Kevesen írták le e jelenségkört oly frappánsan, mint Jonah Goldberg a Liberálfasizmus című, 2008-ban megjelent művében. Ő mutatott rá arra, hogy liberális és baloldali kortársai mindenütt fasizmust látnak, kivéve, amikor tükörbe néznek. 

A fasiszta mellett, amit ugye azért kellett a nemzetiszocialistákra is alkalmazni pontatlanul és történelmietlenül, nehogy a szocializmus szent ügyét kompromittálják, a „szélsőséges” az a jelző, amivel a rendszerváltás óta mindmáig megbélyegezni igyekeznek azokat, akik mernek a lényegről beszélni.

Teszik ezt nemcsak itthon a kommunistákból lett balliberálisok, hanem az egész európai mainstream sajtóban. Megkapja ezt a jelzőt mindenki, aki nem áll be a sorba, aki szót mer emelni a normalitás mellett, az észbontó genderlobbi, a Nyugat-Európát élhetetlenné tevő migráció és az egész világot pusztulással fenyegető háborús eszkaláció ellen. 

A „szélsőséges” egzakt definiálása aránylag egyszerű a történelemből kiindulva. A valódi szélsőségesek a demokratikus alkotmányjogi játékszabályok felszámolására, egy ideológiavezérelt diktatúra kiépítésére törekednek és eszköztáruk fontos része a politikai erőszak. Azon el lehet vitatkozni, hogy ha e három mozzanat közül csak az egyik jellemez egy politikai erőt, akkor az szélsőségesnek nevezhető-e, de ha egyik sem, akkor világos, hogy rágalmazás esete forog fenn.

Érdemes megvizsgálni, hogy ma kikre is jellemző a demokrácia rendszerszintű felszámolása, a diktatorikus hajlam és a politikai erőszak. Bizony nem a holland Szabadságpárt vezetőjére, Geert Wildersre, s nem is az egyetlen józan német politikai erő, az AfD frakcióvezetőjére, Alice Weidelre vagy a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjére, Marine Le Penre, hogy csak néhányat említsek a rendszeresen megrágalmazottak közül. Sőt ők épp Európa demokratikus arculatának megőrzéséért harcolnak az iszlamizáció, s a woke-őrület ellen.

 és hiszterizálja a közéletet annyira, hogy régiónk országaiban is esélyük legyen (a kijevi Majdan mintájára) polgárháborút szítani, amennyiben adott esetben ez lenne a céljuk. Ha belenézünk a szlovák miniszterelnök elleni merénylet híreit követő kommentáradatba, láthatjuk, hogy az évtizedes uszítás célt ért, s hogy miként bugyborékol fel a szenny, hogy mennyien importálnák ezt a módszert Magyarországra.

Szekularizált világunkban az ideológia valláspótlék. Egyes ideológiák, mint a liberalizmus, a kommunizmus, illetve ezek leágazásai – beleértve a liberalizmus vadhajtását, a woke-őrületet –, az iszlámhoz hasonlóan egyfajta hamis erkölcsi felsőbbrendűség-tudatot is adnak híveiknek. Nem véletlen, hogy ezek mind baloldali eszmerendszerek. Igen, a liberalizmus is eszmei szempontból baloldali: egyházellenesség, nemzetellenesség és hagyományellenesség jellemzi.

Nem állom meg, hogy ide ne szúrjam, hogy a woke-jelenségkörnek akadnak mulatságos megnyilvánulásai is. Amikor Nádas Péter azért nem kap meg egy rangos díjat, mert fehér férfi, akkor vélhetően a hazai ballib elit tagjainak agyában is megszólalhat egy aprócska vészcsengő. De már késő. 

Visszatérve a jobb- és baloldali szélsőségekre: amikor Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének alapítója úgy fogalmazott, hogy aki negyven év kommunizmus után 

 országos hajtóvadászat indult ellene, pedig a lényeget illetően igaza volt. Fasisztaveszély nem volt sem akkor és nincs ma sem. Fasisztázás és szélsőségesezés viszont volt, van és még lesz is jó ideig. Aki ma, 2024-ben a jobboldali szélsőségektől félti Európát, annak vagy fogalma sincs a valóságról, vagy a globalista-woke hatalmi amalgám „gyalázatos, alávaló bérence”.