Amikor a forradalmat követő évtizedekben tízezrével külföldre távoztunk a kádári szocialista diktatúra elől menekülve, hogy majd később hazatérhessünk, sokan közülünk megtartottuk szuverén, patriótagondolkodásunkat. Akadtak olyanok is szép számmal, akik készséggel beolvadtak a befogadó ország eszmevilágába, mert úgy könnyebb volt boldogulni. Az itthon maradottak között is számos honfitársunkból hiányzott a szuverenitáshoz és a gerinchez való ragaszkodás. Persze tudjuk, nehéz idők voltak ezek.
Fiatal újságíróként például számomra elvi kérdés volt, hogy ha nem írhatom le az igazat, akkor inkább nem írok semmit. De ebben nem voltam egyedül. Sokan mások szintén elvi kérdésnek tekintették a csendes ellenállást. Hogy kik voltunk, akik vállaltuk az ezzel járó fenyítést és nehézségeket, az a Marczibányi téren és az iskolapadokban hamar kiderült.
Hogy nehezebb volt a szuverén embernek a Kádár-korszakban idehaza boldogulni, az nem volt kérdés. A rendszer ellen tiltakozó, szuverén alkatú íróink, publicistáink, költőink, színészeink, szobrászaink, festőink is ezt az elvet követték. Ugyanígy püspökeink, tudósaink, mérnökeink, sportolóink közül sokan. Meg is hurcoltak közülük jó néhányat határon innen és túl.
Talán nem kell Márton Áron példáját emlegetnünk. De le a kalappal az akkori Konrád György vagy Haraszti Miklós előtt is. Hangsúlyozom, az akkori énjük előtt.
A szuverén ember tisztességes és emberséges. Werner Heisenberg, akit a német atomkutatás vezetőjévé neveztek ki a második világháború háború alatt, 1941-ben felkereste Niels Bohrt Koppenhágában. Egy séta közben elmondta neki, hogy tudóstársaival már birtokában vannak annak a tudásnak, amely képes előállítani az atombombát.
A maghasadást ugyanis 1938-ban fedezték fel Berlinben. Azt is megerősítette, hogy a német tudósok tisztességesebb része nem kívánja megépíteni az atombombát. Heisenberg német volt, de nem volt náci, mélyen keresztény ember volt. A tisztesség azt kívánta, hogy ne ossza meg Hitlerrel ezt a tudást, sőt azt füllentette a Führernek, hogy még évekre vannak a gyilkos fegyver kifejlesztésétől, így a nácik lemondtak ennek lehetőségéről.
Azonban Heisenberg hiába mondott le a hírnévről, a díjakról és a sikerről, mert erkölcsisége nem engedte meg, hogy átlépjen egy határt. Ezt az erkölcsi magaslatot tudóstársai közül sokan semmibe vették, hiszen, mint tudjuk, később az amerikai vezetés szolgálatában megépítették a bombát. Majd megosztották ezt a tudást egyes kommunista diktátorokkal is. Meg is kapták érte az elismerést, ahogy sokan később megkapták a Kádár-korszakban a Kossuth-díjat, a főszerkesztői és vezető rendezői megbízatásokat, a nagy összegű megrendeléseket a végtelen sok Lenin-, Marx-, Szamuely-szoborra, s a búzakalászos képeket Rákosi Mátyás megörökítésére.
