Békepárti határozatot nyújtott be az Országgyűlésnek a Fidesz és a KDNP. A két kormánypárt a határozatban kifejezi szilárd elköteleződését a béke mellett, elítéli Oroszország katonai agresszióját és elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez. Ugyanakkor ellenzik az energiaszektort is sújtó szankciókat, a fegyverszállításokat, és azonnali béketárgyalásokat követelnek. A határozatban a kárpátaljai magyarság kiszolgáltatottságára is fel kívánják hívni a figyelmet. Ennyi röviden és tömören a hír, ami annyira kézenfekvő és természetes, hogy normális körülmények között azon szisszenne fel az ember, miért kell evidenciákat országgyűlési határozatba foglalni. A körülmények azonban jelenleg sajnos egyáltalán nem normálisak hazánkban. És nem csupán azért, mert a szomszédunkban több mint egy éve zajló öldöklés a legádázabb őrültség, amit ember elszenvedhet. Mi kénytelenek vagyunk elviselni egy olyan ellenzéket is, amelyik ebben a kérdésben sem hazudtolta meg önmagát, és szembe ment mindennel, ami normális, megtagadta a józan észt és tulajdonképpen szavazóinak nagy részét is.
Ennek a dollármilliókból kilóra megvett politikai bűnbandának a kormánypárti határozat háborúpárti.
Önmagukat pedig az erővel nem bíró, de annál hangosabb igazságosztók idétlen pózába vágva igyekeznek felcsimpaszkodni arra a morális piedesztálra, amely meglehetősen ingatag, hiszen azok ácsolták, akik eszméletlen profitot zsebelnek be az ukrán nép véráldozatának dicsőítése közben. Túl tömény ez így? Bontsuk ki!
Fölfoghatatlan, hogy akinek semmi érdeke nem fűződik Oroszország széteséséhez, az miért lelkesedik az USA által erőltetett, a NATO és a nyugati országok vezetése által kritika nélkül átvett elképzelésért. A mára gyakorlatilag megszűnt MSZP néhány politikai túlélője például azzal próbál nagyon okosnak látszani, hogy az ENSZ-től kölcsönvett szöveget használ békepártiságának kifejezésére, amelyben felszólítja az oroszokat, kotródjanak vissza Ukrajna nemzetközileg elismert határai mögé. Arról persze nem beszélnek, mekkora ennek az ötletnek a támogatottsága a világban, de arra gondolhattak, a nemzetközi szervezet emlegetése pótolja majd hiányzó politikai súlyukat. De mi is a baj ezzel a militáns arroganciával? Az, hogy színvonala olyan, mint a szájkaraténak a verekedések előtt. Ez a „vegyél vissza vagy letépem az arcodat” üres hőbörgése. Csak az a baj, hogy a verekedés már régen kitört. Százezrek halhattak meg mindkét oldalon, milliók menekültek el Ukrajnából, minden nap édesanyák, gyermekek, feleségek rettegnek attól, hogy árvákká és özvegyekké válnak. Öltönyös trógerek pedig azt próbálják elhitetni, hogy itt a pillanat Putyin rendszerének megdöntésére, Oroszország végső legyőzésére, szétverésére, ami után soha nem kell majd félni semmilyen agressziótól egyetlen nemzetnek sem.
