell szüntetnie Magyarország tagságát” (Project Syndicate).

Ha a népszavazási elképzelésükkel előrukkoló két ellenzéki európai parlamenti képviselő a magyar uniós tagság megszüntetése iránti politikai akarattól félti az országot, akkor eltévesztették a házszámot. Ugyanis a saját politikai táboruk agresszív alakjaival szemben lenne védekeznivalójuk az EU-ban, nem pedig itthon a kétharmados felhatalmazással megválasztott nemzeti kormány ellen. Olyankor azonban némák maradnak, amikor uniós szövetségeseik nyíltan követelik a magyar tagság megszüntetését vagy amikor politikai zsarolással törekednek azt kikényszeríteni. Ezeket a fenyegetéseket nem utasítják vissza a magyar uniós polgárok nevében, semmilyen tiltakozásuknak nem adnak hangot, ha Magyarország kilépését az EU-ból a sajátjaik sürgetik. Nem pusztán értelmetlen, de képmutató is tehát a két ellenzéki EP-képviselő népszavazási akciója.

És még valamit tisztázzunk! Az EU a tagállamok önkéntes és kölcsönös megállapodásából eredő jogok és kötelezettségek összessége. Az uniós tagságunk nem annektálás eredménye, ezért a kötelezettségeink teljesítésének mindig összhangban kell lennie a jogaink érvényesülésével. Ha egy hegemonista ideológiai befolyásra ez az egyensúly a jogok rovására megbomlik, megjelenik az intézményes önkény, ami a közösség koherenciáját kezdi ki. Az ezzel a helyzettel szembeni védekezés minden életképes állam eminens feladata, aminek a lényege éppen ezért a felborult egyensúlyi állapot helyreállítása, nem a jogok érvényesülésének feladása vagy a társulás megszüntetése. Ennek a kötelezettségnek a teljesítéséről a 2010 óta hivatalban lévő nemzeti konzervatív magyar kormány és kétharmados parlamenti többség nem hajlandó lemondani, amit az ellenzéki oldal láthatóan nem képes a helyén értelmezni: a nemzeti érdekérvényesítés iránti elkötelezettség hiányában a számukra kézenfekvő önfeladás és behódolás egyetlen alternatíváját tudják elképzelni, a menekülést, a küzdőtér elhagyását, ezért vizionálják az uniós tagság megszüntetését.

Ezzel szemben a magyar miniszterelnök az idei tusványosi beszédében jelezte, hogy 2030 környékére készül, amikor új erőviszonyok alakulnak ki az EU-ban annak következtében, hogy várhatóan addigra már az ország gazdasági helyzete folytán mi is azok közé fogunk tartozni, akik több pénzt fizetnek be a közös költségvetésbe, mint amennyit onnan kapnak. Ezzel alapvetően megváltozik a pénzügyi kitettségünk, ami az uniós pozíciónkat nagymértékben megerősíti. „Vagyis, kedves barátaim, ekkortájt, 2030 környékén kell csúcsformában lennünk. Akkor kell majd az erő. Diplomáciai, gazdasági, katonai és szellemi.”

Mit fog kezdeni az ellenzék ezzel a csúcsformával, ha már a mostani ráhangoló kondíciót sem bírják? Nagy valószínűséggel Ujhelyi és Gyöngyösi európai parlamenti képviselők addigra már a keretben sem lesznek.

A szerző ügyvéd, Európa-jogi szakjogász

Borítókép: Ujhelyi István (Fotó: MTI/Kovács Attila)