Magyar magyarnak farkasa – tartja a népi szállóige. E bölcsesség szerencsére nem annyira igaz, mint gondoljuk. Komoly irodalma van a témának, amiből kiderül, hogy e téren sem vagyunk kevésbé különbek, mint a világ más népei. Ha kell, összetartozásból és önzetlenségből is jól vizsgázunk. Egy területre mégis találó a népi bölcsesség: a magyar államigazgatásra, beleértve a jogszolgáltatást és az önkormányzatok hivatalait is. Bejelentgetünk, feljelentgetünk, aztán elindulnak az életre szóló bírósági hercehurcák, véget nem érő, kínos eljárások. Sokszor egymásnak totálisan ellentmondó hatósági kötelezések és kétes alaposságú hivatalnoki döntések hosszú sorával. Mindez nemcsak az efféle eljárásokat elszenvedők idegeit teszi tönkre, de borzasztóan nagy kárt okoz a közvagyonban és elképesztő módon rombolja a közmorált.
Friss példa minderre a Normafa esete. Fontos attrakcióról, közkincsről van szó. Nem sok nemzet büszkélkedhet olyan fővárossal, ahol a metróállomástól alig félóra buszozásra (jobb esetben fogaskerekűzésre, libegőzésre) máris egy csodás panorámájú, príma levegőjű, tradicionális kirándulóhely várja az embereket. Nemcsak kirándulóhely, de a történelmi Magyarország első síközpontja is, ahol a XIX–XX. századok fordulóján nagyszabású téli sportélet alakult ki. Már 1906-ban országos versenyeket rendeztek itt. Fénykorában a Normafán hét lesiklópálya működött: a Nagy- és a Kis-Norma, az Ötlövetű, a Nagy- és Kis-egyetemi lejtő, a Harangvölgyi sípálya és a Cső. A lesiklópályákat négy sífelvonó szolgálta ki.
Ez a gazdag téli sportélet még a nyolcvanas évekre is jellemző volt, néhány éves koromtól engem is ide hordtak fel szüleim a síiskolába. Aztán a meleg telek és Budapest gyönge kezű, odvas lelkű, mégis ötször újraválasztott szabad demokrata főpolgármestere, Demszky Gábor és nihilista hivatala hagyta az egészet lerohadni és szétlopni. Az elvtársi rekvirálások folytatásaként, mint szegény Nagy-Magyarországot, úgy rágták körbe a hegyet a telekrablók (e tevékenység, töretlen buzgalommal és kevéssé zavartatva ma is folyik). A Normafát teljesen magára hagyták. Valamirevaló játszótérre sem futotta már, az egykori sí- és szánkópályákat pedig a kaszálatlanság, a restséggel párosuló hamis természetvédő indíttatás okán szinte teljesen benőtte a rekettye.
Mai kormányunk, Tarlós István főpolgármesterrel és a Hegyvidéki Önkormányzattal szövetkezve tíz éve elhatározta, hogy véget vet ennek a méltatlan állapotnak, és újjáépíti, helyrehozza e nemzeti kincsünket. Új, bicikliszállításra is alkalmas libegő épült volna, szó volt a fogaskerekű meghosszabbításáról a Normafáig (a Széll Kálmán téri új végállomás el is készült), ahogy szerencsére elkészült a príma, kivilágított futópálya, egészen a János-hegyi kilátóig, felújították a századfordulós épületeket, a bódék helyett ízléses falatozópavilonok készültek, megvalósult a kissé értelmetlen, ellenben sok betont magába szívó látogatóközpont (az ilyet sosem értettem, ha az ember meglátogatja a pannonhalmi apátságot vagy a normafai lejtőket, miért is lenne kíváncsi egy fölöslegességekkel telepakolt betonbunkerre? – zárójel bezárva).
Sajnos a komcsi gőggel megszüntetett 58-as villamos újraindítása nélkül, de újjáépült az egykori lóvasút pazar zugligeti végállomása. Fent a hegytetőn eldózerolták az omladozó, ocsmány Olimpia szállót, helyére park és új buszvégállomás készült, s helyreállították a turistautakat, erdei bútorokat, parádés játszótér épült, több tisztáson is, és igen, részben a természetnek visszaadott területen (a Sporthotel bontása után) elkészült a hóágyúzott, kivilágított sífutópálya és az ingyenesen használható, szintén kivilágított és hópótlással felszerelt szánkópálya. Ezeket tavaly két és fél hónapon át lehetett használni. A sífutás egészséges sportját korrekt áron bárki kipróbálhatta, a tavalyi gyönge tél idején pedig sok ezer ródlizó magyar csak itt élvezhette a havat, ingyenesen.
