Nincs olyan hét, hogy – a híreket figyelve – ne villanna eszembe Kertész Imre kíméletlenül őszinte és végtelenül igaz mondata a Végső kocsmából: „Mindig ez a vége: a civilizáció eléri azt a túltenyésztett állapotot, amikor többé már nemcsak hogy képtelen rá, de már nem is akarja megvédeni magát; amikor, látszólag értelmetlen módon, a saját ellenségeit imádja.” Nobel-díjas írónk Európa iszlamizációja örvén vetette papírra e sorokat Berlinben valamikor 2001 és 2009 között, tehát még bőven a 2015-ös nagy népvándoroltatás előtt. Ám, ahogyan az a legnagyobbakkal gyakorta megesik, gondolata mélyebb, általánosabb érvényű, mintsem csak a muszlim térhódításra vonatkozzon. Egyetlen mondatba sűríti az európai fősodor öngyilkos politikáját, amely a szemünk láttára süllyeszti el egykorvolt nagyszerű civilizációnkat. Ugyanaz a gondolati, erkölcsi torzulás fojtogat minket életünk más területein is, mint amelyik a kultúránkat megvető idegenek millióit ránk eresztette.
A saját ellenségeit imádó civilizáció…
Olvassuk csak a híreket! „A hétvégén leállt az utolsó három aktív atomerőmű Németországban. Ennek már tavaly év végén meg kellett volna történnie, ám elhalasztották az ukrajnai háború okozta energiaválság miatt – írja az Euronews. Münchenben ezrek ünnepelték az egyik ilyen erőmű, a várostól hetven kilométerre délre lévő Isar 2 bezárását. A város polgármestere, Dieter Reiter kijelentette, a jövőt nem atomenergiának hívják; a jövő neve: megújuló energia.” Hát persze. Meg ahogy azt Móricka elképzeli. S mindeközben Németország a franciáktól vásárol – atomerőművekben megtermelt – villamos energiát.
Természetesen Németország úgy végez magával, ahogyan óhajt. Ha tetszik, hintsen minden talpalatnyi földjére szélturbinákat, hajrá! Ám történelmi ismereteink arra intenek minket: a német állam divatos elmebajait előbb-utóbb nálunk is kötelezővé szokták tenni. És lám: errefelé is egyre-másra színezik át magukat zölddé az egyszázalékos baloldali törpepártok, és veszett dühvel próbálnak gáncsot vetni a paksi atomerőmű bővítésének, a debreceni akkumulátorgyárnak vagy éppen megbízhatatlan, végső soron környezetkárosító szélerőművekkel akarják megszórni az országot.
„Mit eredményezne, ha – ahogy ma elképzelik az unió vezetői – az unió összes energiaigényét szél- és napenergiával akarnák kielégíteni? Napelemmel egy Dánia nagyságú, szélerőművekkel pedig egy Nagy-Britannia nagyságú területet kellene lefedni. Emellett az ingadozások kiegyenlítésére egy olyan akkumulátorparkot kellene létrehozni, ami – Elon Musk akkumulátorával számolva – az Európai Unió több évtizednyi GDP-jét emésztené fel, ráadásul tíz év után az egészet ki kellene cserélni” – írta Lóránt Károly a Magyar Hírlapban. Mindhiába. De írhat bármit például Wade Allison, az Oxfordi Egyetem professor emeritusa is A szélenergia alkalmatlansága című művében, hivatkozhat számításokra, tényekre – fanatikusokat észérvekkel meggyőzni lehetetlen. Ezért inkább Németország kényszerzubbonyba bújik, leállítja atomerőműveit, fölszámolja önmagát.
Aztán egy másik hír. „Elfogadhatatlanok az Európai Unió tagállamainak egyoldalú kereskedelmi intézkedései – nyilatkozta az Európai Bizottság szóvivője vasárnap, miután Lengyelország és Magyarország a helyi mezőgazdasági ágazat védelme érdekében importtilalmat rendelt el az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékekre. – A kereskedelempolitika az EU kizárólagos hatáskörébe tartozik, ezért az egyoldalú lépések nem elfogadhatóak – olvasható a közleményben.”
Egyoldalú lépések? Mintha a magasságos Európai Bizottság a kapunyitás előtt megkérdezte volna a gazdákat arról, akarják-e, hogy silány minőségű, az unióban már betiltott vegyszerekkel kezelt, így olcsóbb ukrán gabonával árasszák el a piacot, ezzel tönkretéve a helyi gazdálkodókat. Nem, dehogy kérdezte meg őket Brüsszel. Hanem fogta magát, és amerikai ukázra keresztülverte az unión az ukrán termények vámmentességét. Úgy, hogy előtte sokáig amiatt vergődött a fősodor, hogy szegény afrikaiak éhen halnak, ha nem juthatnak ukrán gabonához. Persze, most már mégsem annyira lényeges, mit esznek a sivatagban – immár sokkal fontosabb Brüsszelnek, hogy mi vegyük és együk meg az aflatoxinos ukrán hulladékot, hogy ezzel is kifejezzük szolidaritásunkat, sosem múló hálánkat az „Európát védő”, „kisebbségeit pátyolgató”, „unióérett”, „a háború kirobbanásáról mit sem tehető” Ukrajnának. S hogy mindeközben a magyar meg a lengyel gazdáknak fölkopik az álluk? Kit érdekel? Brüsszelt biztosan nem. Úgyhogy biztosra vehetjük, hamarosan indul ellenünk az újabb kötelezettségszegési, meg hetes cikkelyes eljárás. Mi másról is szólhatna ez a pompás államszövetség, mint körmösök osztogatásáról, a tagok folyamatos móresre tanításáról?
