Népmesék teljesítik ki a magyar istenbéke-ajánlatok sorát
A magyar népmesék olykor nem azok, mint aminek látszanak, hiszen néha a magyarság kollektív tudattalanjába vezető ősképekkel is szolgálnak. Az aranyhajú gyermekek anyjának alakja például mindig a magyarok Boldogasszonyára utal, maguk az aranyhajú gyermekek pedig mindig a Boldogasszony oltalmába ajánlott ország népére, a magyarságra emlékeztethetnek minket.
Különösen izgalmasak néha bizonyos népmesetípusaink együttállásai, egymással is összefüggésbe hozható rituális párbeszédei. Jeleként annak, hogy a magyar egy ezer évnél is régebbi kultúra a Kárpát-medencében, amelynek az ősiségét nemcsak az Árpád-házi uralkodók udvaraiban született krónikáink mutatják be, hanem a döntően az aranyhajú gyerekek alakjait megidéző népmeséink is – amelyek szintén a magyarság Árpád-korának kollektív tudattalanjába visszavezethető emléknyomokkal szolgálnak.
Anonymus krónikája, a Gesta Hungarorum az udvari történetírásunk egyik legismertebb csúcsteljesítménye. Szobra a főváros XIV. kerületében, a Városligetben, a Vajdahunyad-vára mellett. (Fotó: MTVA/Faludi Imre)
Az aranyhajú gyerekek meséje mélyíti el bennünk az udvari krónikákban foglalt tudásanyagot
A magyar népmese napján tehát a népmeséinkben nemcsak a gyermekeknek szóló varázslatos történeteket ünnepelhetjük, hanem azt a nemzetet megtartó erőt is, amely a korai Árpád-kor nomád civilizációs hagyományait összebékítette az érett és a kései Árpád-kor keresztény Magyarországának Krisztus-hitével.
Van két népmesetípusunk, amelyek mesevariánsai éppen erről a vallási és rituális párbeszédről – a pusztai nomád örökségünk és a keresztény kultúránk találkozásáról – hagynak ránk máig érvényesen szép istenbéke-ajánlatokat.
Az egyik mesetípus, az Aranyhajú ikrekdarabjai az őseink táltoshitének környezetében megképződő gondolatokat, a vallásvesztés fájdalmát beszélik ki az aranyhajú gyermekek kopókölykökre cserélésének szimbolikus cselekményfordulatát előadva. Ezt a mesét Jankovics Marcell és Haui József ismert rajzfilmes feldolgozásából is sokan ismerhetik.
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
S ugyanakkor ez az a mesénk, amelyet az Aarne-Thompson-Uther mesekatalógus osztályozása alapján az ATU 707-es nemzetközi kód jelöl.
Fontos viszont tudni, hogy aztán ugyanennek a mesetípusnak több variánsában a mesemondók az aranyhajú gyermekek védelmére már az új hit, a kereszténység ikonikus alakjait, Szűz Máriát, Jézust és Szent Pétert is kiállítják, s ezzel a Krisztus-hit szellemi környezetébe is megérkezve, az új hitben hívők számára egyfajta az ősöktől eredeztethető istenbéke-ajánlatot is megfogalmaznak.
Asztrálmítoszi hagyományunk találkozik keresztény királyságunk szellemiségével
Ez a gesztus így tehát nem más, mint a valaha volt asztrálmítoszi hagyományunk és keresztény királyságunk szellemiségének találkozása – úgy, ahogyan azt a népi vallásosság körében olyannyira ismert vallási szinkretizmus számunkra mindig lehetővé teszi.
A másik mesetípusunk – a Szűz Mária keresztlánya (ATU 710) – darabjai megint csak egy istenbéke-ajánlatot hordoznak magukban, tekintve, hogy ezekben a mesékben Szűz Mária, Jézus anyja, a magyarok Boldogasszonya ajánl ugyanebben a szellemben békét a táltoshit naphéroszi jelével, az aranyhajjal megjelölt keresztlányának.
Pontosan azzal a szeretetteljes nyitottsággal, amellyel a dozmati regösénekben a táltoshitű magyarok képviseletében a csodafiúszarvas ajánl békét Szent István királynak, s amellyel az aranyhajú ikrek meséinek egyes variánsaiban a magyar naphéroszok védelmében kiállva az Igazmondó Juhászról bizonyosodik be, hogy ő a magyarok Krisztusa.
