Nem is igen titkolt, inkább bevallott célja volt a baloldalnak, hogy a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban, megyeszékhelyeken olyan ellenzéki bázisokat, hadállásokat alakítsanak ki, amelyek folyamatosan tűz alatt tartják a kormányt. Az is tudott dolog volt, hogy főként Budapestnek szántak ilyen kormánybombázó szerepet, ahonnan nekirugaszkodva aztán az egész országot meg tudják hódítani, felülírva a választási eredményeket.
Azonban minden terv csupán annyit ér, amennyit meg tudnak belőle valósítani. Így óhatatlanul fel kellene magukban tenni a kérdést, miután külföldi megbízóik, szponzoraik Brüsszelen innen és az Óperenciás-tengeren túl, a Fehér Ház környékén megteszik azt könyörtelenül: közelebb kerültek-e a nagy és magasztos kormánybuktató célhoz? Vagy némi vörösmartys átköltéssel: előrébb jutott-e a balvilág a választások által, ha eddig egy sem volt, amely a többség boldogítását és a balos politikai nyomor enyhítését szolgálta volna? Nem véletlenül nem sietnek sehol sem megfogalmazni a választ, miután az bizony egyértelmű, határozott nem.
A budapesti kormányt és jobboldalt idegesítő erőközpontból jelen állás szerint nem lesz semmi, örülnek, ha valahogy el tudnak evickélni többszörös patthelyzetben a költségvetés elfogadásáig. A kormánybuktató projekt fő korifeusa, Karácsony Gergely még mindig nem lehet teljesen biztos abban, hogy meg tudja őrizni főpolgármesteri pozícióját, nemhogy még az Orbán-kabinetre is szórja a gránátokat.
Ha végül marad is a helyén, annyira csekély lesz a politikai legitimációja a néhányvoksnyi többségével, kurta zsákutcahossznyi előnyével Vitézy Dáviddal szemben, ami még az eddiginél is kevésbé teszi alkalmassá a politikai előretolt helyőrségvezető, balos konkvisztádor szerepére. Tekintve, hogy KaróGeri ki lesz szolgáltatva a Gyurcsány-párt után immár a Magyar Péter-féle Zsákbamacska Pártnak, a DK-csatlósi státus mellett megjósolhatóan – kis Karinthy-féle Tóth Árpád-paródiás mellékzöngével – az új nagy fenekekbe vágyik majd beléomolni.
