Halottaink közül életre kell keltenünk Fábri Zoltán filmrendezőt is. Már csak azért is, mert annyi jó filmet senki sem hagyott hátra a háború után, mint ő. Jancsó, Szabó vagy Gothár tehetsége néhány örökbecsű alkotásban felszikrázott, de ha a Fábri-filmeket végigpörgetjük magunkban, teljesen nyilvánvaló, hogy egyetlen rendezőnk sem tartózkodott olyan sokáig a csúcson, mint ő. A magyar filmtörténet legemblematikusabb pillanatait neki köszönhetjük.
Ahogyan például a Körhintában Soós Imre és Törőcsik Mari kifulladásig táncol, az Isten hozta, őrnagy úr!-ban Latinovitsék „dobozolnak”, A Pál utcai fiúkban pedig Nemecsek lázasan bolyong az utcán. Az ötödik pecsétben egy kocsmában jár körbe az örök alkotótárs, Illés György kamerája, mi pedig utazunk a saját képzeletünkben, vitákat és nézeteltérést méricskélünk Márkus, Bencze, Őze és a többiek társaságában.
Soroljuk tovább a Hannibál tanár úr, az Édes Anna, a Két félidő a pokolban, a Magyarok emlékezetes képsorait? Ezeket a fontos részleteket senki nem irthatja ki a képzeletünkből, hiszen befészkelték magukat emlékeink, nosztalgiáink, legtitkosabb gondolataink közé, szó szerint életünk részévé váltak a Fábritól megörökölt filmes mozzanatok.
Sergio Leonéról jegyezték fel, hogy a Volt egyszer egy Amerika forgatókönyvét hosszú éveken át magában alakította, minden részletet pontosan kidolgozott. Így a tényleges munka jórészt apróságok tisztázásával telt, hiszen a színészi játékot, a vágást és minden mást már réges-régen elrendezett magában, mire elkezdődött a forgatás. Fábri Zoltán hasonló módszerrel dolgozott.
A ma még élő pályatársak, kollégák, barátok megerősíthetik, hogy hihetetlen részletességgel előre eltervezett mindent, soha nem rögtönzött. Matematikai pontosságú, realista moziját éppen ezért sokan ma is képtelenek a helyén kezelni. Egy róla szóló riportfilmben egykori tanítványai vallanak személyéről, munkamódszeréről, neveket hadd ne említsek – kíméletből. Fábri érezhetően vegyes emlékeket keltett a megszólalókban. Akad, aki szerint nem tanított jól, és tehetségtelennek nevezte, bár ugyanakkor kedves, őszinte, szókimondó emberként jellemzi. A legtanulságosabb mégis annak a mai rendezőnek a vallomása, aki szerint Fábri moralista filmjeit nehéz értelmezni, sőt éppen a morál ellentéte izgalmas, hiszen amorális korszakban létezünk, és egy kicsit mi magunk is azok lettünk.
