Új versenyképességi stratégiát mutatott be a minap Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, amelynek a lelke, hogy nem „papíralapú”, hiszen mintegy 1300 cégvezető véleményét kérdezte meg a szaktárca. Mielőtt a részleteket néznénk, érdemes rámutatni, hogy itt volt az ideje a dokumentum bemutatásának és a munka elkezdésének, miután a legutóbbi versenyképességi rangsorban Magyarország hét helyett csúszott vissza. Ezt a listát a svájci IMD intézet készíti minden évben, s a tavaly ismertetett összefoglalóban a 2022-es hazai teljesítmény nagyon gyengére sikerült: az érintett 64 országból a 46.-ok lettünk.
A versenyképesség amúgy nem az ördögtől származó fogalom: a négy fő vizsgált terület a gazdasági, kormányzati és céges teljesítmény, valamint a tágan vett infrastruktúra, amely az oktatást és az egészségügyet is magában foglalja. A négy fő terület további húsz alterületet foglal magában, amelyeken az eredményeket konkrét mutatók mérik.
A 2023 nyarán publikált összeállítás fontos észrevétele, hogy Magyarország még mindig az alacsony társasági adóval és az olcsó, de ehhez képest jól képzett munkaerővel versenyez. Ugyanakkor előnye a megbízható infrastruktúra. A legnagyobb problémák között a magas infláció volt az első helyen, de szerepel még a monetáris és fiskális politika még mindig nem megfelelő összehangoltsága, ehhez kapcsolódva az állami kiadások gyenge hatékonysága és a digitalizáció alacsony szintű elterjedtsége az üzleti szférában. Az IMD szakértői a turizmus teljesítményében, a foglalkoztatottság szintjében és a kereskedelmi szolgáltatások exportjának bővülésében látnak javulást, s kifejezetten előnyként említik a továbbra is alacsony munkanélküliséget.
Összességében azt mondhatjuk, hogy a környezetünkben zajló változásokhoz az egyes országoknak nem sikerült 2022-ben egyformán jól alkalmazkodniuk. Mert üröm az örömben, hogy a vizsgált 64 országból 37 rontotta és csak tíz javította a versenyképességét. A további hét ország helyezése változatlan maradt.
Közben a kormány célja, hogy Magyarországnak 2030-ra a világ húsz legversenyképesebb országa közé kell kerülnie, valamint hazánk 2030-ra elérje az Európai Unió fejlettségének kilencven százalékát. Utóbbi nagyjából a spanyol–olasz fejlettségi szint, vagyis már nem az osztrák álmot kergetjük.
Nem árt azt sem fejben tartani, hogy a versenyképességi listán előre lépni csak stratégiaváltoztatással lehet: az erőforrások, főleg a humán vagyon felértékelésével, tudásának, képességeinek optimális hasznosításával és folyamatos erősítésével.
De még ez is kevés, mert növelni kell a foglalkoztatást, s ezzel együtt emelni a béreket, amelyre a cégek megfelelő mérethatékonyság mellett lesznek képesek. Az NGM által meghirdetett versenyképességi stratégia kiemelt célja a hazai beszállítók fejlesztése, a kutatás-fejlesztés és az innováció támogatása, illetve a magyar tulajdonú ipari vállalatok erősítése, „magyar bajnokok” kinevelése.
Helyes dolog, hogy a versenyképesség a gazdaságpolitika egyik központi kérdése lett, tegyük azonban hozzá, a megfelelő út kijelölése és főképp a nyomvonalon maradás a folyamatosan változó világgazdasági helyzetben nehéz feladat. Erre csak akkor van esély, ha a hosszabb távon követett gazdaságpolitika szilárd elvekre épül. A versenyképességi „boomhoz” szükség van tudományos, szakmai iránymutatásra is. Nem mindennapi körülmények között élünk, háború van tőlünk keletre, ennek nyomán pedig a nagy európai gazdaságok visszaestek, és nem túl optimisták az előrejelzések sem. Magyarán, olyan változások közepette élünk, amikor nagyot léphetünk előre fejlettségben – vagy ismét lemaradhatunk. A svájci IMD rangsora ebből a szempontból legyen „felkiáltójeles” összefoglaló.
Summa summarum: a magyar gazdaság akkor tud kilépni a jelenlegi helyzetéből, ha nagy és közepes méretű, hazai tulajdonban lévő vállalatai lesznek, és ezek a magyar bajnokok külföldön is képesek lesznek majd terjeszkedni, beruházni, a nyereséget pedig visszahozni, itthon befektetni. Tetszik, nem tetszik, azt a bizonyos kanyart csak velük tudjuk majd bevenni.
A szerző a Világgazdaság főszerkesztője