Mint oly sok más esetben, itt is az a kellemetlen gondolatunk támadhat, mintha a brüsszeliták kifejezetten arra játszanának, hogy az uniónak minél rosszabb legyen. Mintha kifejezett céljuk lenne, hogy megroggyanjon az unió mezőgazdasága (is). Kizárni nem lehet, hogy Von der Leyenék véletlenül ilyen ostobák, nem készakarva – ám ez eléggé valószínűtlen.
Újabb hír: immár Svédország is csatlakozott az Európai Bizottság által a magyar gyermekvédelmi törvény ellen indított perhez. Immár a fél unió fölsorakozott ellenünk a csatatéren. Nem tűrik, hogy a magyar óvodásokat, kisiskolásokat jogszabállyal óvjuk a korai szexualizálástól, LMBTQ-propagandától. S bár az oktatás tagállami hatáskör, itt a jog meg a paragrafusok pusztán a díszletet adják a primitív boszorkányüldözéshez. Egy dolog érdekli őket: minél fiatalabb korban megmételyezni a kicsik elméjét. Hogy minél többen váljanak ilyen „mássá”. Erőszakos toborzás folyik a szemünk előtt. A kommunizmus után ezúttal nyílt társadalmat építtetnek velünk, ha beledöglünk is.
„Bezzegnyugaton” a haladás oda jutott, hogy már a szülők tudta, beleegyezése nélkül megkezdhetik a gyermekek „nemváltoztatását”. (Valójában: megcsonkítását.)
2022 szeptemberében a The Telegraph oknyomozó riportban leplezte le a Mermaids nevű, 1995 óta létező brit transz ifjúsági szervezetet, amely szülői beleegyezés nélkül is vállal melleltávolítást kiskorú lányoknak. A City Journal írása szerint 2013 és 2020 között az Egyesült Államokban tizenháromszorosára emelkedett azoknak a kislányoknak a száma, akiknek eltávolították a mellét. Genderpárti „kutatók” adatai alapján már tizenkét éves korban is elvégzik a műtétet.
Igaza van a világ leggazdagabb emberének, Elon Musknak. Minden szülőt és „orvost”, aki kiskorú, még nem döntésképes gyermeket sterilizál(tat), egy életre börtönbe kéne zárni.
Végül itt van nekünk korunk hőse, O. H. A német hölgy 2008 végén feleségül ment egy férfihoz. Két évvel később viszont ráébredt, hogy ő valójában férfi, ezért kérelmezte férfivá nyilvánítását, ám az illetékes német hivatal ezt megtagadta tőle, mivel ekkor még semmilyen külső jele nem volt annak, hogy ő férfi. Így hát O. H. hormonkezelésbe kezdett, minekutána a hivatal átírta őt férfinak. Igen ám, csakhogy hamar ráunt a hormontablettákra, s miközben férjétől elvált, egy spermadonortól teherbe ejtette magát, s 2013-ban fiút szült. Ám ez még mind semmi: ezután O. H. azt kérte a hivataltól, hogy a gyermek neméhez ne írjanak be semmit, őt pedig, aki megszülte, a gyermek apjaként jegyezzék be. (Mint a South Parkban, amikor Cartman anyjáról kiderül, hogy egyúttal az apja is.)
Ami – korunk Németországát ismerve – még meglepőbb: a hivatal a kérést megtagadta, és anyaként jegyezte be az anyát. Tízévnyi pereskedés után a napokban immár a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is elzavarta O. H.-t. Kimondták: mindegy, mi áll a szülő személyijében, „a gyermeket világra hozó személy egy nő (az anya), a nemző személy pedig egy férfi (az apa)”. Nocsak!
Itt tartunk most. Úgy tűnik, mintha ez a történet valamiféle reménysugár lenne. Nem az. Utolsó rángás, semmi több. Meggyőződésem, hogy a gyermekvédelmi törvényünket az unió bírósága hamarosan elkaszálja. Mert a mi civilizációnk már a saját ellenségeit imádja. Ahogyan Kertész Imre írta: „Undorít ez a színjáték; Európát a gyávaság és az erkölcsi debilitás pusztítja el, a védekezésre való képtelensége és a nyilvánvaló erkölcsi kátyú, amelyből Auschwitz óta nem tud kikecmeregni.”
