Nem mi lépjük át a vörös vonalakat, hanem az ukrán politika

Az ukrán politikai vezetés felháborító módon viselkedik Magyarországgal és a kárpátaljai magyarokkal. Politikusaik úgy tesznek, mintha bármit megengedhetnének maguknak. Nemrég Vszevolod Csencov ukrán EU-nagykövet nyilatkozott úgy, hogy Magyarország zsarolja az uniót, és ha átlép bizonyos vörös vonalakat, akkor teljesen elszigeteli magát. Korábban egy ukrán katonai elemző jelentette ki, hogy Ukrajnában nagy a harag és a neheztelés Magyarországgal szemben. Újabban pedig Borisz Filatov dnyiprói városvezető beszélt a magyarokról minősíthetetlen hangnemben.
Nos, éppen itt az ideje, hogy az említett urak és elvbarátaik értesüljenek arról, mekkora az elégedetlenség és a harag a magyarok körében. Nagyon nem tetszik nekünk, hogy hosszú ideje zaklatják kárpátaljai testvéreinket. A háború kitörése előtt is gyakoriak voltak az ellenük irányuló provokációk, amelyeket sikerült megkoronázni egy barátságtalan nyelvtörvénnyel, de ami most történik, az túlmegy minden határon.

További Vélemény híreink

Az ukrajnai magyarellenes támadások ellen szólalt fel Szijjártó Péter Brüsszelben

A munkácsi turulszobor szétfűrészelését és ledöntését, a Baloga klán magyarellenes gyűlölethadjáratát, a magyar zászlók középületekről való eltávolíttatását követően megkezdődött a kárpátaljai férfiak erőszakkal összefogdosása. Fegyveres katonák és rendőrök viszik az embereket buszmegállókból, piacterekről, sőt magánházakból is.

Tudjuk, sok kárpátaljai magyar szolgál abban a 128. dandárban, amelyet a legsúlyosabb harcokba vetettek be, s amelynek emiatt különösen nagyok a veszteségei.

A kárpátaljai halottasházak megteltek, az elesettek holttesteit csak lassacskán adják ki a hozzátartozóknak, de az ukrán EU-nagykövet szerint mi lépjük át a vörös vonalakat. Nem, tisztelt nagykövet úr, a vörös vonalakat önök lépték át velünk szemben. Lehetnénk – és lehettünk volna – barátok, de Ukrajnában régóta szokássá vált gyűlölni a magyarokat. Szó nem volt még orosz agresszióról, de önöknél már szélsőségesen ellenséges, egyenruhás csoportok masíroztak magyarlakta helyeken, évekkel ezelőtt bombát robbantottak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári épületében, és hosszan sorolhatnánk a sérelmünkre elkövetett cselekményeket.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterünk az újabb barátságtalan és durva fejlemények miatt nem véletlenül nyilatkozta a közösségi oldalán, hogy súlyos magyarellenes támadásokról van szó.

Ide sorolta a magyar nemzetiségű pedagógusok indoklás nélküli kirúgását, a magyar nemzetiségi intézmények jelképeiktől való megfosztását. Jogosan jelentette ki a miniszter, hogy nélkülünk nem fognak megszületni olyan európai politikai döntések, amelyekre szüksége lesz Ukrajnának.

Az ukrán belpolitikai viszonyokról nincsenek illúzióink. Azok olyanok, amilyenek. Ukrajnában szinte rendszerré vált a felénk tanúsított goromba bánásmód. Igazán komoly gondjaink az Európai Unió balliberális vezetésével vannak. Ez a vezetés pontosan látja, mi folyik Kárpátalján, a magyar diplomácia gyakran felhívta rá a figyelmet. Ezt az amerikai zsinórokon rángatott társaságot viszont nem érdekli Kárpátalja, miként nem érdekli a magyarországi magyarság sem.

A balliberális Európa akkor is Zelenszkij mellett állt, amikor még lett volna esély a válság kezelésére.

Ma nem illik erről beszélni, de a Nyugat nyakig benne volt azokban az ukrajnai, oroszellenes provokációkban, amelyek kiváltották az oroszok agresszív lépését. A háború bekövetkezett, az amerikai demokraták csapdájában vergődő EU pedig ész nélkül felsorakozott Ukrajna mögött.

Nekünk valójában azzal a Nyugattal van bajunk, amely komoly befolyást gyakorol Ukrajnára, s amelynek lehetősége lenne ezt az országot a demokrácia, az európai civilizáció irányába terelni. De az EU nem ezt teszi, mert jelenleg a háborús pszichózis beteges lázában ég.

Alekszandar Vucsics szerb államfő jól ítélte meg a helyzetet, amikor nemrég így fogalmazott: „Az ukrajnai háború miatt nagy a nyugtalanság Európában, és Európa gyakorlatilag háborúban áll, ezért nem tűrheti, hogy politikai értelemben bárki is ellentmondjon.”

Vucsics úgy vélte, hogy az észérvek már nem számítanak, a Nyugat csak a saját elképzeléseit akarja megvalósítani, nem hallgat senkire, és aki az útjába áll, azt félresöpri.

Nagy kérdés, hogy az oroszellenesnek gondolt önveszélyes szankciókat meddig lehet fokozni, s az idő múlásával a kiszámíthatatlan sors kinek a malmára hajtja a vizet. Nagyon nehéz együtt élni az ukrán nép és a kárpátaljai magyarság szenvedéseivel, és nehéz elviselni a politikai támadásokat. Tudjuk, hogy aki harcol, az győzni akar, de azt is tudjuk, hogy az Ukrajnába öntött fegyverek nem hozzák közelebb a békét.

A mának is üzent Rudyard Kipling a Ha… című költeményének első soraival (Kosztolányi Dezső fordítása): „Ha nem veszted fejed, mikor zavar van, s fejvesztve téged gáncsol vak, süket, ha kétkednek benned, s bízol magadban, de érted az ő kétkedésüket.” Igen, ma fejvesztve gáncsol minket vak, süket, de bízni kell magunkban és abban, hogy Európába visszatér a politikai bölcsesség és józanság kora.
A szerző író, újságíró