A munkácsi turulszobor szétfűrészelését és ledöntését, a Baloga klán magyarellenes gyűlölethadjáratát, a magyar zászlók középületekről való eltávolíttatását követően megkezdődött a kárpátaljai férfiak erőszakkal összefogdosása. Fegyveres katonák és rendőrök viszik az embereket buszmegállókból, piacterekről, sőt magánházakból is.
Tudjuk, sok kárpátaljai magyar szolgál abban a 128. dandárban, amelyet a legsúlyosabb harcokba vetettek be, s amelynek emiatt különösen nagyok a veszteségei.
A kárpátaljai halottasházak megteltek, az elesettek holttesteit csak lassacskán adják ki a hozzátartozóknak, de az ukrán EU-nagykövet szerint mi lépjük át a vörös vonalakat. Nem, tisztelt nagykövet úr, a vörös vonalakat önök lépték át velünk szemben. Lehetnénk – és lehettünk volna – barátok, de Ukrajnában régóta szokássá vált gyűlölni a magyarokat. Szó nem volt még orosz agresszióról, de önöknél már szélsőségesen ellenséges, egyenruhás csoportok masíroztak magyarlakta helyeken, évekkel ezelőtt bombát robbantottak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári épületében, és hosszan sorolhatnánk a sérelmünkre elkövetett cselekményeket.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterünk az újabb barátságtalan és durva fejlemények miatt nem véletlenül nyilatkozta a közösségi oldalán, hogy súlyos magyarellenes támadásokról van szó.
Ide sorolta a magyar nemzetiségű pedagógusok indoklás nélküli kirúgását, a magyar nemzetiségi intézmények jelképeiktől való megfosztását. Jogosan jelentette ki a miniszter, hogy nélkülünk nem fognak megszületni olyan európai politikai döntések, amelyekre szüksége lesz Ukrajnának.
Az ukrán belpolitikai viszonyokról nincsenek illúzióink. Azok olyanok, amilyenek. Ukrajnában szinte rendszerré vált a felénk tanúsított goromba bánásmód. Igazán komoly gondjaink az Európai Unió balliberális vezetésével vannak. Ez a vezetés pontosan látja, mi folyik Kárpátalján, a magyar diplomácia gyakran felhívta rá a figyelmet. Ezt az amerikai zsinórokon rángatott társaságot viszont nem érdekli Kárpátalja, miként nem érdekli a magyarországi magyarság sem.
A balliberális Európa akkor is Zelenszkij mellett állt, amikor még lett volna esély a válság kezelésére.
Ma nem illik erről beszélni, de a Nyugat nyakig benne volt azokban az ukrajnai, oroszellenes provokációkban, amelyek kiváltották az oroszok agresszív lépését. A háború bekövetkezett, az amerikai demokraták csapdájában vergődő EU pedig ész nélkül felsorakozott Ukrajna mögött.
Nekünk valójában azzal a Nyugattal van bajunk, amely komoly befolyást gyakorol Ukrajnára, s amelynek lehetősége lenne ezt az országot a demokrácia, az európai civilizáció irányába terelni. De az EU nem ezt teszi, mert jelenleg a háborús pszichózis beteges lázában ég.
Alekszandar Vucsics szerb államfő jól ítélte meg a helyzetet, amikor nemrég így fogalmazott: „Az ukrajnai háború miatt nagy a nyugtalanság Európában, és Európa gyakorlatilag háborúban áll, ezért nem tűrheti, hogy politikai értelemben bárki is ellentmondjon.”
Vucsics úgy vélte, hogy az észérvek már nem számítanak, a Nyugat csak a saját elképzeléseit akarja megvalósítani, nem hallgat senkire, és aki az útjába áll, azt félresöpri.
Nagy kérdés, hogy az oroszellenesnek gondolt önveszélyes szankciókat meddig lehet fokozni, s az idő múlásával a kiszámíthatatlan sors kinek a malmára hajtja a vizet. Nagyon nehéz együtt élni az ukrán nép és a kárpátaljai magyarság szenvedéseivel, és nehéz elviselni a politikai támadásokat. Tudjuk, hogy aki harcol, az győzni akar, de azt is tudjuk, hogy az Ukrajnába öntött fegyverek nem hozzák közelebb a békét.
A mának is üzent Rudyard Kipling a Ha… című költeményének első soraival (Kosztolányi Dezső fordítása): „Ha nem veszted fejed, mikor zavar van, s fejvesztve téged gáncsol vak, süket, ha kétkednek benned, s bízol magadban, de érted az ő kétkedésüket.” Igen, ma fejvesztve gáncsol minket vak, süket, de bízni kell magunkban és abban, hogy Európába visszatér a politikai bölcsesség és józanság kora.
A szerző író, újságíró
