Kevesen írták le e jelenségkört oly frappánsan, mint Jonah Goldberg a Liberálfasizmus című, 2008-ban megjelent művében. Ő mutatott rá arra, hogy liberális és baloldali kortársai mindenütt fasizmust látnak, kivéve, amikor tükörbe néznek.
A baloldal furkósbot gyanánt használja a kifejezést, hogy kisöpörjék ellenfeleiket a nyilvánosságból. Végtére is egy fasisztát senkinek nem kell komolyan vennie, nem kötelességünk odafigyelni az érveire, nem kell foglalkoznunk az érzéseivel vagy jogaival […] A »fasiszta« az »eretnek« modern formája, amellyel azokat bélyegzik meg, akik [szerintük] rászolgáltak arra, hogy kiközösítsék őket a politikából. […] Hollywoodi szerzők úgy használják a »fasiszta«, »barnainges« és »náci« szavakat, mintha azon nem többet és nem kevesebbet értenének, mint olyasmit, amit a liberálisok nem kedvelnek” – írja. Goldberg azt is jelzi, hogy a látnok George Orwell már 1946-ban (!) jelezte, „a fasizmus szónak manapság nincs más jelentősége, mint hogy valami nemkívánatosat jelöl.
A fasiszta mellett, amit ugye azért kellett a nemzetiszocialistákra is alkalmazni pontatlanul és történelmietlenül, nehogy a szocializmus szent ügyét kompromittálják, a „szélsőséges” az a jelző, amivel a rendszerváltás óta mindmáig megbélyegezni igyekeznek azokat, akik mernek a lényegről beszélni.
Teszik ezt nemcsak itthon a kommunistákból lett balliberálisok, hanem az egész európai mainstream sajtóban. Megkapja ezt a jelzőt mindenki, aki nem áll be a sorba, aki szót mer emelni a normalitás mellett, az észbontó genderlobbi, a Nyugat-Európát élhetetlenné tevő migráció és az egész világot pusztulással fenyegető háborús eszkaláció ellen.
A „szélsőségeseket” ugyebár nemcsak letiltani lehet a közösségi platformokon, hanem rendezvényeiket betiltani (lásd az idei brüsszeli NatCont), nyílt utcán agyba-főbe verni, mint tette azt a politikai erőszakot hazánkba behozó német és olasz Antifa-csürhe. Miután brutális támadásaik náluk otthon többnyire megtorlatlanul maradnak, most egyesek csodálkoznak, hogy itt következményei vannak ártatlan emberek félholtra verésének.
A „szélsőséges” egzakt definiálása aránylag egyszerű a történelemből kiindulva. A valódi szélsőségesek a demokratikus alkotmányjogi játékszabályok felszámolására, egy ideológiavezérelt diktatúra kiépítésére törekednek és eszköztáruk fontos része a politikai erőszak. Azon el lehet vitatkozni, hogy ha e három mozzanat közül csak az egyik jellemez egy politikai erőt, akkor az szélsőségesnek nevezhető-e, de ha egyik sem, akkor világos, hogy rágalmazás esete forog fenn.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!