Persze a felújítás terve már program kezdetén óriási vitákat kavart. Ezúttal a balliberális politikai erők foglalták el a „minden úgy jó, ahogy van”, azaz a rekettyevédő álláspontot, miközben a kormányoldal igyekezett kardoskodni a felújítás és újjáépítés mellett. Utólag nagyon szerencsésnek nevezhető fejlemény, hogy a Normafa-övezet három kezelője, a kormány, a kerületi és a budapesti városháza meg tudott egyezni a Normafa Park Üzemeltető Intézmény létrehozásáról, így a Karácsony Gergely képében 2019-ben reinkarnálódó nihilizmus, azaz Demszky Gábor velünk élő szelleme már nem tudott belerondítani a levesbe. Bár Karigeri itt is letette névjegyét: a fogaskerekű az elmúlt években többször állt a remizben, mint működött volna, a libegőt meg – sokszori kényszerszünet után – októberben szétszerelték, azóta is ott rohad, s ki tudja, újraindul-e valaha.
Maradva a Normafánál: a mindkét oldallal szót értő, joviális Pokorni Zoltán irányításával 2013-tól két éven át folyt a közvita, melynek csúcspontján népszavazást tartottak. S bár a 2015-ös helyi referendum a csekély érdeklődés miatt érvénytelen maradt, a polgármester megegyezett a helyi ellenzékkel, így egyhangú támogatást kapott a hóágyúzott lesiklópályáktól és síliftektől megfosztott, kompromisszumos terv. Minden más, beleértve tehát a tavaly 75 napon át behavazott sífutó- és szánkópályát, szerencsére elkészülhetett.
Normális esetben ennek a történetnek itt, tehát 2015-ben kellett volna véget érnie, s azóta örömmel élvezhetnénk a közmegegyezés mentén rendbe rakott csodás kincset. Hogy nem ez történik, hanem azóta is tovább folyik a jogi-államigazgatási huzavona, az az igazi hungarikum. A Facebookon is jól elkülönül a két tábor: a Normafa Park hivatalos oldala mellett elindult a Budapest közparkja helyére őserdőt és rezervátumot álmodó Norma Park Természetesen csoport. Ezen az oldalon már akkor is tombolnak, ha murvával szórják meg a turistautakat. Az acsarkodás most ott tart, hogy a rezervátumpártiak mellé állt a jobb sorsa érdemes, legendás környezetvédő szervezet, a Védegylet. Beszédes, hogy miközben a Normafa Parkot mindenáron igyekeznek ellehetetleníteni, hallgattak, mint a Népszabadságba tekert tükörponty, amikor például a fővárosi árva gyerekek közeli kertészeti tanodáját, a budai Füvészkertet parcellázták fel és kótyavetyélték el. Így történt meg, hogy a 2015-ös kompromisszum után nyolc évvel, azaz idén a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a sífutó- és szánkópálya természetvédelmi engedélyét, így a méregdrága, csúcstechnológiájú, halk hóágyúk és a nyomtaposó gép egész decemberben a raktárban porosodott, s a világítás lekapcsolva maradt, hiába esett kétszer is félméteres hó a hegyen.
A téli sportpark karácsonykor nyitott újra, mert közben megérkezett a kormányhivatal új engedélye, mely rögzíti, hogy a hóágyúzás óta nem csökkent, hanem nőtt a növényfajok sokszínűsége az ominózus Anna-réten. A rezervátumosok erre rögtön bejelentették, hogy új pert indítanak.
Pedig a hivatali packázások, elmérgesedő viták és hebehurgya bírósági döntések miatt már így is tele van az ország szánalmas torzókkal. Üresen kong a volt SZDSZ-es miniszter, Persányi Miklós állatkert-igazgató által megálmodott, majd a 2019-ben visszatérő libsik által szétlopott biodóm a Ligetben. Lebontottuk a gyermekgenerációk kedvencét, a közlekedési múzeumot, ami aztán Karácsonyék vétója és az elbizonytalanodó kormányzati akarat miatt nem tudott újjáépülni. Balos gáncsvetések, zajvédő falakon nyünnyögő pereskedések és a Lázár–Vitézy-viták okán most úszik el a budapesti körvasút nagyszabású beruházása. Soroljam tovább? Egészen biztos, hogy olvasóinkkal pillanatok alatt hosszú listát rittyentenénk az egymást kioltó erők okán elbukott, hivatali és jogviták áldozatául esett, félkész közberuházásainkról.
Miért hagyjuk ezt? A bíróságnak és a hatóságoknak nem közérdeket kellene védeniük? Ha egyszer nagy viták után megegyezésre jutunk, hogyan fordulhat elő, hogy újra és újra el lehet gáncsolni egy közeli beruházást?
Borítókép: illusztráció (Fotó: Jászai Csaba)