Kázmér 2024. március 4.
logo
CSENDES ÓRÁK – Az olyan ember, aki fájdalmat érez, ha magyar sikert lát, ne állítson fel erkölcsi mércéket.

Utazás a senki földjére

Szentesi Zöldi László
2023.11.29. 04:40
Utazás a senki földjére

Nagy levegőt veszek, mert ami most következik, arról nem könnyű írni. A futballról elmélkedünk ugyanis. Márpedig Magyarországon a horgászáshoz, az orvosláshoz, a politikához, valamint a labdarúgáshoz úgy általában és konkrétan mindenki ért, és nem kicsit, hanem alaposan. Öröm ebben az országban élni, ennyi remek szakértő kortársaként.

Amikor Rossi mester cseppet sem mellékesen elejtette azt a fontos mondatot, hogy vannak ám köztünk, akik magyar létükre ellenünk szurkolnak, dermesztő felismerésként mégsem csapott le ránk az üzenet. Régen megfigyelhettük ugyanis, hogy a szóban forgó emberek valójában soha semminek nem tudnak örülni. Sunyi tekintettel, irigyen pislognak a szomszédba, mások haladását irigylik, de fennhangon összehasonlítgatnak, mintha nekünk pontosan olyan lehetőségeink és alkalmaink lennének, mint azoknak, akik persze nem mi vagyunk, következésképpen nem egymás életét éljük. Ugyanez a kör egyidejűleg óvakodik a magyar tudás elismerésétől, felmutatásától, hadd menjek tovább: puszta szóba hozatalától. És erre már muszáj felfigyelnünk, nemcsak a labdarúgás, de az egész nemzet sorsa, közállapota, lelki élete miatt is.

Teljes mértékben osztom magam is azt a véleményt, hogy ami jó, eredetvizsgálat és előítélet nélkül megérdemli a dicséretet. Aligha véletlen, hogy más bortermelőkkel a magyar ember nem versenyezhet, bizonyos eljárásokhoz, adottságok birtokba vételéhez franciának vagy új-zélandinak kellene lennie. Nyilvánvaló továbbá, hogy ha Toscanában vacsorázik az ember egy remek vendéglőben, másféle gasztronómiai élmények érik majd, mint az alsókerettyei Kisbüdösben. Azt sem gondolom, hogy ha a Kisvárda kiállna az argentin válogatott ellen, hat gólt rúgnának a világbajnoknak. De – a fene egye meg – az élet mégsem abból áll, hogy mindig a másét mérjük, a saját értékeinket pedig konzekvensen eltagadjuk. Értem és elfogadom, hogy ami nem a miénk, sokszor szükségszerűen szép, értékes, nemes, de olykor ejtsünk pár szót arról is, hogy ami tőlünk származik, szintén megütheti a szükséges mértéket. Ahogyan a labdarúgás is.

Végső soron teljességgel érthetetlen, hogy valaki képtelen harmonikusan megélni a nemzeti identitását. Állandóan hisztériázik, hogy ő is magyar, miközben lehorgasztja a fejét, ha Szoboszlai két gólt rúg a válogatottban. Aki leparasztozza és kiröhögi a vidékieket, miközben szégyenletesen igénytelenül és primitív módon él, dolgozik, létezik. Nem értem, miért nem olvas régi magyar írókat, miért nem büszke a múltjára, miért nem tartja testvéreinek a világ magyarságát. Fel sem tudom fogni, miért marad tüntetően ülve, miközben szól a Himnusz, mit jelentenek – vagy inkább nem jelentenek – számára a nemzeti szimbólumok, a Szent Korona, az országzászló, a köztéri szobrok, hadd ne soroljam tovább.

Mindezek persze ismert tények. Rossi mester még most tanulja a leckét, mi azonban régóta tudjuk, hogy az itt élő embereknek csak egy része tartozik a nemzet kötelékébe. Milliók rekesztik ki magukat, és nem azért, mert mi úgy tartjuk, hanem ők maguk döntöttek így. Amivel persze nincs baj, egyáltalán nem szégyen, ha például a Momentum románokat támogat Erdélyben magyarok ellenében. Ők legalább büszkén vállalják hovatartozásukat, csak azt nyújtják, ami a lényegük. Csak egyet szabad legyen kérni: ne hazudjunk egymásnak! Például ne mondjátok, ne hajtogassátok, hogy nektek bármi közötök lehet a nemzet ügyeihez, hiszen deviánsak, kultúraellenesek és hazátlanok vagytok. Ti a magyar csapat ellen szurkoltok, igen – és ebben minden benne van. Az olyan ember, aki fájdalmat érez, ha magyar sikert lát, érez, tapasztal, ne irányítson, nem állítson fel erkölcsi mércéket, hiszen még önmagát sem ismeri, nincs mit átadnia, semmit sem ér a véleménye.

