A történettel pusztán annyit szeretnék alátámasztani, hogy nem őrültem meg és demagóg sem vagyok. Valóban létezik egy olyan mentális állapot, amikor már hiába a segítség, hiába minden lehetőség, nem lehet az utcáról visszahozni azt, aki valamilyen oknál fogva ott akar maradni. Ennyit a Magyar Narancsról.
Pontosabban még azt fontos elmondani, hogy amikor az elmúlt évtizedek egyetlen felelős főpolgármestere, Tarlós István megpróbált érdemi változtatásokat tenni a Budapesten fedél nélkül élők ügyében, és életbe léptetett egy átgondolt és szervezetileg is alátámasztott hajléktalanrendeletet – amit mellesleg 2015. májusban három tartózkodás mellett minden fővárosi képviselő megszavazott –, a Magyar Narancs úgy tudta csak kommentálni, hogy „Tarlós István behisztizett, akinek nincs otthona, szívódjon fel gyorsan” . Szerinte ugyanis a közterület-használat szabályozása azt jelentette, hogy aki fedél nélkül kénytelen élni, azt meg kell büntetni.
Nos nem, a hajléktalanrendeletnek nem ez volt a lényege. Sokkal inkább azt vette alapul, hogy egy fedél nélkül élő embert (is) alapvetően megillet az emberi méltósághoz való jog. Tehát feltételezhetően javít az életminőségén, ha nem a Batthyány téren él egy padon a saját ürülékében, hanem például hajléktalanszállón, ahol ágyat és meleg ételt kap, illetve lehetőséget a változtatáshoz. De azt is, hogy egy átlag állampolgárnak is joga van ahhoz, hogy amikor reggel munkába indul és kilép a lakása ajtaján, akkor ne az a látvány fogadja, hogy valaki éppen a járdán végzi a nagydolgát a legnagyobb természetességgel, majd visszafekszik aludni a vásárcsarnok oldalán berendezett hálószobájába.
Karácsony Gergelynek természetesen egyik első dolga volt főpolgármesterként eltörölni Tarlós igen komplex rendeletét, mondván, „mindenkinek mindent szabad”. A döntés azonban nemhogy szakmailag nem volt semmilyen egyéb alternatívával megtámasztva, sokkal inkább akart imponálni Budapest liberális felének.
A hajléktalanhelyzet ma Budapesten a következő. Egyrészt szinte ellepték a fővárost a hajléktalanok, akik valóban életvitelszerűen élnek a közterületeken, gyakorlatilag kisajátítva azokat. Például ha szeretném elvinni játszótérre a gyerekeimet és a II. János Pál pápa térnél lakom, akkor a szeméten és a mocskon túl – ami nem mellesleg súlyos közegészségügyi és köztisztasági állapotot idéz elő –, kempingsátrakat, hálózsákokban alvó hajléktalanokat, szerteszét hagyott élelmiszert, piásüveget, óvszert, nem egy esetben emberi ürüléket kellene kerülgetnünk. A főváros a helyzetet úgy oldaná meg, hogy mobil vécét épít a térre, ami már a Blaha esetében is „kiválóan” bevált: drogosok és prostituáltak vették birtokukba; az a jobbik eset, ha simán csak kocsmának használják.
Ez az állapot nem csak Józsefvárosra igaz egyébként, kisebb-nagyobb eltérésekkel szinte minden közpark hasonló képet mutat. Nem utolsó adalék a történethez, hogy a józsefvárosi Fidesz szerint Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője megfenyegette a kerületet, hogy ha Pikó nem ad tizenöt millió forint gyorssegélyt az egyesületének, ötszáz hajléktalant küld az utcára. Ezen információ birtokában még bájosabb a Telex írása, amelyben azt taglalják, a Fidesz pusztán politikai célokra használja a hajléktalankérdést.
Felmerült bennem az is, vajon azok a balos portálok, amelyek a Tarlós-féle hajléktalanrendelet idején szétcikkezték magukat arról, milyen kegyetlen a városvezetés, az utóbbi időben miért nem írnak tényfeltáró riportokat ugyanerről? Például hogy hogyan néz ki a Keleti pályaudvar és környéke, a II. János Pál pápa tér, a Batthyány tér, az aluljárók, a parkok, és hosszan lehetne folytatni a sort. Ez lenne a segítség a fedél nélkül élőknek? Hogy totálisan magukra hagyva a város bármely pontján kiüthetik magukat? Ez Karácsony Gergely megoldása a hajléktalanhelyzetre? Végtelenül szomorú. Most már csak azt nem tudom, hogy amikor a főpolgármester érdemi megoldások helyett arról posztol, hogy aki szóvá teszi ezeket az állapotokat, az dehumanizál, lenéz és megvet – jelesül Kubatov Gábor –, akkor valóban így gondolja-e, vagy teljesen elment az esze? Nekem inkább az utóbbi tűnik reálisnak.
Borítókép: Hajléktalanok Budapesten (Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet)