„A baloldal, amióta csak létezik, egyszerre ígér új, békés és igazságos korszakot, amelybe a vezetésével az emberiség eljuthat, ugyanakkor büszkén hirdeti az erőszak szükséges voltát. És a mai napig a legerkölcsösebbnek tűnő célokkal törekszik a legerkölcstelenebb tetteit igazolni. A háború utáni politikai gondolkodás és gyakorlat Európában arra törekedett, hogy felszámolja az erőszakot a nemzetek között, a polgárok között, illetve az állami intézmények és a polgárok között. Ezzel a törekvéssel szemben a baloldal a mai napig fizikai erőszakra buzdít a kortársak ellen, veszélyeztetve testi épségüket és vagyonukat.”
A fenti sorokat egy kiváló német társadalomtudós házaspár, Klaus Schroeder és Monika Deutz-Schroeder fogalmazta meg A harc még nem ért véget – A baloldali erőszak története és aktualitásai című 2019-ben megjelent tanulmánykötetében.
A szerzőpáros megállapításai talán még aktuálisabbak manapság, mint néhány évvel ezelőtt, amikor megjelent a könyv. Korunk farizeusai itthon – a moralitás magaslataira képzelve magukat – hetek óta pocskondiázzák a teljes nemzeti, keresztény-konzervatív tábort, gyakran az újságírókat is.
Közben viszont sorra születnek olyan bírósági döntések, amelyekben a baloldal soraiba tartozó politikusokat ítélnek el különböző erőszakos cselekményekért, de az érintettek és elvtársaik, hűen az elődeikhez, egy vállrándítással vagy a klasszikus „na és?” reakcióval elintézettnek tekintik az ügyeket. Sőt, még ők próbálnak mártírokat faragni az elítéltekből mint a rendszer üldözötteiből.
Ezen persze nem kell meglepődni, hiszen Gyurcsány Ferenc jobbkeze, Varju László és a párizsi olimpia egyik hazai lobbistája, a momentumos Fekete-Győr András csak azt tette, ami a politikai önazonosságuk része.
A magyarországi baloldal történetéből rengeteg példát lehet sorolni az erőszak tudatos alkalmazására az elmúlt száz évből. Csak címszavakban emlékeztetnék néhányra a sok közül: vérengző Lenin-fiúk, ÁVH-s verőlegények, recski munkatábor, az 1956-os forradalom utáni megtorlás akasztásokkal, súlyos börtönévekkel.
A rendszerváltás után is feléledt az új bolsevik generáció: Léderer Sándor, négy társával együtt, 2000. november elsején a Rákosiék által lebontott városligeti Regnum Marianum templom helyén álló emlékmű fakeresztjét lefűrészelte és ráfestett egy vörös csillagot mellé a Budapesti Felszabadítási Front felirattal.
Mindez csak a bemelegítés volt, aztán 2006-ban jött a hazudozás mestere, Gyurcsány Ferenc, akinek rendőrsége gumilövedékekkel a tüntető tömegbe lőtt, több embernek egészségkárosodást okozva, illetve békés tiltakozók, sőt csupán járókelők százait is viperával, kardlappal, ököllel véresre vertek.
A 2010 utáni időkben sem lanyhult a baloldali erőszak: volt itt Fidesz-székházfoglalás, rongálások, füstgránátdobálás a rendőrökre, újságírók fenyegetése, randalírozás a köztévében.
A magyar parlamentarizmus meggyalázása, hogy képviselő lehet az a Jámbor András, aki a szélsőbaloldali Szikra Mozgalom, illetve a Mérce nevű kommunista portál alapítója, ahol a fizikai erőszakot nyíltan hirdető írások jelennek meg. Nem csoda, hogy tavaly februárban Jámborék nemzetközi – német és olasz – elvtársai Budapesten rendeztek embervadászatot, súlyos sérüléseket okozva ártatlan embereknek.
Itt az ideje, hogy nagyon határozott, kemény választ adjunk a baloldalnak, amely vérszemet kapott, és a sárba akar tiporni minket!
A harc valóban nem ért véget.
Borítókép: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. Az ötvenes évekre emlékeztető kommunista tempóban fenyegeti és gyalázza a bírókat, ügyészeket, az egyházat és politikai ellenfeleit (Fotó: Máthé Zoltán)
