Kocsis Máté üzenete tömörítve: a kormány a magyarokkal van.

Persze, akik nem figyelik a közéletet s nem követik nyomon a brüsszeli szivárványos szörnybirodalom és Magyarország közti, tizenhárom éve tartó kötélhúzást, azok erre nyugodtan legyinthetnek. Azok természetesnek vehetik, hogy megint szabadságharcolunk majd egyet. Holott nem az. 

Nem magától értetődő, hogy mindig nekünk kell kiállnunk az őrület ellen: legyen szó a harmadik világ idetelepítéséről, kerítésről, határvédelemről, tranzitzónákról, genderőrületről vagy háborús uszításról. Nem természetes, hogy miközben a nálunk nagyobbak gyáván lapítanak, megint nekünk, egy tízmil­liós országnak kell újabb frontot nyitnunk az eszét vesztett, 450 milliós birodalom ellen. 

Az erőnk véges, nem állhatunk folyton mi a várfokon a dühöngő idióták ellen, akik egyre erőszakosabban támadják, verik szét az európai normalitást, (szó szerint is) nemtelen eszközökkel rombolják le a család intézményét, a hagyományokat, mindazt, amiért Európa évszázadokig a legjobb hely volt a világon. (Brüsszel miatt ma már nem az.)

Persze, nem kell sűrű nyelvcsapásokkal hozsannázni a kormánynak, ha végül napelemügyben is beleáll a harcba. Nem kell tapsolni, ha a magyarok érdekében küzd az éves elszámolásért. (Noha pontosan tudjuk: egy baloldali kormány Brüsszel helytartójaként eljárva keresztülverné a népen a havi elszámolást – akárhány szemet is kell kilőnie érte.) 

Azt hiszem, addig lesz itt kétharmados (vagy legalábbis feles) nemzeti többség, míg a kormánynak lesz füle, hogy meghallja a magyarok szavát, s nem zárkózik be elefántcsonttornyába. Amíg rugalmas marad, képes belátni tévedéseit, visszakozni. És itt nem a napelemügyre célzok, hiszen az nem a kormány, hanem Brüsszel baklövése. Inkább olyan esetekre, mint amilyen például a távközlési cégek megadóztatása volt 2014-ben. A baloldal ott – kivételesen – sikeresen csomagolta át ezt a különadót „internetadóvá”, s hitette el a néppel, hogy nem a cégek, hanem ők fizetnek majd többet. Az Orbán-kormány viszont képes volt a rugalmas elszakadásra saját ötletétől, noha utóvédharcokkal, észérvekkel talán a tiltakozók egy részét meggyőzhette volna: a cégekre kivetett sarc nem hárítható át az internetezőkre. Ráadásul érzelmi alapja is lett volna a kitartásnak: Goodfriend amerikai ügyvivő „pszichikai bűnsegédletével” éppen az egyik internetadós tüntetés végén verte szét a Fidesz székházát az anarchista balos csürhe. S aki rombol, annak nem lehet igaza. Ráadásul az Európai Bizottság akkori versenyügyi biztosa, Neelie Kroes az internetadó elleni tiltakozásra szólított fel – ami nemcsak a birodalmi arroganciát jelzi, hanem azt is, még saját jogszabályaikra (tagállamok belügyeibe nem avatkozunk) is ívesen tesznek.

Aztán ott volt a vasárnapi boltzár. Tudom, egy baloldalinak erről Nyakó meg a biztonsági emberek jutnak az eszébe. Nekem viszont az is, hogy a kormány végül itt is képes volt egyet hátrébb lépni, s a költséges népszavazást megelőzve visszavonni az intézkedését. Noha ragaszkodhatott volna álláspontjához (európai példák, munkavállalók védelme satöbbi). Vagy ott egy még korábbi történet: az előzetes választási regisztráció. Bár az Alkotmánybíróság csupán formai okok miatt dobta vissza a törvénymódosítást, a kormánypártok nem erőltették tovább, nem szuszakolták bele az alaptörvénybe, noha egyébként komoly és méltányolható érvek szóltak az intézkedés mellett. Például: akinek bonyodalmat okoz egy űrlap kitöltése, az jobb is, ha nem szavaz.

A magyarországi baloldal mindig azzal jön, hogy „Orbánék csak az erő nyelvén értenek”. Fönti példák ennek éppen az ellenkezőjét mutatják. 

 Nem volt annyi eszük, hogy kihátráljanak a vizitdíj és a kórházi napidíj mögül, holott a kampányban Gyurcsány esküdözött: esze ágában sincs ilyesmit bevezetni. A szociális népszavazáson aztán irgalmatlant buktak. 2004-ben a végsőkig harcoltak külhoni testvéreink magyar állampolgárságának visszaadása ellen. Aztán a 2006. augusztus 20-i tűzijáték áldozatainak kártérítésétől is elzárkóztak, noha ők is pontosan tudták: az állam nemtörődömsége vezetett a tragédiához (ha időben lefújják a rendezvényt, nincsenek halálos áldozatok, súlyos sérültek). S még ma is védik a védhetetlent, az ősbűnt: Gyurcsány 2006. őszi rendőrterrorját. Ellenzékben pedig ugyanazt a süket dumát fújják tizenhárom éve („diktatúra”, „nincs sajtószabadság”, „Európa, segíts!” stb.). Aztán meglepődnek, hogy a végeredmény mindig: bukás. Amit, persze, a magyarok csöppet sem bánnak.

Rugalmasság, józan ész, belátóképesség – tartós kormányzáshoz alapfelszereltség.

Borítókép: Háztartási napelemrendszer telepítése a háztetőre. Illusztráció (Fotó: Délmagyarország/Karnok Csaba)