Nehogy bárki azt higgye, hogy legalább az igazságszolgáltatásban bíznak. Dehogy. Azt írják: „A korrupció különböző országokban tapasztalható általános szintjét szigorú tapasztalati tények, mint például a megvesztegetések összege vagy a vádemelések, illetve a bírósági ügyek száma alapján nehéz értékelni.” Úgy vélik, ez utóbbiak csupán azt jelzik, hogy milyen munkát végez az ügyészség, a bíróság és a média a korrupció feltárásában. „Ezért a több országra kiterjedő adatok összeállításának jó módszere, ha azoknak a tapasztalataira és észleléseire támaszkodunk, akik a legközvetlenebb módon szembesülnek a korrupció létezésével valamely országban.” De ugyan ki lehet az egyedüli megbízható korrupcióvadász? Megint csak az derül ki, hogy kizárólag a már emlegetett Soros-féle intézetek, NGO-k a megoldások megoldásai.
Abból viszont, hogy azok észlelik a korrupciót legkiválóbban, akik a legközvetlenebb módon szembesülnek vele, következik egy másik döbbenetes felismerés. Hisz ki az, aki egészen primer módon találkozik vele? Hát az, akit korrumpálnak!
Így választ kapunk arra, hogy a sorosista vadbalos korrupcióhajkurászók, a Transparency is miért favorizálja az álcivil NGO-kat: mert ők a legkorruptabbak, akik a visszaéléseknek valóságos szárazdajkái. Rögtön érthetővé válik emiatt, miért nincs egyetlen megveszekedett szavuk sem az egész uniót megrázó európai parlamenti korrupciós botrányról! Igen, jól tippeltek. Eva Kaili és tettestársai szembesültek, illetve kerültek édestestvéri viszonyba a korrupcióval, ezért a Transparency ficamos logikája szerint ők érzékelik a leginkább a korrupciót, tehát munkamódszerük értelmében szigorúan védik őket a korrupcióérzékelési indexük fő támaszaiként mint hiteles adatszolgáltatókat.




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!