Újraiparosítás – ettől a szótól és magának a témának a cáfolatától hangos most a magyarországi gazdasági közélet. Holott a magyar gazdaságtól – mondjuk az elmúlt 150 évben pláne – cseppet sem idegen az úgynevezett „iparosított” gazdasági modell. Járjuk hát körbe a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter által ösztönzött szerkezeti átalakulást! A Covid okozta gazdasági sokk, majd a recesszió után (ráadásul két háború között), a legtöbb európai ország még nem tudja, hogy milyen irányba mozduljon gazdasági vonatkozásban.
Mozdulni pedig kell, Európának ugyanis folyamatosan esik vissza a termelése és a versenyképessége. Miközben egy évtizeddel ezelőtt az Európai Unió gazdasági kibocsátása megegyezett az Egyesült Államokéval, addig most alig éri el annak a „minősített” többségét, vagyis számokban is tetten érhető a lemaradás. Olyannyira, hogy egy bő évtizeddel ezelőtt az EU–USA páros adta a világ gazdasági össztermelésének a felét: Amerika tartotta magát, Európa pedig lassan a fasor végére jut. Sokan máris skanzenként tekintenek ránk, gyakorlatilag a múlt és a jövő közé beszorulva.
A nem túl prosperáló jövőkép hazánkat is új dimenzió elé állítja: meg kell találnunk a helyes irányt, hogy a rövid távú belső kihívásokat kezelve kimentsük magunkat a gazdasági káoszból. Félreértés ne essék, momentán a magyar gazdaság s vele együtt a visegrádi térség más országai adják a növekedés zömét az unión belül, vagyis ebben a térségben nincs igazából egyensúlytalanság, strukturális probléma. S miként a kimutatásokból is látszik, az orosz–ukrán háború okozta cserearányromlás nélkül a folyó fizetési és külkereskedelmi mérleg csak pozitív tartományban zárna. A 2023-as exportboom nagyban javítja persze az összképet.
Gazdasági fronton a legnagyobb problémát a termelés kiszervezése jelenti. Közismert, hogy Európából keletre telepítették át a gyártást, az ellátási láncok is ehhez igazodtak, most pedig az energiaválság utóhatása okoz komoly problémát. Tudniillik az orosz–ukrán háború miatti energiaválság felerősítette az „öreg kontinens” korábbi évtizedekben felhalmozott digitalizációs, termelékenységi és versenyképességi lemaradását vetélytársaihoz képest. Amíg az Egyesült Államoknak és Kínának átfogó terve van a versenyképesség felturbózására, az európai elit láthatóan nem is foglalkozik rendszerszinten a témával.
Sőt, az európai gazdaságok megcsonkítása folyamatban van: az ipar csendben leépül, az energiaintenzív iparágak közül több már le is állt. Konkrétan: műtrágyagyártás már nincs, de a gyógyszeripar, a gumiipar, az acél- és vasipar is elköltözhet más kontinensekre. Amennyiben ez lesz a „recept”, akkor Európa eléri azt, hogy már nemcsak nyersanyagai, de azokat feldolgozó ipara sem lesz. A tőzsdei befektetők úgy látják, hogy az európai ipar kilátásai bizonytalanok, ezért több esetben a tőkéjük kivonását is megkezdték. Ha ez így folytatódik, akkor nemcsak ritkaföldfém nem lesz majd Európában, de acél, vas és cement sem.
Ami bennünket, magyarokat illet: szó sincs arról, hogy újból a múlt század sötét korszakát idéző vas és acél országa lennénk, hanem a versenyképes energiaellátás és high-tech ipar egyik zászlóshajója. Jogos a kérdés: de miből?
Az iparfejlesztés egyrészt a külföldi működőtőke-beruházásokra épülhet, másrészt az állami támogatáspolitikára is. Előbbihez új stratégiára (FDI) lesz szükség, míg utóbbi kapcsán át kell gondolni, hogy mely szektoroknak kell nyitottá tenni az állami támogatáspolitikát. Ilyen lehet potenciálisan az autóipar, az elektronika-, illetve az akkumulátorgyártás és a szolgáltatási szegmens is. Szögezzük le, nem arról van szó, hogy a magyar reálgazdaság gyenge teljesítménnyel állít elő alacsony értéket, hiszen gazdaságunkhoz mérten a világ egyik legfőbb exportőre vagyunk, a globális innovációs index szerint pedig a csúcstechnológiás termékek ipari részarányában a világon az ötödik helyen állunk. Ráadásul a Nemzetközi Valutaalap is rámutatott arra, hogy a magyar iparban a high-tech aránya hetven százalék körüli, ami a fejlett országok többségét (Németország, USA, Ausztria) is előzi.
A lényeg, hogy a fentebb ismertetett logika mentén továbbra is vonzónak kell lennie a magyar gazdaságnak a magas hozzáadott értéket teremtő, új tudást hozó nemzetközi értékláncok számára, amelyekbe a hazai kkv-szektor szereplőinek ezrei tudnak bekapcsolódni, s amelyek egyben a nemzetközi piachoz jutás fontos zálogai.
Nézzük az opciókat! Az egyik legfőbb veszély most az európai iparra a szabadpiac „keze”, amely bizonyos gazdasági tevékenységeket észrevétlenül helyez át az unión kívüli térségekbe. Ezért van szükség erős államra és cselekvőképes döntéshozókra, hogy a magyar ipar továbbra is szemmel látható maradjon. De bármennyire is sikeresnek tűnhet a leendő iparfejlesztés-politika, ez egyedül nem megy. Fontos, hogy európai uniós szinten is kezdeményezzen Magyarország változtatásokat. Tudniillik az EU-n belül is fokozható a koordináció: a verseny mellett meg kell jelennie az együttműködésnek is.
A szerző a Világgazdaság főszerkesztője