Az általam használt fogalom – az istenbéke-ajánlat fogalma – egyébként éppen a dozmati regösének egy kiváló elemzése során, Czakó Gábor leleményének köszönhetően született meg.
A dozmati regösének neki ugyanis egy rendkívül izgalmas nyelvrégészeti kutatási témát jelentett, különösen azért, mert ez az ének a Szent István és a régi hit hívei közötti kezdeti ellentétet – ugyanakkor egyben annak feloldhatóságát is – azzal a szellemi erővel mutatja be, amelyet semelyik másik regösénekünk nem tud felülmúlni.
Ha tehát elfogadjuk, hogy ez a két népmesetípusunk szellemi értelemben egymás párdarabjai, s ebben a formájukban a mitikus magyar ősmúlt és a jelenlegi korunk között kiépülő, lelki szemeink előtt megjelenő aranyhíd szimbolikus pillérei, akkor ezzel nem mondtunk mást, mint amit a magyar miniszterelnök mondott akkor, amikor a mitikus magyar ősmúlt jelentőségére éppen akkor tért ki, amikor Matl Péter ópusztaszeri turulszobrát avatta fel 2012-ben.
Onnantól, hogy magyarként a világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget, a mi Szent István királyunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál, a turulmadár pedig a mi, a most élő, a már meghalt és az ezután megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe
– mondta Orbán Viktor akkor.
Onnantól, hogy magyarként a világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget
Megerősítve azt, hogy a keresztény Magyarország államalapításának soha nem múló jelentőségű, csodálatos aktusa számunkra a magyar történelemben nem von művi határvonalat, nem választja el egymástól mereven az azt megelőző és az azt követő időket.
Rég rossz lenne ugyanis, ha a magyar régmúltból kiiktatnánk a mitikus történelem sejtelmes időzónáit, ezeket a spirituális aranykorokat.
Ilyet még a keresztény királyaink sem tettek, sőt, mire megszűnt a táltoshit gyakorlásának napi rutinja, s a valaha volt ősök emlékének – s ezzel az ő hitük emlékének – a megidézése áttűnt a kulturális emlékezet körébe, az Árpád-házi királyok kora is helyet tudott adni a magyar testvérharcok örökébe lépő első magyar istenbéke-ajánlatoknak. Engedve, hogy a misztikus totemősök emléke visszatérjen a keresztény udvarba.
Az első udvari istenbéke-ajánlatok időszakát Teiszler Éva Könyves Kálmán korára teszi egy előadásában.
Teiszler Éva, a Magyarságkutató Intézet történész munkatársa az aranyhajú gyerekek ősmítoszáról beszél. Szerinte fontos fordulópont, hogy nagyjából Könyves Kálmán idejétől kezdve az Árpádok büszkén vállalni kezdték, hogy ők Attila hun nagykirály nemzetségéhez tartoznak (Forrás: https://aranyhajuharmasok.hu/videoblog/)
Szerinte ez az a kor, amikor az Árpádok büszkén vállalni kezdték, hogy ők Attila hun nagykirály nemzetségéhez tartoznak, s még a sztyeppei nomád kultúránk mitikus előidőiből is visszahozták az udvari közbeszédbe a maguk misztikus totemőseit: Nimród királyunkat, s vele a csodaszarvast űző ikerpárt, Hunort és Magort. Emese álmát, s vele az Álmost nemző turulmadár totemisztikus emlékét.
Az Aranykor az az időszak, amikor a történelem és a mitikus történelem a magyarság emlékezetében összeér
Ez lett hát a magyar Árpád-kor első emlékezetpolitikai konszenzusa. A magyar Aranykor emlékeinek megidézése – és ezzel egyszersmind a valaha volt magyar Aranykor első visszatérésének megélése és megünneplése. Feltéve, hogy
az Aranykor nem más, mint az az időszak, amikor a történelem és a mitikus történelem a magyarság emlékezetében egybeér. Amikor az Ég küldöttei – közéjük értve az aranyhajú ikreket, de a csodafiúszarvast és a turulmadarat is – képzeletünkben még háborítatlanul a földön járnak, a földre szállnak.
