Agnieszka Holland legújabb filmjét, a Zöldhatárt nemrég mutatták be Lengyelországban, és ízibe félmillióan tódultak a mozikba, hogy megnézzék. Egy afféle – legalábbis ahogy a mi falunkban mondják – migránssimogató filmről van szó, a jó ember benne nyilván a lengyel–belorusz határon felsorakozott szíriai migráns és az őt segítő aktivista, a gonosz pedig a lengyel határőr, aki megpróbálja megakadályozni a törvénytelen bevándorlást. (Régen tiltott határátlépési kísérletnek mondták az ilyet, de ez is túlterhelt fogalom lett, és kidobtuk a kukába.)
A 74 éves Holland talán a legnagyobb élő lengyel filmrendező Andrzej Wajda és Krzysztof Kieslowski halála óta. Esetleg egálban van Krzysztof Zanussival, akinek ugyanúgy az asszisztense volt régebben, mint Wajdának is. Holland filmjét egészen véletlenül – most még higgyünk a véletlenekben, bár a cikk végére már nem fogunk – néhány héttel a most vasárnapi lengyel parlamenti választás és migrációs népszavazás előtt vetették a közvélemény szeme elé. Hogy egy kicsit megdolgozza a dolgozókat. A filmből kampánytéma lett, a lengyel jobboldal vehemensen támadta annak hangvételét. Holland is megtette tétjeit: szavai szerint a határon kialakult migrációs helyzet a holokauszt áldozatainak képeire emlékeztette. Ez szép, kövér tét, amin nincs mit csodálkozni: olyan összehasonlításra volt szüksége, amire a világ közvéleménye felsikkantva emeli majd szája elé a kezét. (A rendezőnő egy szép, kampánycsendes délután majd elgondolkozhat azon, hogyan aránylanak valójában az Európán végigtrappolt idegen migránsok a hárommillió lengyel holokausztáldozathoz.)
Mindenesetre egybehangzó értékelések szerint óriási a mostani választások tétje. A fő kérdés az, tovább kormányozhat-e a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS), és folytatódhat-e ezáltal Varsóban a nemzeti-keresztény (liberális újbeszélül: a populista-klerikális) irányvonal. A felmérések szerint a PiS vezet az ellenzéki Polgári Koalíció előtt, amelynek élén hazai viszonyaink ismert bírálója, Donald Tusk áll. Lévén Lengyelország az EU meghatározó tagállama – a keleti térfélen pedig különösképpen az –, a tét a nemzetközi érdekcsoportok számára is világos, és nem is bíznak semmit a véletlenre. A magyarországi dollárbaloldal finanszírozási botrányában nyakig érintett Action for Democracy (A4D) jelen van a lengyel kampányban is – erősítik meg varsói sajtóbeszámolók, valamint a konzervatív oldalhoz kötődő ottani barátaink, akiket megkérdeztünk e cikkhez.
Ezt nem is rejtik különösebben véka alá: az A4D maga is a négy fontos idei választási csatatere között említi Lengyelországot, természetesen – mi másra? – a demokrácia és a jogállamiság védelmére hivatkozva. Az ellenzéki holdudvart támogatják, mint például a Strajk Kobiet (Női Sztrájk) feminista szervezetet, amely az utóbbi időben élen járt az abortuszpárti mozgósításban. Lelkiismeret-furdalástól gyötört, ezáltal önbecsülésüket vesztett, hálóinges magzatgyilkos lúzerekből, valamint támogatóikból öntudatos bakancsos forradalmárokat faragnak. Olyanokat, akik nem mellesleg most és a jövő évi európai választásokon is bevethetők.
