Ha netán akad még valaki, aki ne tudná az ellenzéki táborban, hogy Gyurcsány Ferenc nem fog kormányra kerülni, az akár Donáth Anna minapi publicisztikájából is megvilágosodhatott.
A Momentum ügyeletes üdvöskéje ugyanis megírta: „hazugsággal nem lehet a hazugokat legyőzni”, és mivel a Demokratikus Koalíció és vezére „a hazugságon alapuló politikai kultúrát képviseli”, ezért „nem feltétele, hanem súlyos gátja a kormányváltásnak”.
Azt most hagyjuk, hogy Donáth is a hazugság vétkébe esik, amikor egyenlőségjelet tesz a bukott és a jelenlegi miniszterelnök politikai kultúrája és kormányzása közé; mellesleg abban is füllent, hogy a DK a legelutasítottabb párt az ellenzéki szavazók körében. Nem az – momentán a legerősebb.
De Donáth propagandacikkénél fontosabb momentum Gyurcsány október 23-i, szűk körben, előre felvett és megtévesztő módon online „élőben” közvetített „ünnepi” beszéde a városligeti Vaskefénél. Arról szónokolt a hiányzó hallgatóság előtt, hogy az ünnep akkor igazi, ha közös, ha egyesít bennünket, de október 23-ával szerinte jó pár éve már gondban és bajban vagyunk, mert külön-külön ünneplünk. Szerinte
„október 23-a mára megszűnt a nemzet közös ünnepének lenni”.
Dehogy szűnt – október 23-a a nemzet közös ünnepe, hisszük és valljuk sok millióan.
Jó, legyünk egészen pontosak: a nemzet túlnyomó többségének közös ünnepe. Mert van egy törpe kisebbség, amely deklaráltan nem tartozik ehhez a nemzeti közösséghez. A vezére állítja, hogy ők kevesen vannak, akik – szerinte már csak ő és társai! – őrzik 1956 szellemiségét. Tehát ő az, aki nyíltan szembehelyezi magát és csapatát a nemzet, az ország túlnyomó többségével. Amelyről már őszödi őszinteségrohamában elárulta, hogy egy „k…rva ország”.
Aki ezt mondja, az valójában nem akar – mert nem tud! – kormányra kerülni. Demokratikus, szabad, tiszta választások révén, a nemzet többségének bizalmát és szavazatát elnyerve biztosan nem – legfeljebb puccsal, mint 2004-ben és csalással, mint 2006-ban.
Aki Gyurcsány október 23-i botrányos beszédét csupán retorikai fordulatnak, esetleg freudi elszólásnak véli, annak nem árt felidézni, hogy 1990-ben az új Országgyűlés – az akkori győztes és vesztes pártok, utóbbiak között a szocialisták is! – első, közös döntésként foglalta törvénybe az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc történelmi jelentőségét, s azt, hogy közös kötelességük ébren tartani és ápolni annak emlékét.
Ezt a nemzeti konszenzust rúgta fel 2004 októberében az MSZP akkori két vezetője, Gyurcsány Ferenc és Hiller István, amikor a Népszabadságban publikált cikkükben bejelentették ’56 ünnepének mint a magyar baloldal „saját hősi hagyományának” a visszaszerzését a jobboldaltól.
Hogy ezt hogyan is gondolták, azt két év múlva, az ötvenedik évfordulón mutatta meg a Gyurcsány-kormány, amikor kordonok és rendőrsorfal közé zárkózva „ünnepelt” a Kossuth téren, a legnagyobb ellenzéki párt Astoriánál tartott ünnepi megemlékezéséről távozó békés tömeget pedig példátlanul brutális rendőri erőszakkal szétverte. Ahogy diktatúrákban szokták.
Gyurcsány tehát már 2004-ben és 2006-ban is bizonyságát adta, hogy ő (és csapata) nem tartja október 23-át a nemzet közös ünnepének, és de facto szemben áll a nemzet túlnyomó többségével.
Így nem mondott újat pártja mostani titkos „ünnepi” megemlékezésén, csak megerősítette, amit József Attila óta tudunk:
A dallam nem változtat szövegén.
És mert a szöveg nem változik, a győzelem napjai sosem jönnek el neki. Ezt ő is jól tudja, hiába hazudik kormányváltásról és egyebekről reggel, éjjel, meg este.
