Alább az év vége híreiből fogunk szemezgetni. Pontosítok: kiemeltem az év vége híreiből hármat, amelyek megítélésem szerint tökéletesen megvilágítják a mai Európa szellemi és lelki állapotát. Kérem az öveket becsatolni – indulunk!
Első hír:
„Bombariadó volt a touloni Sainte Musse-kórházban szombaton, miután besétált egy 88 éves férfi, akinek egy első világháborús bomba volt a végbelében – írja az UNILAD.
A kórház sürgősségi osztályait kiürítették, illetve új eseteket sem fogadtak két és fél órán keresztül, amíg a tűzszerészek is megvizsgálták a férfit, és megállapították, hogy a húsz centiméter hosszú és öt centiméter széles tüzérségi lövedék valószínűleg nem fog felrobbanni. Az orvosok csak ezután tudtak nekilátni a bomba eltávolításának, amit a férfi valószínűleg szexuális izgatás céljából dugott fel a végbelébe.
»Megszoktuk már, hogy olyan dolgokat találunk ott, amik nem az ember fenekébe valók, mint például egy alma, egy mangó vagy egy flakon borotvahab. De egy bomba? Ilyen még soha nem történt!« – nyilatkozta egy orvos. Mivel másképp nem tudták megoldani, fel kellett vágniuk az idős férfi hasát, hogy biztonságosan el tudják távolítani a bombát. A kórház szerint jól van, és teljesen fel fog épülni az esetből.”
Ó, Franciaország, ó, az európai kultúra bölcsője, Franciaország a szerelem hazája, ó még Charles Baudelaire Egy dög című versében is van valami szépség, valami igazi érzelem, valami fennkölt, pedig szerzőjét ismerve, biztos nem ilyennek szánta. „[…] – És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága, / ilyen ragály és borzalom, / szemeim csillaga, életem napvilága, / te, lázam, üdvöm, angyalom! / Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő, / az utolsó szentség után, / csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő / s kövér gyom burjánzik buján. / De mondd meg, édes, a férgeknek, hogy e börtön / vad csókjaival megehet, / én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm / elrothadt szerelmeimet!” Na ugye…
És akkor az európai kultúra bölcsőjéről még nem is beszéltünk. Nézzük csak a festészetet. Ott van például Eugène Delacroix halhatatlan műve, A Szabadság vezeti a népet, középpontjában a szabadság allegorikus nőalakjával, ki fedetlen kebellel áll a barikád tetején, halottakon lépked, de mégis magasztos, mégis győzedelmes, mégis gyönyörű – hiszen ő a szabadság. S mi lett mára ebből a szabadságból?
Hát ez van. Bombariadó a touloni Sainte Musse-kórházban.
Az elaggott vén francia meggyalázta az öregséget, annak méltóságát, bölcsességét és tiszteletreméltóságát, meggyalázta a szexualitást, s így végső soron az embert magát. A népet győzelemre vezető szabadság ott végezte, abban a nyolcvannyolc éves valagban. Ezzé lett Európa és a francia gloire. Mi pedig utolsó leheletünkkel is mondjuk: éljen Alain Delon és a toxikus maszkulinitás!
Második hír:
„»Talán jobb is, hogy Ukrajna nem kapott harci járműveket a németektől« – ezzel a felütéssel indul a Politico cikke, amelyben a német hadseregben tapasztalható állapotokról számolnak be. Úgy fogalmaztak, hogy komoly a baj a Bundeswehren belül, ugyanis a legutóbbi hadgyakorlaton pár nap alatt a haderő mind a 18 Puma típusú gyalogsági harcjárműve lerobbant.
A német portál megszerezte az egyik páncélos hadosztály levelét, amelyet a hadsereg vezetőinek és a védelmi tárcának címeztek. Ruprecht von Butler vezérőrnagy szerint gyakorlatilag minimális az esély arra, hogy a Pumák a jövő év végéig újra rendelkezésre álljanak, és azzal az ötlettel állt elő, hogy a kiesett járműveket a régebbi, de sokkal megbízhatóbb Marderrel pótolják.
Eberhard Zorn, a hadsereg főfelügyelője igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy felmérik a tényleges hibákat, és minden elkövetnek, hogy minél előbb bevethetők legyenek a Pumák. Úgy tudni, hogy a járművek elektronikája adta fel a harcot. Eddig a hadseregben úgy vélték, hogy megbízhatók a Pumák, többen azzal indokolják a mostani lerobbanáshullámot, hogy rendkívüli igénybevételnek voltak kitéve az eszközök a hadgyakorlat során.”
Nos, igen…
Az az átkozott „rendkívüli igénybevétel”, csak az ne lenne. Mert például ha azokat a Pumákat kizárólag hétvégi nagybevásárlásokra használnák, vagy esetleg vidám migránsokat hordoznának rajtuk megtekinteni a főváros nevezetességeit, akkor sokkal tovább bírnák azok a Pumák. Különben is: ki mondta, hogy a németeknek szükségük van egyáltalán bármiféle harcjárműre? Nem lesz ebből baj? Persze, az emberben felrémlik, hogy Martin Hessler ezredes még azt mondta, az a fegyver, amelyikre vigyázni kell, nem fegyver többé, na de hol van már Martin Hessler ezredes? S hol van már a híres német precizitás, a lenyűgöző német technikai tudás és civilizáció, s hol a porosz harci szellem?
