Nagy Ervin, Bödőcs, Krúbi… és persze lehetne még sorolni a neveket. A rettegőket, a külföldre menekülőket, az orbánozókat. Akik teli torokból kiabálnak diktatúrát, s önmaguk hatása alá kerülve hősnek képzelik magukat. Egy olyan „diktatúrában”, ahol Orbán-bábut lengetve lehet mocskosfideszezni egy koncerten, Pintér-bábut lehet felakasztani egy tüntetésen. Mindezt bármiféle következmények nélkül. Aki egy ilyen „diktatúrában” diktatúrázik, az nem hős: az egy bohóc. Egy udvari kobzos. És itt vége is lehetne a cikknek.
De hát dolgozzak már meg a flekkpénzért – mondhatja most egy tetszőleges ellenzéki propagandista, aki mindenkit propagandistának nevez, aki a kormányoldallal és úgy általában a magyar nemzettel, a magyar érdekekkel szimpatizál, s nem a globalista, woke-progresszív mantrákat ismételgeti. Apropó, propagandista… mi is a propaganda definíciója? A latin „propagare” szóból ered, aminek jelentése: terjeszteni. A Wikiszótár (az összes többi szótárhoz hasonlóan) a következő attribútumokkal jellemzi: 1. Széles körben történő hirdetés, amely eszméket, tanokat népszerűsít a társadalomban. 2. Megkedveltetés, elfogadtatás tervszerű népszerűsítéssel. 3. Hangulatkeltés érdekből; beszéd, cselekvés, amely szemfényvesztő módon manipulál. 4. Egyoldalú elképzelés széles körű terjesztése tervszerű módon; tan elhitetése azzal a céllal, hogy egy csoport előremozdítsa a saját ügyét vagy károsítsa az ellenfelét.
A kulcsszavakat szándékosan vastag betűvel írtam. Tehát a propaganda széles körben, tervszerűen, érdekből terjeszt egy egyoldalú elképzelést, ami az ellenfelet károsítja. Mit is csinál a komplett balliberális sajtó a megmondóembereivel és a politikusaival együtt? Propagandistáz. Széles körben, tervszerűen, érdekből ismételgeti azt az egyoldalú, az ellenfeleket károsító mantrát, hogy „P-R-O-P-A-G-A-N-D-I-S-T-A!!!”. (És a teljes hatás kedvéért ezt most képzeljük el ilyen szabótímeásan ordítva, baranyaikrisztinásan affektálva vagy fegyőrösen, rollermosás közben.) Vagyis: valójában ők azok, akik nem többek ócska propagandistáknál.
De a propaganda definiálása csak egy mellékszál volt. Vagyis tulajdonképpen nem. Mert másfajta propagandát is folyamatosan kapunk a libernyákoktól.
Az egyik a „mindenszarizmus”. Hogy ez egy rettenetes ország, ahonnan el kell menekülni.
Az erre szakosodott balos propagandisták egy része a Sárosdi-házaspártól (azaz Sárosdi Lillától és Sárosdi Lilláné Schilling Árpádtól) Ágoston Lászlóig már kint van, és onnan lázít. Hogy ott mennyivel jobb. Utóbbinak még az anyukáját is sikerült rábeszélni a kiköltözésre,
és csöppet sem hatásvadász Facebook-posztja szerint a nénit a nyelvtudás hiánya ellenére már a legmagasabb viktoriánus (nem orbáni, hanem Viktória királynő korát idéző) arisztokratikus körök is társalkodónőjükké fogadták.
Másik részük még nem ment ki, de vagy épp most lett elege, és mindenüket hátrahagyva indul a kis feleségével (ilyen például a Székely László–Gönczi Andrea házaspár, akikről eddig ugyan fogalmunk sem volt, kicsodák, de a Telex most véres kardként hordozza őket körbe egy videó formájában, ahol elsírják a világfájdalmukat, hogy nem bírják itt tovább, és hogy nem sikerül eladni a több ezer kötetes könyvtárukat), vagy hangosan fenyegetőzik az ország elhagyásával (Gerendás Péter ebben a doyen, de 2022-ben Nagy Blanka is kilátásba helyezte – egyelőre mindkettejüknél csak ígéret maradt).
