Az Európai Parlament rendkívül komolyan veszi a dezinformációs veszélyt, erre utal, hogy egy egész mozgalom indult el, amelynek célja, hogy az európai szavazópolgárok tiszta, valódi információhoz jussanak. Ez egy hatalmas projekt, csinálnak rövidebb-hosszabb videókat, amelyek megmutatják, milyen veszélyt rejtenek a rosszindulatú külső törekvések, mennyire rosszul érinti a szavazási hajlandóságot, no és persze azt, hogy ki kire fog szavazni. Mondani sem kell, hogy erre mindig van pénz, lényegében számolatlanul, és egyes emberek-embercsoportok ebből vígan megélnek, miközben mást se csinálnak, mint manipulálják a híreket.
Az ugyanis, hogy az Európai Parlament tudná a hamis és a valódi hír közötti különbséget, hazugság. Az EP egy politikai nyomásgyakorló szerv, amely veszedelmesen korrupt és igyekszik önmagát pártatlannak beállítani. Maga az elv, hogy különböző országokból érkező képviselők ideológiai alapon fognak csoportokat alkotni, de sutba vágják saját nemzeti identitásukat, alapvetően nem működik.
Ha azt nézzük, milyen ügyesen sajátítják ki a németek az Európai Néppártot vagy a franciák a liberális frakciót (amelyet át is neveztek, mert nekik az odahaza jobban cseng), látható, hogy az európai politizálás se működik úgy, ahogy papíron leírták. Viszont az a céljuk, hogy a 720 tagú testület egyre erősebb legyen, és senki se gyanítsa, hogy a sok eurokrata egymás nyakát szorongatná egy ihletett pillanatban, ha nem forognának a kamerák.
Az álhírek első számú forrása brüsszeli olvasatban természetesen Oroszország, amely állítólag egész kiberhadsereggel igyekszik aláásni az uniós demokráciát. Ez feltehetően nem tévedés, Oroszország hadban áll, de mivel 2024 van, mégsem áll hadban.
Az Európai Unió államainak zöme és a brüsszeli központ ugyan naponta többször úgy harsog, mint az első világháború előtt tették ükapáik, de a háború jogi feltételei nem teljesülnek, így lényegében béke van. Béke és béke között azonban nagy a különbség. Az európai sajtó pontosan ugyanolyan manipulatív, mint az orosz „kiberhadsereg”, hiszen épp ez a lényege.
Állítólag a dezinformációs hadjárat egy része a Green Deal, azaz a gazdasági zöldátmenet sikertelenségét igyekszik bebizonyítani, a másik pedig a migrációs problémákat nagyítja fel. Erre válaszul állítanának fel mindenféle bizottságokat, hogy bebizonyítsák, a zöldátmenet igazi sikertörténet, és az öreg kontinens jövőjét csakis ez biztosíthatja, a migráció pedig nem válság, hanem lehetőség, hogy újraindítsuk Európa termelékenységét, no meg új, tehetséges, tanulni vágyó tömegek telepedhessenek le nálunk.
A valóság ennél kissé árnyaltabb. A zöldátmenet emberek tömegeit érinti rosszul, lényegében az egész európai mezőgazdaság ellene van, a döntéshozók viszont annyira ragaszkodnak hozzá, hogy könnyen nevezhető diktátumnak a fordulat. A migrációról pedig érdemes megnézni a bűnözési statisztikákat, valamint az európai államok belpolitikai helyzetét.
A 2015-ben kezdődött folyamat megállítása jelenleg – elsősorban politikai okokból – lehetetlennek tűnik, számos ismert és rengeteget szereplő uniós politikai vezető egzisztenciáját köszönheti annak, hogy az ismeretlen tömegek az európai utcákon hömpölyögnek.
A dezinformáció ellen fellépő politikusok pedig gátlástalan hazudozással igyekeznek meggyőzni a választókat, hogy a gyanús martalócok csak élni és érvényesülni akarnak, a nemi erőszak a kultúra része, a lopást el kell fogadni, hiszen az idegen számára az az eltulajdonított mobiltelefon a jövőt jelenti, az őslakos könnyen vehet egy újat.
Az európai átlagpolgár pedig egyáltalán nem buta, vagyis nem annyira, mint azt Brüsszelben képzelik. Dezinformációval harcolni a dezinformáció ellen egyáltalán nem hatékony, kilóg a lóláb, érezni a simlis szándékot. Nyert is a demokrácia otthonában számos populista párt, amelyeket azért nevezünk populistának, mert a mainstream pártok így akarják őket ellehetetleníteni.
Az EP-választást követően a mindig mindent kiválóan értő liberális elemzők azon lamentáltak, miért lehet, hogy a létező világok legjobbikában radikális jobboldali erők kapnak rengeteg szavazatot, a liberális eszméknek pedig alig van támogatója. Feltehetően azért nem értik ezek az emberek a választókat, mert nem közöttük élnek. Mindnek van egy féltékenyen őrzött, sziklaszilárd burkolatú buborékja, amelyen belül nincsenek dühös francia parasztok, migránsok által megerőszakolt német diáklányok vagy vallásos holland kálvinisták. A pénz azonban ömlik hozzájuk, és teljesen biztosak abban, hogy ők jelentik Európa igazi arcát, a jövő letéteményesei, még ha a vállalhatatlanul primitív európai őslakosok ezt nem is értik meg.
