Azonban Heisenberg hiába mondott le a hírnévről, a díjakról és a sikerről, mert erkölcsisége nem engedte meg, hogy átlépjen egy határt. Ezt az erkölcsi magaslatot tudóstársai közül sokan semmibe vették, hiszen, mint tudjuk, később az amerikai vezetés szolgálatában megépítették a bombát. Majd megosztották ezt a tudást egyes kommunista diktátorokkal is. Meg is kapták érte az elismerést, ahogy sokan később megkapták a Kádár-korszakban a Kossuth-díjat, a főszerkesztői és vezető rendezői megbízatásokat, a nagy összegű megrendeléseket a végtelen sok Lenin-, Marx-, Szamuely-szoborra, s a búzakalászos képeket Rákosi Mátyás megörökítésére.

Voltak bizonyos foglalkozások, amelyek tisztességes ember számára nem voltak elfogadhatók a kádári szocialista diktatúrában. Ilyen volt például a bírói szerepkör, mivel pártos igazságszolgáltatás folyt akkoriban. Fontos tudni, hogy a Népszabadság ellen még 1981-ban sem lehetett sajtó-helyreigazítási pert nyerni, mert ennek sikeres kimenetele kapcsán magát a pártot járattuk volna le. 

Ugyanígy rendőrnek és ügyésznek se ment el a tisztességes szuverén ember akkoriban, mert ezek a szakmák is a diktatúra eszköztárába tartoztak. Természetesen könnyebb volt mindezt Amerikából elmondani, vagy akár utólag is idehaza, mint akkoriban gerincesnek maradni. Ma már többnyire legyintünk és megbocsátunk.

Mások a megfelelést és a külföldi irányelvekhez való elvtelen igazodást preferálják. A mai magyar ellenzék szinte egésze ezt képviseli. Ennek újabb bizonyítékaként nemrég felszínre került az Action for Democ­racy nevű amerikai társulat beavatkozása az országgyűlési választásokba, amely szervezet egyes források szerint több száz millió forinttal segítette Márki-Zay Péter kampányát.

Az Akció a Demokráciáért tanácsadói testületében több magyar származású, külföldön élő liberális személy tevékenykedik (Korányi Dávid, Charles Gati, Kati Marton). Nem véletlen az akció szó kiemelése. Az akció más szóval cselekedet, ténykedés, amelynek előrehaladottabb formája a beavatkozás. Ezektől pedig a káoszteremtés, népbutítás és bajkeverés már csak karnyújtásnyira lévő fogalmak. 

A szervezet legcsalafintább demagógiája abban merül ki, hogy ők „jót akarnak tenni a világgal”, mert jogállamot és demokráciát akarnak. Márpedig egy ismert publicista szerint az effajta jótékonysági akció és az itt a piros, hol a piros utcai átverés mindössze abban különbözik egymástól, hogy az utóbbi esetben nemcsak a pénz beszedése, hanem a csalás is a szemed láttára történik.

Vagy belülről jön, vagy nincs. A demokrácia ugyanis két dologból adódik. Egyrészt szabad választásokból, ami alapvető (consent of the governed), másrészt vélemény- és sajtószabadságból. 

A cenzúra, a tiltás, a Face­bookról vagy Twitterről való törlés nem a demokrácia műfaja, sőt az bizony ismét maga a diktatúra. A vélemény vagy teljesen szabad, vagy korlátozva van. A tiltás lényegében azt jelenti, hogy nem akarjuk meghallani a másik véleményét. És ez elég rémisztő, mert a bigtech cégek cenzúrája, valamint a szabad véleménynyilvánítást nem tűrő családtagok és ismerősök törlési mániája ismét az átkos vészkorszakot idézi.

Épp ezért nem bánnánk, ha nagyon hosszú, netán végleges szabadságra mennének a külföldről finanszírozott liberális bomlasztóművészek. Vagy ahogy Amerikában mondják: take a long walk on a short pier! Magyarul: tegyenek egy hosszú sétát egy rövid mólón. 

Épp ezért a világ nyugalmának és békéjének igen jót tenne, ha a káoszteremtők nyugdíjba mennének. Még akkor is, ha hazánkban rendre beletörik a bicskájuk a szuverén, patrióta gondolkodók ellenállásába.
 

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista

Borítókép: illusztráció (Fotó: Flickr)