Harmadik részük – és ez a leggyakoribb – egyszerűen csak lázít, valójában azonban soha egyetlen pillanatra sem merül fel benne, hogy elhagyja Magyarországot. Ugyanis nagyon jól él itt. Mint például Nagy Ervin, aki belbudai luxuslakásából (amely egyébként egy ballibsi megméretésen az ország öt legszebb lakása közé is bekerült, és az ítészek „extravagáns oázisnak” nevezték) oktat ki minket arról, hogy mi a helyzet Ózdon.
(Gyanítom, nem arrafelé szokott nyaralni.)
A másik visszatérő propaganda az előbb már említett diktatúrázás. És persze az ehhez járó obligát orbánozás – hiszen Orbán a diktátor. Egy mini-Sztálin. Egy póni-De Gaulle. És sok másik, frappánsnak vélt gúnynév, amelyeket Bödőcs kitalált rá. Ezekkel egyébként nem lenne semmi baj, ha legalább viccesek lennének. Ezért találtunk mi ki olyanokat, hogy a váli-völgyi taschenhitler, pannonbolsonaro vagy egyszerűen csak „a szultán” – a jobboldal nem először mutatja meg a balnak, hogy így is lehetne minket gúnyolni, ha képesek lennének viccesek lenni. De ők nem képesek rá. És ez a baj Bödőccsel és Krúbival is. Hogy görcsösek és izzadságszagúak. Annyira magasra tették már ugyanis – és teszik egyre magasabbra és magasabbra – a „hergelométert”, hogy egyszerűen nincs megállás, nincs fék. Két tehetséges, kreatív ember, az egyik a stand-up, a másik a rap műfajában, akik képesek voltak frissek, eredetiek, formabontók lenni, meglepetést okozni a közönségnek. Olyan meglepetéseket, amire senki sem számít – és ezért katartikus és maradandó élmény tud lenni.
Ma viszont már nincs náluk meglepetés – elvárásokat teljesítenek. A közönség orbánozást vár – és azt meg is kapja. Amivel semmi baj, ki kell szolgálni a fennálló közönségigényeket, ezt teszi a Rádió 1, a Muzsika TV, a Blikk és a többi, valamint anno – Isten nyugosztalja – a Sas-kabaré is. És jól meg is lehet élni ebből, ha valaki kellően meg tud fogni egy szubkultúrát magának. Ezzel sincs baj, mindenki pénzből él.
És azzal sincs baj, hogy ezek a figurák kritikusak a kormánnyal szemben. Egyrészt nagyszerű dolog, hogy egy olyan országban élünk, ahol lehet kritizálni – akár prosztó módon is – a regnáló miniszterelnököt. Mennyivel jobb, mint hogy ha ilyen esetben jön a karhatalom, és puff, lelőnek, mint Oroszországban… hoppá, pardon, ez most az Egyesült Államokban történt két hete, majdnem összekevertem…
De ha nem a politikai szabadságjogok mellett elkötelezett, ilyen szempontból valóban liberális demokrataként nézzük a dolgot, hanem érzelmileg motivált kormányszimpatizánsként… akkor is vennünk kell egy nagy levegőt, és elfogadni ezeket a bohócokat. Mert valójában nem ártanak. Igen, van pár százezer ember, aki él-hal Bödőcsért és pár tízezer, aki együtt skandálja Krúbival, hogy „mocskos Fidesz”. Ezek Krúbi – vagy Bödőcs – nélkül is ugyanezt tennék.
Van ugyanis Magyarországon nagyjából egy-másfél millió ember, akiket oly mértékben megfertőzött a globalista agymosás, vagy akik genetikailag kódoltan balosak, hogy egyszerűen esélytelen bármiféle racionális belátás náluk.
