Németország útkeresésben

Európa gazdasága nem jött vissza a nyári szünetről, de nem is jöhetett, mert nem nyári, hanem betegszabadságra ment. Még ha a kettőt nem is kapcsolja össze, de egyre több nyugati politikus kezdi kimondani, hogy az Oroszország ellen kivetett uniós szankciók nem működnek. Mi ezt mindig is láttuk, hiszen a ritka kivételtől eltekintve a történelemben sosem működtek, a Bild szerint a német kancellárt mégis meglepte, hogy az orosz elnök nem panaszkodik a szankciók miatt. Igaz, panaszkodott helyette a német külügyminiszter, bevallva, hogy az uniós gazdasági szankcióknak káros gazdasági hatást kellene kifejteniük az orosz félre, de ezt mégsem teszik. Sőt csalódottan jegyezte meg, hogy eközben éppen a szankciókat kivető Németország gazdasága csúszik recesszióba.

Az osztrák külügyminiszter ugyanekkor rámutatott, hogy a nyugati vállalatokat nem érdeklik a szankciók, kilencven százalékuk Oroszországban maradt. A Landesbank vezető közgazdásza pedig egyértelműen kifejti, hogy szankciós háborúval nem lehet győzelmet aratni Oroszország felett, a szankciók jobban ártanak a világ többi részének, ahogy az is meglepetést okozott, hogy az IMF és a Világbank egyaránt javította az orosz növekedési előrejelzését. De ne feledjük azt sem, hogy Oroszország technológiai értelemben sem tört meg, elkezdte a hazai ipar fejlesztésével helyettesíteni az importot, önellátóbbá vált, kihasználva azt, hogy a nyugati cégek gyengülő helyzetbe kerültek az országban.

További Vélemény híreink

Hiába a szankciók és a háború, még nőtt is az orosz GDP

A háború első időszakában az derült ki, hogy a gazdasági szankciók politikai eredményeket nem képesek elérni, a háború folytatódott. De mára bizonyossá vált, hogy a globális BRICS-csoport mint ellenpólus felépülését viszont segítették, sőt az is, hogy a szankciók gazdaságilag is kontraproduktívak, hiszen gazdasági-politikai közvetítők vagy „mosodák” sokaságát építik be a világgazdaság láncolataiba, a szürkegazdaság árnyékába tolva az értékláncokat. A hibrid háborúnak egyfajta globális korrupció az ára, ezen keresztül finanszírozzák akaratuk ellenére az európai családok a háborús gazdaságot, és ez a szankciós inflációban is megjelenik.

A szankciók tehát nagyon is működnek, csak nem úgy, ahogyan azt Brüsszelben gondolták: megadják azt a lendületet a keleti gazdaságoknak, amivel maguktól talán nem rendelkeztek. Az amerikai csipszankciók éppen azt érték el, hogy Kínának ne maradjon más választása, mint önállóan kifejleszteni eddigi legjobb, hét nanométeres technológiával készült 5G-s mikrocsipjét a legújabb Huawei telefonhoz. A müncheni autószalon az idei évben pedig arról szólt, hogy Kína bemutathatta elsöprő autóipari fölényét is. A kínai gyártók eladásai Európában az idei első hét hónap alatt 55 százalékot nőttek, a nulláról az összes értékesítés immár 13 százalékát elérve, miután Kína két év alatt lekörözte autóexportban Amerikát, Dél-Koreát, és beérte Németországot. A nemzetközi sajtó mára felveti, hogy valójában nem Kína, hanem a Nyugat leste el évszázadokon át a másik tudását – papír, selyem, porcelán, puskapor, iránytű –, és a szankcióinknak köszönhetően gyorsan vissza is térünk ide, a listára hamarosan felvehetjük az elektromos autó technológiáit is.

