Az eurószázezrekkel megrakott zsákokkal, valamint a bűnszervezetben való részvétel, a korrupció és a pénzmosás vádjával az EU-t övező botrány tökéletesen illik egy Netflix-krimibe. Az Európai Parlament mégis elkerülte, hogy állást foglaljon tagjainak korrupt viselkedéséről. Az EP-től érkezett egyetlen válasz Roberta Metsolától, a parlament máltai elnökétől származik, aki Twitter-üzenetében azt közölte, „parlamentünk szilárdan kiáll az korrupció ellen. Jelen pillanatban nem fűzhetünk kommentárt semmilyen folyamatban lévő nyomozáshoz azon túl, hogy leszögezzük, teljes mértékben együttműködünk az illetékes rendvédelmi és igazságügyi szervekkel. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy segítsük az igazságszolgáltatást.”
Első látásra zavarba ejtő, hogy nem érkezik válasz egy olyan intézménytől, amely pedig azt állítja, határozottan kiáll a korrupcióval szemben.
Az EU parlamentjét folyamatosan az a küldetés vezérli, hogy tetten érje a korrupciót a kelet- és a dél-európai uniós tagállamokban. Mégis, ugyanazok az európai parlamenti képviselők, akik szüntelenül korrupcióval vádolják Magyarországot és Lengyelországot, furcsa módon vonakodnak attól, hogy elítéljék azokat, akik olyasmiben érintettek, amit számos tapasztalt megfigyelő a Brüsszelt az elmúlt években megrázó legkomolyabb, legsokkolóbb és leginkább vérlázító botrányként írt le. Az uniós buborék tagjai azért választották stratégiájuknak a hallgatást, mert a botrány közvetlenül érinti a megszokott életüket. A botrány főszereplői a brüsszeli balos politikai elit emberei. Az őrizetbe vettek között van Luca Visentini, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség főtitkára, Pier Antonio Panzeri egykori olasz európai parlamenti képviselő, aki az EP emberjogi albizottságának elnöke volt, valamint Kaili élettársa is.
Prominens baloldali oligarchák kerültek összefüggésbe a Fight Impunityvel (Harcolj a büntetlenség ellen!), a botrány fókuszában álló nem kormányzati szervezettel (NGO).
Még mielőtt híre ment volna a botránynak, a szervezet alapítójával, Pier Antonio Panzerivel szemben felmerülő vádak nyomán mindannyian elhagyták annak vezetőségét. A Fight Impunity tiszteletbeli elnökségi tagjaként szerepelt Federica Mogherini, az EU korábbi külpolitikai főképviselője, Bernard Cazeneuve volt francia miniszterelnök, Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság a migrációs politikáért felelős egykori tagja, valamint Cecilia Wikström egykori és Isabel Santos jelenlegi EP-képviselő. (Szocialisták, egyikük pedig liberális, illetve néppárti.) A Politico brüsszeli lap szemleírója finoman úgy fogalmazott, „a katari botrány rávilágít az EU korrupciós problémájának mikéntjére”. Ez azonban eufemizmussal ér fel. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a korrupció évtizedek óta integráns része annak, amit Európai Unióként reklámoznak.
1999-ben a Jacques Santer vezette, húsz tagból álló Európai Bizottság – amelyet az euró bevezetésének felügyeletével bíztak meg – korrupciós vádak miatt húzhatta le a rolót.
Tagjai inkább lemondtak, hogy elkerüljék az elmozdításukat. Eme incidens óta számos példa akadt a felsőszintű korrupcióra. Robert Galvin, az EP számvevőjének 2006-os jelentése figyelmeztetett: az európai parlamenti képviselők költségelszámolása alkalmas a visszaélésekre, az ellenőrzés és a felügyelet pedig hiányzik. Az EP elnöksége eleinte megtagadta a jelentés nyilvánosságra hozatalát. Az interneten elérhetővé váltak a kiszivárogtatások, de végül is egy ír ügyvéd vitte bíróságra az ügyet, 2011-ben pedig az EP-elnökség rákényszerült, hogy nyilvánosságra hozza a jelentést.