Pontosan ugyanott, ahol a francia szerelem…
De a lerobbant Pumák árnyékában legalább lehet Rejtőt olvasgatni. Hogy is fogalmaz Verdier őrmester, miután Vanek úr belekergeti az őrületbe?
„Hát, ide hallgasson. Most még a 27-es közlegény kéri majd, hogy két néger szolga gyaloghintón vigye kivonuláskor, ezt persze aláírom, és ha perceken belül befut a kérése, hogy az őszi nagygyakorlatokra a kincstár költségén elkísérhessék vidám hölgyismerősei, ennek sem lehet akadálya, sőt megelőzzük kérelmében, és parancsot kap még ma az ezredtrombitás, hogy hajnalban hárfázással jelezze az ébresztőt, mert félő, hogy a 27-es közlegény véletlenül felébred és megjelenik a sorakozásnál! […] De ha ezzel készen van, akkor akasszon ki egy táblát az erőd kapujában a következő szöveggel: Elaggott, vidéki levélkézbesítők, lóápolók és reumás nyugdíjasok kényelmes otthonra találnak, ha felvétetik magukat újoncnak a francia idegenlégióba. Teljesen hülyék számára kedvezmény, különleges elbánás, altiszti rangban sürgölődő szárazdajkák […] Hogy az a mennydörgős […]”
Azt a táblát már kiakasztották a német hadsereg főbejáratára. S aki eddig röhögött a románokon, akik a nagy NATO-hadgyakorlaton ellopták a tankokból az üzemanyagot, az ne röhögjön többé. Mert mennyivel értelmesebb ellopni az üzemanyagot, minthogy lerobbannak a német tankok. Az nem volt németes. Legalábbis eddig.
Harmadik hír:
„December 6-án egy birminghami abortuszklinika előtt csendben imádkozott Isabel Vaughan-Spruce életpárti önkéntes. Nem sokkal később már egy rendőr lépett hozzá, azt kérdezve, hogy tulajdonképpen mit is csinál az intézmény előtt.
Vaughan-Spruce előbb azt felelte, tulajdonképpen csak a járdán áll, majd további kérdezősködés után azt mondta: nem tüntet, csak imádkozik, nem hangosan, csupán csendben. A rendőrtiszt, aki vélhetően ismerte már az életpárti aktivistát, ezt követően közölte vele: »Ön le van tartóztatva«.
A The European Conservative című portál hosszú cikkben foglalkozik a megdöbbentő esettel, mások mellett azt ecsetelve, miként lehet egy elméletileg olyan »szabad« országban, mint az Egyesült Királyság, letartóztatni valakit kizárólag azért, mert egy abortuszklinika előtt imádkozik.
Gondolatbűnözés miatt is el lehet valakit már kaszálni? – kérdi a szerző, Sebastian Morello, aki leszögezi: »A szabad ország nem azt jelenti, hogy ott bárki azt tehet, amit csak szeretne. Ez bizony az anarchiával és a káosszal lenne egyenlő. A szabad ország egy olyan ország, ahol az állampolgárok szabadságjogai kellőképpen védettek ahhoz, hogy saját akaratukból azt tehessék, ami jó«.” Jó, mi?
S tudják mi jó még? Elárulom: ha abortuszpárti, Soros-féle NGO-ból kilépett „aktivisták” tüntetnének ordítva egy szülészet előtt, hogy „ne szülj gyereket, mert klímaválság van!”, azokat egészen biztosan nem tartóztatnák le, ugyanis azok csak élnek elidegeníthetetlen jogaikkal, úgy is, mint szólás- és gyülekezési szabadság.
Ha Orwell feltámadna, tűzre vetné főművét. Nekünk pedig marad Reagan elnök úr halhatatlan mondása: „Nem tudtam nem észre venni, hogy akik a leglelkesebb hívei az abortusznak, már mind megszülettek valahogyan.”
Erről van szó.
Mindenesetre kedves Isabel Vaughan-Spruce, a „szabad világ”, a Nyugat ma már teljesen olyan, mint Sztálin elvtárs Szovjetuniója volt, pusztán annyi a változás, hogy nem kell senkit meggyilkolni, kivégezni, gulágra hurcolni (legfeljebb olykor-olykor letartóztatni, ha imádkozik, ráadásul olyan új „szakrális” helyeken, mint az abortuszok templomai, amelyeket nem lehetséges megbecsteleníteni olyan dolgokkal, mint például egy keresztény/keresztyén ima), szóval ilyesmire ma már nincsen szükség, ugyanis azok, akik annak idején rajongtak Sztálin elvtárs Szovjetuniójáért (s persze Mao Kínájáért meg Pol Pot Kambodzsájáért), most úgy döntöttek, ez a szabadság. S aki nem úgy gondolja, annak kuss. Mert az náci.
Beerőltették, beszuszakolták, beütögették a szabadságot egy elaggott vén francia hátsójába. Az összes szabadságot, minden szabadságot. S a közép- s kelet-európai síkságok fölött már csak Illyés örök szavai szállnak: „[…] eszmélnél, de eszme / csak övé jut eszedbe, / néznél, de csak azt látod, / mit ő eléd varázsolt, / s már körbe lángol / erdőtűz gyufaszálból […]” Itt az ideje, hogy véget vessünk ennek. Ennek az őrületnek. Ennek a szánalmas bohózatnak. Ennek az ocsmány bűznek.
