Ha valakinek mégis támad némi hiányérzete a baloldal argumentációjával kapcsolatban, nem a képzelet játszik vele. Mert egyvalamivel még véletlenül sem próbálkoznak sem külföldön, sem itthoni ügynökhálózatukon – értsd a baloldali pártokon – keresztül: a svédek meggyőzésével. Felettébb furcsa, mi több, érthetetlen módon egyetlen mondattal, szóval sem igyekeznek rábeszélni a svédeket, hogy szívják vissza a Magyarországnak címzett dehonesztáló jelzőket, különböző rágalmakat, de legalábbis tegyenek úgy, mintha megbánták volna azokat.
Felfoghatatlan, hogy ha annyira fontosnak tartják Svédország jövőbeni NATO-tagságát, miért nem engednek meg egy finom célzást sem arra nézvést, hogy a svédek is tehetnének egy gesztust felénk, ha el akarják érni a magyar Országgyűlés kétharmadának igenlő szavazatát. Miért nem tette meg ezt sem Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, sem David Pressman amerikai nagykövet?
Azon, hogy a magyarországi baloldali pártok egyetlen szót sem pazaroltak ilyesmire sem a parlamentben, sem másutt, sem régebben, sem most, csodálkoznivaló nincs, mert ők óvakodnak bármiben is fenntartóik, szponzoraik szándékaival szembemenni. De a gazdáikba igazán szorulhatott volna egy cseppel több józan ész és praktikum. Tisztában lehetnének azzal, hogy ez másnak is szemet szúrhat. Hiszen mégiscsak feltűnő, hogy egy állam vezetői kígyót-békát kiabálnak egy másik országra és kormányára, de elvárnák, hogy úgy tegyenek, mintha mi sem történt volna, és szolgai módon mindent megszavazzanak, parancsszóra, egyetlen zokszó nélkül.
Valójában persze akinek van egy kis sütnivalója, rájött már: arról van szó, hogy ők egyáltalán nem szeretnék, ha a két miniszterelnök megegyezne.
Kimondottan arra hajtanak, hogy ne legyen semmilyen kiegyezés, a félreértések, ellentétek ne legyenek tisztázva. Az se baj számukra a jelek szerint, ha ennek a NATO és Svédország látná a kárát.
Mondani sem kell, az a céljuk: fogadjuk el, hogy mi nem vagyunk egyenrangúak. Ha ugyanis minden svéd elnézéskérés és együttműködési ígéret, jó szándékú nyilatkozat nélkül megszavazzuk a NATO-tagságukat, azt ismerjük el, hogy Magyarországot büntetlenül, következmények nélkül meg lehet alázni, mivel ez az ügyek menetének normál rendje. A hazai baloldalnak nevezett szolgalelkű, ügynökösködésre berendezkedett képződmény pedig a hallgatásával lényegében tagadja, hogy bármi sértés ért volna bennünket bármikor. Vagyis az összes, a magyar államot és lakosságot érő vádat, rágalmat jogosnak tartják.
Valójában tehát nem pusztán Magyarország szuverenitását tagadják, hanem az önbecsüléshez, az önérzethez, azaz az önálló identitáshoz való természet adta jogunkat is. Úgy vélik, mindenki a főnökünk, aki baloldali és külföldi, nekünk pedig semmi másra nincs jogunk, mint végrehajtani a parancsaikat, elvárásaikat.
Ilyen testtartással, hozzáállással viszont magyarországi választásokon nem lehet sikert elérni, miként az utóbbi tizennégy év krónikája is egyértelműen bizonyítja.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!