Karácsony Gergely főpolgármester politikai hitvallása, hogy mi a fenének vállalta el ezt az egészet. Ebből fakadóan majd belepusztul, hogy azt a látszatot keltse, mintha bármi köze is lenne a főváros irányításához. Erőlködése ritkán jár eredménnyel, ezért rendkívül frusztrált, ami kölcsönöz némi groteszk merevséget idvezült mosolyának kisfiús ábrázatán. Vicsorog inkább, valahogy úgy, mint amikor bejelentette a minap, hogy nem hajlandók adót fizetni. Mert egyrészt nincs miből, másrészt az úgynevezett szolidaritási adó mértékét erkölcstelennek, igazságtalannak és jogtalannak tartják. Ők befejezik az állam finanszírozását.
Fordítsuk le mondandóját a hétköznapi ember nyelvére. Tehát, ha feléltük a ránk hagyott örökséget, elfogyott minden tartalékunk, és már a mindennapi élet finanszírozása is ellehetetlenült, de továbbra is szórni kívánjuk a pénzt a haverokra, akkor közöljük a családdal, hitelt veszünk fel, hogy jusson kosztra, rezsire, bérletre, az adót pedig nemes egyszerűséggel igazságtalannak, állami lopásnak minősítjük, amit fizessen be, akinek két anyja – bocsánat, egyes szülője – van. Ezt üzeni a fővárosiaknak, a magyar társadalomnak ma egy önmagát felelősnek tartó politikus.
De mi szállta meg ezt a tutyi-mutyi képzelgőt, akinek soha nem volt még egyetlen önálló gondolata sem Budapest működtetéséről, és persze most sincs?
A dollármédia próbálja poénkodással elkenni a nyilvánvalót, úgy állítják be a kormánypártokat, mintha olyanok lennének, mint Móricka a viccben, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe, történetesen Gyurcsány. Még okos, értelmes emberek is morognak, hogy érveljen már minden megszólaló a nemzeti oldalról komolyabban, ne futtassunk ki mindent a bukott kormányfőre. Csakhogy az a helyzet, a valóság kényszerít rá, hogy néven nevezzük azt, aki valójában fújja a passzátszelet.