Ha Orbán felfedezné és mindenkinek odaadná az örök élet szérumát, a Szabó Tímeák, Jakab Péterek, Vadai Ágnesek akkor is hergelnének ellene, ez az egy-másfél millió ember pedig hőbörögne, hogy a diktátor miért nem hagyja őket meghalni…
És ezeknek a hőbörgőknek kell is valami szelep, ahol kiereszthetik a gőzt. Miután Dobrev Klára vagy Cseh Katalin beadott nekik valami euróblablát, Karácsony Gergely felajzotta őket valami hazugsággal, egy Bödőcs-esten, egy Krúbi-koncerten (vagy akár egy Alföldi-darab alatt, ha kicsit entellektüellebbek) kipuffoghatják magukat. Elégedetten mehetnek haza, hogy de jól megmondta a „művész”, hogy pfúj, Orbán.
A Magyar Nemzet olvasóinak többsége az eddig említett nevek közül valószínűleg Krúbit ismeri a legkevésbé. És ezzel az ország nagy része így van. A lassan 29 éves rapper, valódi nevén Horváth Krisztián, most a baloldali sajtó aktuális kedvence. Mert a Sziget utolsó napján (egy héttel korábban pedig a Campus fesztiválon) gargantuálisat orbánozott. Úgy imádják, ajnározzák, sztárolják most őt a ballibsi médiában, mint korábban Nagy Blankát, Pankotai Lilit vagy kávéfőzős Lucát. Annyi a különbség, hogy
Krúbi tényleg egy ügyes popzenei előadó lehetne, de hosszú távú karrierépítés helyett az olcsó népszerűséget választotta. És politikai tényezőnek képzeli magát. Pedig van egy rossz hírünk: nem az. Hiába smárolja le a színpadon az Orbán-babát. Másnap a világ megy ugyanúgy tovább. A Fidesznek pontosan ugyanakkora parlamenti többsége lesz egy szigetes Krúbi-koncert után, mint előtte.
Persze a politikai változások nem egyik pillanatról a másikra történnek, lassú építkezés során jut el egy politikai erő a hatalomig. Csakhogy ezeknél nincs semmiféle építkezés. Ez egy béna, lúzer brigád (mármint a magyarországi ellenzék politikusai), akik helyett a külföldről pénzelt balos sajtó és a különböző celebeik csinálják – próbálják csinálni – a politikát.
És hogy meg is válaszoljuk a címben feltett kérdést… Gyakran merül fel, hogy ezek a balos politikusok annyira bénák, annyira lejáratják saját magukat és az általuk képviselt pártokat, hogy csakis az lehet, hogy a Fidesz fizeti őket ezért.
És ugyanez merül fel a különböző celebekkel kapcsolatban is. Akiket a saját kis buborékjaikban a követőik óriási kormánykritikus hősnek hisznek, de valójában pontosan olyan szelepként működnek, mint hajdanán Hofi. Azzal a különbséggel, hogy ezek a buborékon kívül vagy nem érdekelnek senkit, vagy kifejezetten ellenszenvesnek tartják őket.
Tényleg egyszerre komikus és bosszantó, ahogy a Nagy Ervinek, Nagy Zsoltok rinyálnak. Budapesten van erre célközönség, egy-két nagyobb vidéki városban még hellyel-közzel, de az ország nagy része nem vevő rá. Sőt, mondom, kifejezetten kontraproduktív. Ezért szerintem nem is kell, hogy a Fidesz fizesse őket. Valóban van rájuk akkora igény a saját köreikben, hogy maguktól is csinálják. Krúbi szigetes buliján ott lenni, ha csak napijegyet vett valaki, akkor is negyven rugó. Ha még evett-ivott is valamit, pláne ha be is rúgott, duplaennyi. Egyrészt tehát vicces, amikor szegénységről, diktatúráról papolnak, másrészt viszont jól el is tartják a szalonlázadó celebeket. És ők csinálják tovább.
Orbán meg iszik egy újabb kávét.
