Alaposan feladta a leckét az ellenzék annak, aki meg akarja oldani a rejtvényt, mi értelme volt összehívatni erőnek erejével az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülését. Pontosan lehetett előre tudni, hogy a kormánypártok nem fognak részt venni rajta, ezért semmi esélye nincs annak, hogy meg tudják tartani az ülést. Így aztán az is kódolva volt, hogy csupán egy újabb vaskos felsülést tudnak majd bezsebelni, sikerélményben egy grammnyi részük sem lesz. Sajnálatosan azonban részben meg kell cáfolnunk magunkat, mert egy tőlük megszokottan gondolatficamos értelme mégiscsak lehetett volna:
ha esetleg sikerül meggátolniuk ezáltal Orbán Viktor magyar és Ulf Kristersson svéd miniszterelnök találkozóját, ahol utóbbinak alkalma nyílhat eloszlatni a magyar aggályokat azzal kapcsolatban, hogy skandináv barátaink a legváltozatosabb módon és formában sértegettek bennünket az utóbbi években.
A terv nyilvánvalóan az lett volna, hogy okafogyottá váljon a két kormányfő tisztázó megbeszélése. Vagy azzal, hogy a kormánypártok mégis bekapják a horgot, és elmennek meghallgatni a baloldali szidalmakat, vagy pedig azáltal, hogy a hazai és a külföldi baloldali sajtó azt a hamis látszatot kelti, hogy a kormánypártok nem egy rendkívüli, hanem rendes parlamenti ülést bojkottáltak, és ezzel szándékosan meg akarták sérteni a svédeket, mintegy azt deklarálva: nem fogjuk a NATO-tagságotokat megszavazni akkor sem, ha szivárványszínű hó esik.
Ez utóbbi hatás keltéséhez buzgón asszisztált a magyar nemzettel szemben notóriusan támadó testtartású, ellenséges David Pressman budapesti amerikai nagykövet is, aki pár hozzánk akkreditált követtársával egyetemben eljátszotta, mintha nem is tudták volna, hogy ezen a hétfői ülésen nem lesz szavazás, mivel csak az ellenzék hívatta össze az eredménytelenség, határozatképtelenség biztos tudatában.
A liberóbalos társulat egyébiránt annyira tutira vette, hogy nem érdemes strapálnia magát, hogy jelentős részük – szokásához híven – el sem ment a maguk által kezdeményezett ülésre.
