Ha jött volna, az igazságtalan és jogtalan lenne, amely ellen az MLSZ-nek a végsőkig harcolnia kell. Más országok szurkolói is lengetnek olyan, nem hivatalos, történelmi zászlókat, amelyek az ő önbecsülésüket erősítik, de esetleg másokét sérthetik. (Természetesen nem diktatúrák jelképeiről beszélek.)

Légmentes buborékban nem lehet élni. Ám a mi esetünkben még csak nem is erről van szó: hiszen ha itt valakinek oka és joga van megsértődni, azok mi vagyunk. Minket daraboltak föl hentesbárddal, a mi történelmi városainkat, magyar közösségeinket vágták le rólunk, minket löktek siralomházba százhárom esztendeje. A nagy-magyarországos térképek, sálak erre a feldolgozhatatlan fájdalomra, máig tartó szenvedésre emlékeztetnek minket. S egyúttal arra is: a magyar nemzet egységes és oszthatatlan, húzgálják bárhogyan is a határainkat Nyugaton.

Tavaly novemberben, Dzsudzsák Balázs búcsúmérkőzésén Orbán Viktor egy történelmi magyarországos sálban szurkolt, aztán abban szelfizett. Most akkor mi lesz? Ezentúl a miniszterelnököt is kitiltja majd a magyar stadio­nokból az MLSZ? Hát mi folyik itt? Ahogy látom-hallom, a magyar szurkolók többségének nemcsak a FIFA-ból és az UEFA-ból van mélységesen elege, hanem az MLSZ-ből is. Torkig vagyunk az álságos, a normális szurkolást is üldöző dörgedelmeikből. Abból, hogy rendre érdemi ellenállás nélkül meghajolnak a legigazságtalanabb nemzetközi büntetések előtt, nem állnak ki értünk, szurkolókért. Pedig szurkolók nélkül nincs foci.

Emlékszem, amikor az egyik arcátlan UEFA- vagy FIFA-büntetés után Csányi Sándor azt magyarázta a tévében, hogy jogos büntetést kaptunk, megérdemeltük. Még ha a büntetés jogos is lett volna (nem volt az), ilyet ő nem mondhat. Egy MLSZ-elnöknek a magyar foci ügyvédjeként kellene viselkednie, nem pedig ügyészként vádbeszédet tartania. Neki az (lenne) a dolga, azért kapta a stallumot, hogy a végsőkig (vagy még azon is túl) védje az érdekeinket, foggal-körömmel küzdjön a büntetések eltörléséért, enyhítéséért. És fordított esetben, mikor minket fütyülnek, dobálnak, akkor hangosan fölháborodjon, kérje ki magának, tegyen bejelentést.

Az angol szövetség pedig följelentett minket, s persze zárt kapu lett a vége. Nem emlékszem, hogy az MLSZ, esetleg személyesen Csányi Sándor tiltakozott vagy följelentést tett volna, amikor a francia szurkolók poharakkal dobálták Gulácsi Pétert, Angliában és másutt kifütyülték a himnuszunkat, vagy amikor egy pályára rohanó „német” szurkoló szivárványos ronggyal provokálta a mieinket. Volt még sok egyéb is, de azokat most inkább hagyjuk. Hol volt az MLSZ, amikor minket gyaláztak? Miért nem hallottuk a határozott tiltakozásukat? Miért nincs hír a feljelentéseik­ről, kiállásukról? Nem ezért tartjuk őket?

Nem lehet, nem szabad örökös rettegésben élni. Hogy jaj, ezt ne mondjuk, azt ne csináljuk, amazt ne viseljük, nehogy esetleg bajt hozzunk a fejünkre, megbántsuk azoknak az állítólagos érzékenységét, akik jelenleg is a magyarok történelmi földjein élnek, a mi véreinket üldözik. Nem, ebben soha többé nem szabad meghunyászkodnunk! Amúgy a mi érzékenységünkkel mi a helyzet? Azzal ki foglalkozik? Minket döngöltek a földbe, s mi maradjunk folyton csöndben? Immár százhárom esztendeje? S még meddig? Ideje kimászni a küszöb alól, két lábra állni!

A Kárpát-medence a hazánk, a történelmi Magyarország-térkép hozzánk tartozik, ha úgy tetszik, a nemzeti identitásunk része, elidegeníthetetlen jogunk azt használni, amikor és ahol szeretnénk. Persze Bukarestben nem célszerű lobogtatni: esetleg valaki zokon veszi a történelmi emlékeztetőt. Hogy az utódállamok kiradíroznák ezer év történelmét, s nem lelkesednek a régi térképekért, az talán érthető. (Bár ez sem mindig van így. Legutóbb például a szlovák miniszterelnök egész viccesen kezelte Orbán Viktor sálügyét: adott neki egy szlovákot. Lám, így is lehet hozzáállni: humorral.) De hogy egy magyar sportszövetség akarja kicsavarni a kezünkből a zászlóinkat, sáljainkat, az bicskanyitogató!

Láthatjuk, sok magyarba annyira beette magát a folytonos rettegés, meghunyászkodás, hogy képtelen emelt fővel közlekedni. A levegővételért is bocsánatot kér. Kovács László volt MSZP-vezér fogalmazta meg ezeknek a magyaroknak a credóját: „Merjünk kicsik lenni!” S ők bizony mertek, azóta is mernek. Sosem álltak ki külhoni testvéreinkért. 2004. december 5-én hátba szúrták a teljes magyarságot. Mostanában már szlovák és román pártok mellett kampányolnak a magyarok helyett, és azt üzenik a mieinknek: merjetek büszke szlovákok lenni!

Én viszont azt üzenem mindenkinek, aki ért magyarul: merjetek büszke magyarok lenni! Csak azért is lobogjanak azok a nagy-magyarországos zászlók!

Borítókép: Illusztráció. Kvasznai Árpád hűtőmágnese (Fotó: MTI/Kallos Bea)