Úgy tűnik, hogy a szankciós háborúval az unió begyújtotta maga alatt azt a strukturális bombát, amin tudta nélkül régóta ült. E folyamat hatásai legjobban ma Európa „beteg embere”, Németország példáján látszanak. Németország már a háború előestéjén is megoldatlan strukturális problémákkal küzdött, de ezt a háború előtti globalizációs modell még el tudta rejteni. A megdrágított energiára való ideológiavezérelt átállás („nemnövekedés”) eredményeként az ipari termelés és az építőipar zuhan, amelyekhez már a szolgáltatószektor is társult, a gazdasági aktivitás a járvány mélypontjánál látottakhoz esett vissza, a német gazdaság kilenc hónapja nem tud növekedni, az idei év pedig recesszióban telik majd. A beszerzésimenedzser-indexek (BMI) is tragikus fordulatról árulkodnak, a bejövő ipari megrendelések júliusban havi alapon 11,7 százalékot zuhantak, szemben a négy százalék körüli esésről szóló várakozásokkal.

További Vélemény híreink

Brutális szinten a német államadósság, a kormány a gazdaság sírásója?

A német ipari termelés a Német Gazdasági Intézet (IW) szerint öt százalékkal elmarad a 2019-es kibocsátási szintjétől. Ehhez jön hozzá, hogy az Ifo Intézet szerint a középosztály 2007 és 2019 között vékonyodott, és minden bizonnyal ez a tendencia napjainkig is tovább folytatódott, miközben egy hónap alatt augusztusra nyolcvanezer új munkanélküli jelent meg. De a kieli IfW intézet is romló idei növekedési kilátásokat lát. A felmérések alapján az exportőrök az idei évre visszaesést várnak a kereskedelemben is, és ez már rámutat az egykor exportvezérelt német modell megrendülésére, ami 2023-ban meg is szűnt: Amerika a szankciós háború leple alatt épp elviszi a high-tech ipart, Kína pedig az autóipart, ezzel a német gazdaságot a Nyugat és a Kelet felosztotta egymás között, miközben a globális kereslet is átrendeződött a repolitizálódó világgazdaságban. Az egykori exportcsodát ma még a külkereskedelme is visszafelé húzza.

A német gazdaságban az ipar leépülését elsősorban az elhibázott szankciók okozta energiasokk válthatta ki. A Bloomberg portál véleménycikke kegyetlen őszinteséggel világít rá arra, hogy a drágulás végül tényleg megszünteti a drágulást, de ennek nagy ára van, a német ipar eltűnése. A lap véleményírója szerint azért sem kell gázválságtól tartanunk idén Európában, mert a német ipar energiaintenzív része már tavaly megtette azt a szívességet, hogy megszűnt létezni, így jelentősen csökken a kereslet az energiára.

A saját ipar meggyengülésével Németország még gyengébb helyzetbe kerül, ugyanis műtrágyagyártása a szankciók miatt már leállt, azt már Oroszországból vásárolja (ráadásul a háború előtti volumen többszörösét), atomerőművei erőltetett bezárásával pedig francia nukleáris energiából működteti üzemeit, így áramimportja az elmúlt időszakban rekordot döntött. De rendületlenül építi a következő évtizedekben valószínűleg kihasználatlanul álló LNG-terminálokat is, függővé válva egy volatilis piac minden rezdülésétől. Sőt még a zöldcéljaitól is távolabb kerül: az RWE a minap elkezdte felszámolni szélfarmját, hogy ezáltal a széntermelés bővítésének teremtsen helyet. Így nem csoda, hogy a német Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség arra mutatott rá, hogy 2045-re Németország mégsem válik klímasemlegessé.

Mára így egyértelművé vált, hogy a szankciók okozta válsághelyzettel a németek önmagukat tették kiszolgáltatottabbá, exportőrből nettó importőrré váltak az energia területén, a nagy összeomlással pedig még csak az ideológiai céljaikat, az orosz politika megváltozását vagy a klímacélokat sem sikerült elérniük. A nagy ívű célok eléréséhez ugyanis felerősíteni, nem pedig szisztematikusan meggyengíteni kellett volna saját gazdaságukat.