És aztán az egyik istenbéke-ajánlatra megérkezett a másik. Amit ennek a két népmesetípusunknak a népmesevariánsai szinte egymásnak válaszolva, egymással párbeszédbe elegyedve teljesítenek ki.
Mert ahogy Könyves Kálmán korára a magyar uralkodói elit lélekben végre zavartalanul megérkezett a maga mitikus történelmének aranykori elő-időihöz – mit sem változtatva ezzel a maga keresztény elkötelezettségén –, nagyjából ugyanebben az időben a magyar népi vallásosság is eljutott odáig, hogy az ősök kulturális emlékezetének őrzése közben, vagyis az aranyhajú ikrek mítoszának elmesélése közben, istenbéke-ajánlatot tegyen az új rend képviselőinek. Az Árpád-ház keresztény királyainak.
Az aranyhajú ikrek történetébe foglalva elmesélve már a magyar Krisztusok eljövetelét is. Az ősök örökségének nézőpontjából kiindulva csakúgy, mint a keresztény hit egyeduralkodóvá válásának nézőpontjából kiindulva.
Bizonyságul arra, hogy amiként az Árpád-ház udvari kultúrája megtette a maga gesztusát az ősök örökségének megőrzése érdekében, úgy a szinkretikus népi vallásosság diktálta felismerések is már nem a testvérharc, hanem a magyarság sorainak újbóli összezárása jegyében születtek.
Nem pogány kísértés, hanem a mitikus történelem csillagokba írt öröksége
Úgy, hogy ez a visszatérő Aranykor nem a pogány kísértés megidézése, hanem a magyar mitikus történelem csillagokba írt örökségével való ismételt azonosulás volt.
A Szűz Mária keresztlánya című mesetípusunk – amelyet a leginkább talán a Benedek Elek közölte népmesevariánsból ismerünk – szintén ennek a magyar Aranykorral való ismételt azonosulásnak a nagyon szép példája.
Ez a történet a magyarság kereszténnyé válásának nem a hivatalos krónikákban, hanem a nép kulturális emlékezetében megőrzött egyik alapműve.
Ezért egyáltalán nem véletlen, hogy ez a varázsmese a keresztség felvételét állítja a középpontjába – s az sem véletlen, hogy nem csupán Szűz Mária keresztlányának megkeresztelkedését érezzük benne üzenetértékűnek, hanem ezen a szimbolikus és szakrális cselekedeten keresztül nem kis mértékben az egész magyarság megkeresztelkedését is beleláthatjuk a történet fordulataiba.
Teológiailag egyáltalán nem hiteles ez az ábrázolás, de ilyet nem is lehet elvárni tőle, hiszen ennek a történetnek nem a keresztény dogmatika és mariológia a forrásvidéke, hanem a magyar népléleknek a keresztény hittérítés és inkulturáció korai szakaszában még erősen szinkretikus vallásossága. Ez a varázsmesénk néprajzi értelemben annak tanúságtétele tehát, hogy a népi vallásosság korai szakaszában honnan indult el a magyar néplélekben a kereszténység iránt már érzékeny, szeretetteljes és elfogadó gondolatok kifejezése. Ennek jele az is, hogy a népmesékben, amelyek előadásuk környezete miatt eleve is bensőséges és családias alakulatok,
a magyar emberek lassan elkezdték mesealakok formájában maguk közé szólítani, saját személyes terükbe meghívni Jézust, Szűz Máriát és Szent Pétert: egyre növekvő szellemi erő birtokosaiként azokhoz a naphéroszainkhoz – Fehérlófiához, Szépmező Szárnyához, Virág Péterhez és Gyöngyharmat Jánoshoz – képest, akikről a többi népmesénkben még az ősök hitének csillagvallási örökségét megidézve volt szokás mesélniük.
Ez így volt természetes és életszerű: mert a templomokban megtapasztalt, egyre inkább megszokott és elfogadott misztériumokat a paraszti kultúra szabályai szerint egyszerűbb volt az ősök hite felől megtámogatva átélni, az új, keresztény hit megértését pedig a régi táltoshit emlékeinek felelevenítésével átszellemíteni.
