A múlt felől a jelen felé felfejtve a szemeket illik hozzátenni: sajnos csak volt. A csapat státusa nem csupán önnön teljesítménye okán fakult meg. Két évtizede tényleg más idők jártak. Először is, a magyar labdarúgás története legnyomasztóbb időszakát élte a kudarcokon, a reményvesztettségen felül a fogadási csalás csapdájában vergődve. Az ezredforduló tájékán a női kézilabda-, a jégkorong- és persze a vízilabda-válogatott a futballpótlék szerepét is betöltötte. A pólósoktól, Rajki Béla óta tudjuk, már az ezüst is kudarc, a női kéziseket és a hokisokat övező rajongást az is táplálta, hogy mindkét csapat tátongó mélységből kapaszkodott vissza. Nem árt felidézni ugyanis, hogy a női kézilabda-válogatott 1991-ben – akkoriban még volt ilyen – a világbajnoki C osztályban sínylődött, onnan indulva szerzett vb-ezüstöt 1995-ben, olimpiai bronzot 1996-ban. A csapatot túlzás nélkül korszakos egyéniségek alkották, akikért rajongott a fél ország.

Aztán valamiért megtört a varázs. Előbb az érmek maradtak el, majd a csapat lemaradt a londoni és a riói olimpiáról is. A kudarcok ellenpontjaként a sportág közben kivételes anyagi és infrastrukturális háttérre tett szert, világsztárok tömkelege szerepelt az éveken át a földkerekség legerősebb ligájaként elismert magyar bajnokságban. A jólét persze nem szégyen, de címeres mezben mintha csökkent volt a motiváció. A bennfentesek és a szurkolók egyaránt a 2018-ban junior világbajnok csapat tagjaitól remélték az újabb fordulatot. Ami azonban továbbra is várat magára. Egyelőre ott tartunk, hogy sikerként éljük meg a világbajnoki 10. helyezést. Okkal, hiszen továbbra is él az olimpiai részvétel lehetősége.

S van itt még valami, ami talán mindennél fontosabb. Egy kezünkön megszámlálhatjuk azon országokat, ahol a sportág annyira népszerű, annyira kivételes szerepet tölt be az adott nemzet sportéletében, mint nálunk. Magyarországról nézve érthetetlen, hogy a részben hazai rendezésű világbajnokságon a válogatott szövetségi kapitányának kellett kérlelni a svédeket, ugyan szurkoljanak már a csapatnak. Éppen ellenünk… Később kiderült, mi indokolta eme furcsa óhajt: a dániai Herningben bántó érdektelenség övezte a Svédország–Németország negyed- és a Svédország–Franciaország elődöntőt is. Rendben, Herning nem Koppenhága, de Malmőtől és Hamburgtól is csupán három-négy órás kocsiúttal elérhető, a svédek és a németek mégsem taposták egymást a jegyekért. Bezzeg a magyarok már húsz éve is megszállták Zágrábot.

Igaza van a kollégámnak, aki azt írta, semmi sem szolgálná jobban a felkészülést az olimpiai selejtezőre, mint ha a magyar válogatott játékosai minden este megnéznék a Horvátország elleni mérkőzés utolsó negyedóráját. Legfeljebb azzal a kiegészítéssel, előtte érdemes lenne végigszenvedni a Magyarország–Montenegró meccs összefoglalóját. Lehetőleg képletesen is összekapaszkodva. Hogy áthassa a lányokat, mi is volt a feltámadás kulcsa. 

Hiba lenne a szakmai szempontoknál leragadni, mint hogy összeállt a védekezés, Bíró Blanka olvasta a horvát próbálkozásokat, Klujber Katrin biztos kézzel értékesítette a hétmétereseket, támadásban Klivinyi Kinga vezérletével működtek a figurák, a páros kapcsolatok. A tévén keresztül is pontosan átsütött, a lányok végre átérezték, mi a tét, s ez nem bénítólag hatott rájuk, ellenkezőleg: közös hullámhosszra, ihletett állapotba kerültek, el sem tudták képzelni, hogy másként is végződhet a mérkőzés, mint az ő győzelmükkel.

A Mocsai-csapat, a két-három évtizeddel ezelőtti generáció több kiválósága ma is szerepet vállal a kézilabdában. Úgy értem: dolgozik. Akkoriban a legjobbak sem tudtak életre szóló egzisztenciát teremteni a sportból. Mára ez is megváltozott: a maiak javára. Mégis, egészen biztos vagyok benne, az akkoriak közül senki sem cserélne a maiakkal. Egy pályafutás, egy életmű akkor igazán értékes, ha van mire visszatekinteni.

Még az óévben folytatódik a bajnokság, január­tól a Bajnokok Ligája, a közhely szerint mindig a következő feladatra kell készülni. Egytől egyik felkészülési meccs. Mondani sem kell, legközelebb melyik megy majd valóban tétre.

Borítókép: Debreczeni-Klivinyi Kinga, Simon Petra és Papp Nikoletta, a magyar csapat tagjai az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének második fordulójában játszott Magyarország–Svédország mérkőzésen a svédországi Göteborgban 2023. december 9-én. A magyar válogatott 26-22-re kikapott (Fotó: MTI/Illyés Tibor)