Keveset beszélünk róla, de talán a legfontosabb dolog a mai, modernnek mondott világunkban is a bizalom. Erre épülnek családi, gazdasági és politikai kapcsolataink, döntéseink. Az lesz hosszú távon a barátunk, akiben a legjobban megbízunk. Abba a pénzintézetbe tesszük megtakarított pénzünket, amelynek elhisszük, hogy ott hosszú évekre biztonságban lesz. Arra a politikai pártra szavazunk a választásokon, amelyiknek elhisszük az ígéreteit, mert hitelesek a politikusai, eddigi kormányzati teljesítménye.
Ugyanígy igaz ez egy ország esetében is: az egyik legnagyobb tőkéje a bizalom. Egy nagyhatalom esetében hatványozottan igaz ez az állítás.
Annak lesznek társai, szövetségesei, akinek elhiszik, hogy megtartja ígéreteit, még a legnehezebb pillanatokban is. Nem áldozza fel hűséges szövetségeseit pillanatnyi politikai, gazdasági vagy éppen katonai előnyöket szem előtt tartva.
Mert ha ezt egyszer is megteszi egy birodalom, azután szövetségesei fenntartással tekintenek rá. Majd ez a gyanakvás félelemmé válik, végül pedig az öröknek hitt szövetségek, barátságok lassú vagy éppen gyors ütemű eróziója indul el.
Az Egyesült Államok nem tartotta meg ígéretét. Ez embertelen, felelőtlen cselekedet volt
– mondta drámai leköszönő beszédében Dél-Vietnám elnöke 1975-ben, amikor a saigoni amerikai nagykövetség tetejéről elszállt az utolsó helikopter is, és magára hagyta addigi szövetségesét. A drámai felvételek akkoriban bejárták a világsajtót. A kommunista északi csapatok bevonulása után véres megtorlás áldozatává váltak mindazok, akik együttműködtek az amerikaiakkal. Családtagjaik szerencsés esetben – bár ki tudja – csak munkatáborokba kerültek. Azt hiszem, ezt a tragikus történetet sokan szeretnék elfelejteni az Egyesült Államokban is. Hiszen az irántuk táplált bizalom, a szabad világ rendíthetetlen védelmezőjébe vetett hit súlyos sebet kapott.
Aztán alig két évvel ezelőtt szinte sikerült ugyanabba a folyóba lépniük. 2021 nyarán Afganisztán fővárosában, a kabuli repülőtéren láthattunk hasonlóan sokkoló felvételeket. Az amerikaiakkal sokszor évtizede együttműködő afgánok próbáltak elmenekülni az országból a tálibok bosszúja elől. Ezreket hagytak ott áldozatul Joe Biden amerikai elnök döntése alapján. A hírek szerint hiába próbálta meggyőzni Boris Johnson brit miniszterelnök, hogy még tartsanak ki a repülőtéren, és folytatódjon az evakuálás, Biden hajthatatlan volt. A tálibok hajtóvadászata pedig szinte rögtön meg is kezdődött a kollaboránsok és családtagjaik után.
A hatalmas katonai szállítógépek szárnyára kétségbeesetten felkapaszkodó, majd a mélybe zuhanó afgánokról készült felvételek szintén bejárták a világsajtót. Az Egyesült Államok újra feláldozta erkölcsi és politikai hitelességét pillanatnyi érdekeinek oltárán.
És itt egy pillanatra álljunk meg! Mi, magyarok viszont megőriztük tisztességünket, becsületünket, hírnevünket, amikor minden magyart és velünk együttműködő afgánt a családjukkal együtt sikeresen kimenekítettünk a Sámán-művelet keretében. Magyar gépekkel, magyar katonák által biztosítva közel félezer ember életét mentettük meg. Így is lehet, sőt: csak így lehet.
De térjünk vissza az Egyesült Államok hitelességének kérdéséhez. Az elmúlt napokban az ukránok is furcsának tűnő üzeneteket kaptak Washingtonból. John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője azt nyilatkozta, nem biztos, hogy az Egyesült Államok hosszabb távon is támogatni tudja Ukrajnát. Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője jóval bőbeszédűbb volt: az USA nem tud olyan szintű támogatást adni az idén Ukrajnának, mint az ezt megelőző két esztendő során. Amerika az ukrán hadiipar fejlesztésére összpontosít, így segítve Kijevet abban, hogy saját lábára álljon, építsen ki saját hadiipari bázist, és tudja önállóan finanszírozni magát. Saját maga gyártson és vásároljon fegyvereket. A szóvivő hozzátette, hogy sajnos Ukrajna még nem tart itt, ezért szeretné, ha a kongresszus megszavazná még az idei évre tervezett támogatást az országnak.
Világos beszéd.
Ha az amerikai választási küzdelemben a republikánusok megszavazzák, akkor a demokrata Biden-kormány ad pénzt. Ha nem, akkor az ellenzékre mutogatnak, és széttárják a kezüket. Mindeközben pedig a legfrissebben kiszivárogtatott hírek szerint hónapról hónapra ukrán katonák tízezrei halnak meg a fronton, a polgári lakosság pedig egyre növekvő számban menekül Európába. Mert megrendült a bizalom.
Hiába utazik szinte menetrendszerűen a brit, francia, lengyel vezetés Kijevbe. Az Egyesült Államokba vetett bizalom velük nem pótolható, csak elodázható a végkifejlet.
Joe Biden a minap lezajlott tajvani választás hivatalos végeredményét meg se várva jelentette ki, hogy az Egyesült Államok nem támogatja a szigetország függetlenségét. Talán még a tajvani polgárok jártak a legjobban, hiszen egy esetleges háborús konfliktus kialakulása előtt kapták a kijózanító üzenetet Washingtonból. Igaz, Tajvan stratégiailag fontos tényező az USA-nak a Kínával szembeni délkelet-ázsiai szövetségesi rendszerben, ám jelenleg ne számítsanak támogatásra.
A felsorolás, a példák sora nem teljes. Mi, magyarok is joggal mondhatnánk, hogy 1956-ban mit üzent a Szabad Európa Rádió a harcoló nagyszüleinknek. A keserű leckét megtanultuk. Ám úgy tűnik, hogy Amerika semmiből sem tanul. Pedig a világ jelenlegi helyzetében a hitelesség, a bizalom lehetne a békés megoldások felé vezető út első lépcsőfoka.
Az idei amerikai elnökválasztásnak ez lesz a legnagyobb tétje a világnak. Sikerül-e az amerikai polgároknak olyan elnököt választaniuk, aki nem lerombolni, hanem újjáépíteni akarja az országa iránti bizalmat?
Ugyanis a világunk akkor tehető újra békésebbé, biztonságosabbá, ha az Egyesült Államokról ismét elhiszik a szövetségesei – és a riválisai is –, hogy megbízható, szavahihető politikát folytat. Ezért kell szurkolnunk idén novemberben.
A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója
Borítókép: Tálibok egy amerikai zászlót ábrázoló falfestmény előtt az USA vezette nemzetközi erők afganisztáni kivonásának első évfordulóján Kabulban, 2022. augusztus 31-én (Fotó: AFP/Wakil)