A planétaistenhittel egyesült anyaistennőhit képzeteinek alakulása
Berze Nagy János a Magyar népmesetípusok I–II. című művének második kötetében úgy ítéli meg, hogy ez „a mese a planétaistenhittel egyesült anyaistennőhit képzeteiből alakult, amikor a népek képzeletében az anyaistennő alakját Szűz Mária alakja váltotta fel”. Mint hozzáteszi: „a mesékben és egyéb hagyományokban az anyaistennő helyett mindenütt Szűz Mária alakja áll, a magyarokkal rokon népek pogány vallásában is”.
Novák Katalin köztársasági elnök a csíksomlyói kegytemplomban Babba Mária szobra előtt a csíksomlyói búcsú napján, 2023. május 27-én (Fotó: MTI/Veres Nándor)
Ez a mese tehát a folklórkutatás tanúsága szerint az anyaistennő – a magyarok Boldogasszonya, Babba Mária – alakja felől indul útnak Szűz Mária kegyelemmel teljes, hitében áldott üdvtörténeti szerepének megértése felé, s ezen az úton természetesen nem úgy ér célt, ahogy egy pap tenné a prédikációjában, de a mesemondók Szűz Mária iránti szeretetének őszinteségében így sincs miért kételkednünk.
Sőt: éppen a mesék dogmák általi érintetlensége teszi nagyon megkapóvá ezt a naiv vallásosságot.
S épp ez a magyarázata annak, hogy ezt a mesetípusunkat nem a teológiai hitelessége miatt, hanem a magyar néplélekben rejtező istenbéke keresése miatt tarthatjuk hitében mélyen megigazuló alkotásnak.
Van-e ennek a mesének nemzetkarakterológiai természetű megfejtése?
Feltétlenül van. Az aranyhajú gyerekek anyjának alakja mindig a magyarok Boldogasszonyára utal, maguk az aranyhajú gyermekek pedig mindig a Boldogasszony oltalmába ajánlott ország népére, a magyarságra emlékeztethetnek minket – mind az ATU 707, mind az ATU 710 összes variánsában.
Tekintettel arra, hogy a Szűz Mária keresztlánya című mesénkben a keresztlány és az általa világra hozott aranyhajú gyermekek szerepe egyenlőtlenül oszlik meg a cselekményben,
a keresztlány alakja óhatatlanul is, jelentős mértékben magához vonzza az aranyhajú hármasok általános nemzetkarakterológiai értelmét: így ő a történet kibomlása során jó ideig lényegében egyszerre jelentheti számunkra a magyarok Boldogasszonyát, de magát a magyarságot is.
Ilyenformán tehát az általa elszenvedett megpróbáltatások sok esetben a magyarság történelmi viszontagságait is megidézik. Ezt látva nehéz nem észrevenni, hogy a keresztlányra próbaként rákényszerített némaság egyben annak érzékeltetése is lehet, hogy ezt a népet külső erők hányszor próbálták elnyomni, arra rávenni, hogy ne lehessen beleszólása a saját sorsába. Hogy aztán a magyarság mégis, minden nehéz történelmi helyzete ellenére is kivívja magának azt a jogot, hogy mindig szót emelhessen saját magáért.
Ugyanebbe a nemzetkarakterológiailag releváns értelmezési körbe illeszthető a keresztlány öntudatos kiállása saját értékeiért: ahogy a seprűvel meghatározott szolgasorba taszítás ellen is tiltakozik, ugyanúgy azt a tilalmat sem ismeri el mindenestül, hogy a tizenharmadik szoba titkának megismerésére neki ne lenne joga. Hiszen tartja magát ugyan Szűz Mária szabályaihoz, s így nem lép be a tiltott szobába, viszont a titkos értelmű tudás megszerzésére fenntartja és kivívja magának a jogot.
Ha úgy tetszik, mindez megint csak a magyar szuverenitás, a magyar büszkeség jele. Bizonyságul arra, hogy ez a nép mennyire elfogadhatatlannak tartotta történelme során azt, hogy szolgasorba akarják taszítani. Vagy hogy tudatlanságban akarják hagyni.
