Miután véget ér a három látogatás, látomás (?), álom (?), a vén fösvény kacagva sír, vidám és boldog, úgy érzi magát, mint a ma született csecsemő. S amint kimegy a házából, egy csapásra mindenkihez jó lesz, mindenkivel jót tesz. A történet végén az író megállapítja:
Scrooge bőségesen állta a szavát: betartotta ígéretét, sőt ennél sokkal többet is tett. „Olyan jó barát, olyan jó gazda, olyan jó ember vált belőle, hogy különbet nem látott sem a jó öreg főváros, se más jó öreg nagy-, közép-, vagy kisváros, az egész jó öreg világban.”
Scrooge mintha éppen az ellentéte volna ama gazdag ifjúnak, akinek a történetét Máté, Márk és Lukács evangéliuma is elbeszéli. Aki azt kérdezi Jézustól, mit cselekedjen, hogy az örök életet elnyerhesse. De miután azt a választ kapja, hogy ossza szét a vagyonát a szegényeknek, búsan elsomfordál. Jézus erre ezt mondja a tanítványainak:
Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.
Ahhoz ugyanis újjá kell születni a Szentlélektől, ahogy a Mester felvilágosítja a farizeus Nikodémust.
A Karácsonyi ének a giccs határát súroló romantikus kísértethistória? Szentimentális tanmese? A szeretet hatásvadász propagandája? Lehet, ám az is igaz, hogy a XIX. század legnépszerűbb angol írója-újságírója 180 éve olyan könyvet tett le honfitársai karácsonyfája alá, amit azóta minden szentestén bárki kézbe vehet, s okulhat Scrooge példájából. Mi is megváltozhatunk, újjászülethetünk, csak akarnunk kell.
Borítókép: Dickensi karácsonyok (Forrás: Wikipedia)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!