Régi megfigyelés – vágyott célállomásotok, Nyugat-Európa hanyatló állapota is világosan jelzi –, hogy az egészséges testet gyorsan legyengítheti a váratlanul támadt vírus. Ha menni szeretnétek, menjetek. Némileg kevesebben leszünk, de a gondolataitok, ártalmas szándékotok, aljas hazugságaitok nélkül. A gyógyszert bevesszük, a vírus lassan eltávozik a testből, kezdődik a gyógyulás. Szó sincs arról, hogy bárki sírna utánatok. 

A mi hőseink az itt élő, dolgozó, jövőt tervező, hazájukért bátran tenni akaró emberek. Lehet másképp élni, persze, de az igazság mégis az, hogy a példaadás nem elméleti szaktárgy: a csodák a valóságos életben zajlanak. És köszönjük, a ti tanácsaitokra nincs szükség. Ti ugyanis nem ismeritek a valóságos életet, nem beszélgettek valóságos emberekkel, nem ismeritek a valóságos hazát, a közösségeket sem, nem járjátok az országot, nem bíztok senkiben, nem kötődtök sehova – mit is kellene tőletek megtanulni? A nyugati paradicsomot kínáljátok? Köszönjük, láttuk mi is, többet, mint ti valaha. Veletek ellentétben azonban inkább a saját hagyományainkat igyekszünk megélni, ha szükséges, csinosítjuk a portánkat, de nem költözünk a mások birtokára, hogy szolgaként, csupasz hátsóval onnan nyelvelgessünk hazafelé.

Nektek, a magyar labdarúgás remek ismerőinek akad még egy vaskos tévedésetek. Azt hiszitek, hogy a modern eszmék hordozói, erkölcsös emberek vagytok, akik a gonoszság, az elmaradottság, a primitív viszonyok ellen harcolnak. Ezt a mániátokat négy egymást követő kétharmaddal minősítette az ország népe. Alacsony gondolkodásotokat mi sem jellemzi jobban, hogy még mindig nem érzitek a vereség súlyát, egy helyben toporogtok, újra és újra elkövetitek régi hibáitokat. Az igazság az, hogy nem mi, hanem ti gondolkodtok sémákban, ti vagytok a világ legnagyobb dogmatikusai, akik nem örökölt viselkedésminták alapján, hanem ideológiai rögeszmék szerint rendezitek be az életeteket.

 Éppen ezért veletek beszélgetni, vitatkozni, egyáltalán érintkezni nem pusztán fájdalmas, hanem teljességgel felesleges erőfeszítés.

A történet vége természetesen az lesz – és erre mérget vehettek –, hogy a nagy történelmi kísérlet, az egyenlősítési hadjárat újabb fejezete ugyanúgy kudarcot vall majd, mint az eddigiek. Az emberekben ugyanis mindig felülkerekedik a jó és a természetes iránti vágy, egy idő után kirúgják magukat a mesterséges eszmei kalodából. Nem biztos, hogy a nyugati kultúra képes megújulni, de lesznek új irányzatok, vallások, eszmék, amelyek a régi elvek szerint újrarendezik világunkat. Hiszen a történelem éppen erről szól: nem arról, hogy valahonnan valahova haladunk, végül garantáltan eljutunk oda, ahol a termelőeszközöket olyan frankó emberek birtokolják, mint Perintfalvi Rita vagy Gréczy Zsolt. Inkább körbeforgunk, és akinek nincs esze, kipottyan a kerékből, a többiek viszont megkapaszkodnak és folytatják az utazást.

Ennyit szerettem volna elmondani a magyar labdarúgásról. Legközelebb majd politizálunk is egy kicsit.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MN-archív)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.