A német gazdaságpolitika egyelőre nem rendelkezik megoldásokkal, a tüneti kezelésnél az intézkedéseik kimerülnek. Az egyik alapvető oka ennek a tétlenségnek az lehet, hogy a német kormánypártok folyamatos belső vitákban állnak egymással. Legutóbb arról csörtézett a zöldpárti családügyi és a liberális pénzügyminiszter, hogy a cégek vagy a gyermekek kapjanak támogatásokat, a németek ugyanis egy újabb adócsökkentésben látják a strukturális problémák kezelésének kulcsát. Egyelőre összesen 32 milliárd eurós „új kezdet” van kilátásban, amelynek részeként adókönnyítéseket kapnának a cégek, de a kormányzat támogatná a klímaharchoz kapcsolódó beruházásokat, segítené a munkaerő behozatalát, illetve gyorsítaná a tervezési és jóváhagyási adminisztrációt vagy éppen könnyítené a veszteségek leírását is. A kancellár szerint az intézkedésekkel a bürokráciát, a kockázatkerülést és a csüggedést kell legyőznie Németországnak, a YouGov–DPA legfrissebb felmérése szerint azonban a németek kétharmada inkább a német kormánnyal számolna le.

Nem lepődhetünk meg, hogy a német cégek ezért a lábukkal, a pénzükkel szavaznak, és külföldön keresik a beruházási lehetőségeiket. Amiből az is következik, hogy Amerika és Kína mellett Magyarország is nyerhet az áttelepülő vállalatok rohamából. Magyarország megmentheti az európai ipar egy jelentős részét azzal, hogy a gazdasági béke színtereként, adottságait kihasználva az unióban tartja az európai vállalatokat, miközben új perspektívákat is kínál számukra. Egyre többször fogjuk látni, hogy Magyarország egyfajta biztos és biztonságos találkozási helyet biztosít, a Németországban bezáró autóipari beszállítók így hazánkban nyitnak újra, és alakítanak ki értékláncokat ázsiai vállalatokkal.

A szankciós politika képviselői szerint a deglobalizáció rendíti meg a német külkereskedelmet, ez azonban tévedés, mert nem de-, hanem reglobalizáció zajlik, csak nem a piac, hanem a politika osztja (újra) a lapokat. Az ideológiavezérelt stratégiák kirostálódnak, az átpolitizálódó világgazdaságban a pragmatikus politika képes eredményesen mozogni. A szankciós pótcselekvés önkéntes kiszakadást jelent a világból, az önpusztító üzemmódot ezért magunkra nézve konnektivitással kell hatástalanítanunk.

A német gazdasági kapcsolataink az érkező politikai és gazdasági menekültekkel folyamatosan erősödnek, de Németország mint gazdasági partnerország jelentősége arányaiban csökkenhet, ami nem áll Magyarország érdekében. Az IMF számításai szerint a világ legnagyobb gazdaságai között Németország a negyedik legnagyobb gazdaság a GDP-jét tekintve, azonban előrejelzéseik szerint már 2027-re egy hellyel hátrébb kerülhet ebben a rangsorban. Hasonló következtetésre jutottak a Goldman Sachs elemzői is, előrejelzéseik szerint a német gazdaság 2030-ra az ötödik helyre, 2070-re pedig a kilencedik helyre eshet vissza. Az egyik legprominensebb könyvvizsgáló, a PwC prognózisa is megerősíti, hogy Németország 2030-ra egy hellyel hátrébb csúszva az ötödik lesz a legnagyobb gazdaságok rangsorában, de 2050-re már csak a hetedik helyezésre lesz elegendő a német gazdaság jelenlegi teljesítménye. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, nekünk az az érdekünk, hogy Németország, illetve a német vállalatok, azok közül is az autógyártók sikeresek legyenek, mert akkor mi is sikeresek vagyunk. Az, hogy otthon sikeresek vagy nálunk, már csak rajtuk múlik.

A szerző gazdaságfejlesztési miniszter