A keresztlány küzdelme saját szavaiért, saját jogaiért, saját szerelméért és saját gyermekeiért így hát metatörténelmi olvasatban a magyarság mindenkori szabadságharcának megjelenítéseként is érzékelhető a mesék talányos, de lényegében mégis jól dekódolható üzenetei szerint.
Nincs édesebb a havasi dinnyénél, nincs kedvesebb az első szeretőnél
Ez a két mese így egyformán az ősök gondolkodásának mélyrétegeibe avat be minket. Az aranyhajú ikrekről szóló történet eredeti mesélői épp ezért azoknak a szellemi örökösei voltak, akikkel együtt, amikor magyarként a világra jövünk, bennünk a mi hét törzsünk köt vérszövetséget.
A Szűz Mária keresztlányáról szóló történet eredeti mesélői pedig épp ezért azoknak a szellemi örökösei voltak, akikkel együtt, amikor magyarként világra jövünk, bennünk Szent István királyunk alapít keresztény államot.
„Nincs édesebb a havasi dinnyénél, / nincs kedvesebb az első szeretőnél, / mert a régi igazán tud szeretni, / másodikért de sokat kell szenvedni” – hangzik a Jaj, de bajos, ki egymást nem szereti című népdal szövege, hogy a titkos kód segítségével ebből is pillanatok alatt kihüvelyezhető legyen az az ősi fájdalom, ami a vallásvesztés traumájáról, az első – könnyen szerethető, mert az őseink által ránk hagyományozott – csillagvallási örökségünk tovatűnéséről beszél, s abba avat be minket, hogy a második szerető eljövetele egy ideig mennyi kéretlen szenvedést hozott el számunkra.
Erről a fájdalomról mesél az aranyhajú ikrek kopókölykökre cserélésének drámáját megörökítő megannyi mesénk. Hogy ezáltal is megismerjük és megértsük az ősök valaha volt fájdalmát, amelyet ránk a magyar nemzet első sorstragédiájaként, egyfajta transzgenerációs traumaként hagyományoztak.
A Szűz Mária keresztlányáról szóló megannyi mesénk viszont már odáig vezeti Árpád-kori eleink szellemi fejlődési útját, hogy eljut a második szeretőnk elfogadásának istenbéke-ajánlatáig. Mindkét történet eredeti mesélőivel együtt juthatunk el tehát addig a konszenzusig, amely mindmáig áthatja a hívő, a spirituális értékek iránt elkötelezett Magyarország szellemi alkotótereit.
Jeléül annak, hogy nekünk, mai magyaroknak azóta van már édesebb a havasi dinnyénél. Van már nekünk kedvesebb az első szeretőnél. De úgy, hogy közben őt sem feledjük. S a tündérek aranyhídján té és tova járván a magunk útját hozzá még mindig bármikor megtesszük. Az ősök örökségével együtt rezdülvén, a szita péntekjén át a szerelem csütörtökén keresztül a dobok szerdáját is érintve. A puszták népének tudásához mindig elérve. De már Szent István örökségét is váltig a magunkénak érezve.
A két hittel – a pusztai nomád örökség vállalásának és a keresztény Magyarország megőrzésének elszánásával – ma már minden hitbéli összeférhetetlenség nélkül együtt élve.
A magyar megmaradás sorsfeladatának teljesítésére ezzel a két szellemi impulzussal együtt csak még eltökéltebben felkészülve.
Ha kíváncsi ezekre a mesékre, itt olvashatja el egy-egy variánsukat
A Szűz Mária keresztlányáról szóló, ATU 710-es számmal katalogizált népmesénk egyik ismert variánsa (Benedek Elek gyűjtése: Szűz Mária keresztlánya): https://mek.oszk.hu/04800/04865/04865.htm#27
Borítókép: Kő Boldizsár Fák rejtekében című, a két megölt - és a sírjuk helyén aranyfák formájában a földből elpusztíthatatlanul kiütköző - aranyhajú lányt, valamint az őket gondviselő figyelemben részesítő, naphéroszi attribútumokkal rendelkező aranyhajú fiút ábrázoló rajza. A rajz egy triptichon egyik darabja. A triptichon másik két alkotása az Ármány igézetében és a Szikla börtönében című rajz (Forrás: aranyhajuharmasok.hu/elbuvolo/)
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
